"Légy mindig őszinte, mert akkor tisztelni fognak az emberek" meg minden ilyen baromsággal jöhet nekem bárki e történet után, bólogatni fogok, de én továbbra is azon leszek, hogy ha lehetséges, ne sértsek meg senkit sem.

Kivéve az indiaiakat.

Az óra elején gyakorolt bemutatkozás többnyire igy néz ki:

Sziasztok, Andy vagyok, 6 éves. Szeretem a kéket meg a feketét. Kinából jöttem, kinai vagyok, XY városban élek. A kedvenc állatom a delfin. A kedvenc gyümölcsöm az alma. A kedvenc számom a 11-es. A legjobb barátom Rita. Ő egy lány. Ő karcsú és gyönyörü. Köszönöm.

Nagyon egyszerü a helyzet. Ha lány a kedvenc barátod, akkor azt mondod, hogy karcsú és gyönyörü, ha fiú, akkor karcsú és jóképü. Nem akarjuk 6 éves gyerekek önbizalmát földbe tiporni, és már lassan egy éve dolgozom itt, mindig ezt mondom.

She is thin and beautiful.

Ez csak akkor jelenthet problémát, ha nem tudod az asszisztensed nemét, és olyan kellemetlen helyzetekbe kerülsz mint Alex Casperral, és úgy kell sirva könyörögnöd Istenhez, hogy húzzon ki a szarból.

Vaaaaaaaaaagy...

Munkám során először osztottak be Ritával az egyik osztályhoz. Nem tudtam, mit várhatok tőle, nem tudtam, hogy tartja az osztályt kordában, de nem is érdekelt. Egy ideje a sulinál van, ezért nyugodtan sétáltam be az osztályterembe. Névsorolvasást tartottam, feltettem egy-két bemelegitő kérdést, és már kezdhettük is a bemutatkozást. Mint tanár, ilyenkor érdemes demonstrációt tartanod, hogy kell csinálni, mert ezzel teszteled, hogy az osztály tudja-e, miről beszélsz. Ha nem kérdeznek közbe, hogy sénma izá (mit jelent), akkor minden rendben van. El is kezdtem.

- Sziasztok, Andy vagyok, 6 éves. Szeretem a kéket meg a feketét. Kinából jöttem, kinai vagyok, XY városban élek. A kedvenc állatom a delfin. A kedvenc gyümölcsöm az alma. A kedvenc számom a 11-es. A legjobb barátom Rita. Ő egy lány. Ő...

Ekkor esett le, hogy Rita nem is karcsú és nem is gyönyörü. De nem hogy a határán volt, hanem vitathatatlanul ő a legkövérebb nő az egész iskolában. Kiválaszthattam volna egy diákot, de már túl késő volt, mert kimondtam Rita nevét. Ha abban a pillanatban átváltok egy másik névre, Rita tudni fogja, hogy kövérnek tartom, igy hát nem volt mit tenni. Attól féltem, hogy az osztályt teljesen összezavarom azzal, hogy "keverem" a kövéret a karcsúval. 

- Ő karcsú és gyönyörü. - és vártam a pusztulást.
Sajnos a helyzet sokkal kinosabb lett annál, minthogy a srácokat összezavarom, hiszen ebben a pillanatban megalázó röhögésben tört ki az egész osztály, verték egymás vállát, térdét, néhányan kánonban üvöltöttek, ki kinaiul, ki angolul.
- Dehát KÖVÉR! 
- Hooogy micsoooooooda?!
- HAHAHAHAHA!
- Ni zái shou shénma?!
- Nem látod, hogy kövér!
- DEHÁT KÖVÉÉÉÉÉÉR!

És nincs vége. Minden erőmmel azon voltam, hogy véresre harapjam az ajkam, feszitettem a nyakam, elforditottam a fejem, mindent megtettem annak érdekében, hogy én magam ne kétrét görnyedve verjem a padlót a sirástól. Ha mindennek a tetejébe még én is röhögni kezdtem volna, akkor ez a nő még aznap öngyilkos lett volna.

Rita kétségbeesetten próbálta meggyőzni őket, hogy ő nem kövér, de az az igazság, hogy gyerekeket, nem pedig vakokat tanitunk.

Sajnáltam szegényt. Az egész helyzet katasztrófális volt, és én voltam a hibás. Nem tudtam mit csinálni, mert igazuk volt. Nem akartam, hogy ez legyen, de igy sikerült. 

Mekkora áldás a gyerek őszinte véleménye...

Jól érzem magam. A munka továbbra is rendben van. Az asszony nem panaszkodik. Nincsen számottevő toxikus elem az életemben. Vannak barátaim, akikkel a pohár aljára tudok nézni, ha úgy érzem, de mostanában erre nem került sor (sör). 

Kínában élni, ilyen körülmények között dolgozni elég nyugis, ritkán teszik az idegeimet a darálóba. Előfordul, persze, havonta egyszer, egy óráig tart, és csak és kizárólag az RS101-es osztály érte a felelős. Ebben az újdonsült osztályban ... osztályban... bölcsis csoportban, Isten áldja meg a fogyatékos fejüket, 2 három éves gyermek is van, kiknek még a kinai nyelvismerete is kevés ahhoz, hogy megértse az asszisztensem. A többiek 4 és 5 év között vannak, és ez a körkülönbség számítana is, ha nem annyi eszed volna, mint egy körömnyi kiturkált takonynak. A csoport tűrhető lenne, ha az egyik ikerpáros apukája anno este inkább csak focimeccset nézett volna ahelyett, hogy ágyba bújt volna az asszonnyal. A két gyerek annyira hülye, hogy azt gyanítom, hogy volt Habsburg a felmenők között. Volt már dolgom csökött, fafejű csöppségekkel, de ez a kettő zacskósbot nem hogy nem partner, de egyenesen szabotálja a munkám.

Mondok egy példát.

Ha a gyerek akkora idióta, hogy nem képes szavakat utánad ismételni, legfeljebb eloldalazol a következőhöz. Nem történik semmi. Az már egy teljesen új szint viszont, ha a gyermek SZÁNDÉKOSAN ROSSZ SZÓT MOND. Ennél fosabb magatartást a büdös életben nem tapasztaltam. Persze így leírva esetleg nem hangzik annak, de hadd magyarázzam el egy megtörtént eset segítségével.

Mire a bemutatkozáshoz érünk - 5 perccel az órakezdés után - a terem már lángokban áll, két ördögfiókát tartok vissza attól, hogy a táblára felrajzolt dolgokat egy mozdulattal szétbasszák, miközben arról kérdezem őket, melyik színt szeretik legjobban. James néha feláll, össze-vissza rohangál, és ha megpróbálod visszatartani, elképzelhető, hogy verekedned kell.

- Hogy lehet egy gyereket ennyire elbaszni... - kérdezem az asszisztensemet, miközben a szívem legmélyén attól félek, hogy a leendő gyerekem ugyanakkora hulladék lesz mint emez.
- Családi dolog. - magyarázta Amy.
- Válás?
- Nem... - de többre nincs idő ilyen helyzetekben, most Hortin csuklik össze a terem közepén, nemtetszését kifejezve.

Alakzatokat tanulunk. Kör. Téglalap. Háromszög. Nagyot sóhajtva veszem elő a  kártyákat. A feladat rohadtul egyszerű. A kezemben tartom a kártyát, amikor azt mondom, kör, akkor rácsapsz erősen a kártyára és azt kiáltod, hogy kör.

- Allen, mondjad, kör! - mondom hatalmas lelkességet sugározva.
- Kör! - Allen emberfeletti teljesítményről tett tanúbizonyságot.
- Zoey, kör!
- Kör. - Zoey nem hagyta, hogy Allen vigye a pálmát.
- James...  Kör...
- Paradicsom.
- Próbáljuk meg még egyszer. Kör!
- Paradicsom. 
Ekkor ránéztem arra a kurva kártyára, a kör még csak nem is piros volt, hanem lila, szóval akárhogy is nézem, Miss Shu Chei, de a gyermeke retardált. 
- Paradicsom! - immáron James már ordít, melyet sajnálatos módon rendkívül szórakoztatónak talál az egész csoport, így egy másodperc leforgása alatt már mindenki paradicsomot mond a kör helyett. Egy dolog a leghülyébbnek lenni, de az, hogy az elviselhetetlen magatartásoddal másokat butítasz egy olyan szint, mely megmagyarázza, hogy Isten miért teremtett torokgyíkot, bárányhimlőt, pedofil papokat és káposztás tésztát.

Rászólunk James-re, aki tiltakozásképpen feláll és az ajtóhoz rohan. Karon fogom, erre rángatozni kezd, majd  próbálja szilánkosra rúgni a sípcsontomat, mire az anyja beront és a szemem láttára veri pofán, azután megfogja James karját és szabályosan lebassza a székre. Az anyja ugatni kezd, de bejön a férje, aki nagy nehezen kirángatja a teremből. James természetesen sírni kezd, én pedig fapofát erőltetve folytattam az elkezdett munkát. "Családi  dolog", visszhangoznak a fejemben Amy szavai...

De nem is erről akartam beszélni. Ott tartottam, hogy minden rendben van. Kényelmes. Persze, amikor elfetrengsz a jóban, képes vagy olyan hülyeségekről elmélkedni, mint az élet értelme, és mi a faszomat keresel itt egyébként. Elemezni kezded, hogy vajon jó döntést hoztál, vajon tényleg ezt akartad, tudsz-e ennél többet, akarsz-e egyáltalán többet? A falhoz - magamhoz - beszélés nálam egyáltalán nem újkeletű, már 6 éves korom óta gyakorlom. Kontemplálsz, mondják az okosok. Elbambulok, gondolkozok, vitatkozok magammal. Sokszor előfordul, hogy megnevetettem magam, mert rohadt vicces vagyok, és soha sem éreztem magam szarul emiatt. 

De néha unalmas, ezért - mint minden normális magyar férfi - elmentem kocsmázni.

Egyedül.

Jó, nem teljesen. Tudtam, hogy Allyssa és egy-két tejfeles szájú benn lebzsel Echo kocsmájában. Echo egy harmincas éveiben járó, közepes magasságú, szanaszét tetovált, hosszú, barna hajú, absolute szemrevaló kínai nő. Ha nem lettem volna biztos abban, hogy van férje, még be is próbálkoztam volna. Nem tehetek róla, mindig is az idősebb nőkre buktam. Az angolja elég ahhoz, hogy megértse, milyen sört kérek, ergo feleségnek is tökéletes.

Na, de mindegy is.

A kocsma ugyanazon az utcán van mint a House bar, annyi különbséggel, hogy lépcső vezet fel oda. A helyiség előtti teraszon két asztal van, ahol számomra ismeretlen férfiak ittak. A kocsma maga L alakú. Amikor belépsz, rögtön balra hosszában találod a pultot, szemben vele, vagy ha tetszik, a bejárattól jobbra 3 asztalnyi hely van, ott pár kínai simogatott egy golden retrievert. A L hosszú szárának második felében egy hosszú asztal van, ott ültek Allyssáék egy öleb és egy macska társaságában. 

Ez volna a mennyország?

A társaság nagyobb részével még nem találkoztam. Mondanám, hogy homogén volt a brigád, de magyar létedre nem tűnne annak: Kitty, aki rövid hajának köszönhetően úgy néz ki, mint Dennis Rodman, Nichole, akinek csak egyik oldalt van felnyírva a haja, és a hosszabbik felében lila tincsek vannak, Allyssa, akinek minden hónapban más színű a haja, a meleg Eric és a barinője és ezen attribútumok végtelen permutációja volt jelen az asztalnál. Ennek ellenére mégis Brendon volt az, aki szemet szúrt.

Első ránézésre úgy látszott, hogy a fószer megunta a feleségét, de foci meccset sem akart nézni, ezért lejött a fiatalokkal kocsmázni. Persze, mint mindig, nálam az első benyomás mit sem ér. Sosem hagyom, hogy befolyásoljon, mert mindig hibás.

Brendon 40 év körüli, jó kedélyű, hangos, őszülő, ráncos, ír fickó. Egyetemi professzor. Az első ír ismerősöm. Az olvasók egy részének talán van fogalma arról, hogy ez mit jelenthet, és igen, azt jelenti.

Őszintén szólva, nem emlékszem, hogy miről beszélgettem a többiekkel. Minden kétséget kizáróan sok köze lehetett a kocsmában lévő háziállatokhoz, tudom, hogy Allyssa sokáig ült mellettem, ami azt jelenti, hogy a tetkóit elemeztük egy darabig. Ha az övéit kielemztük, akkor kielemeztük Echo-ét is. Az ötödik sörömnél jártam, amikor valaki felajánlott egy tequila kört. Többek között azért is szeretek amerikaikkal inni, mert mindig akad olyan, aki meghív egy tequilára.

Nem tudom, mennyi idő volt, nem is érdekelt, de a többiek kezdtek kiszivárogni. Brendon a helyén maradt.

- Sietsz? Menned kell? - kérdezte tőlem.
- Nem, nincs semmi dolgom, azt hittem, zár a kocsma.
- Neneneneeeem. Nem zár még. - mogorva arcot vágott. - Még egy kört?
- Ja, toljuk.
Azzal odahívta Echot, és kikért két sört.
- Ne haragudj, hogy is hívnak?
- Andor.
- Andor? Andor... honnan jösz? Oroszország?

Az akcentusom alapján Kelet-Európát tippelnek az emberek, és hát mégis, melyik ország ott a legnagyobb. Ez olyan, amikor meghallasz egy spanyol akcentust, nem hiszem, hogy Ecuadort teszed meg négyszeres szórzóval. Az egész helyzet amúgy pozitív beyomást keltett, mert korábban beszólt nekem, mielőtt tudta volna a nevem, kikérte a sört, mielőtt meggyőződött volna arról, hogy érdemes velem inni. Ez az egész arra emlékeztetett, amikor megláttogattam Duplabét Hajóson. Kedvenc sztorijaim egyike.

Amikor megérkeztem Hajósra, Duplabé még nem volt otthon. A szülei behívtak a konyhába. Kézfogás, puszi-puszi. Leülök az asztal mellé.
- Szíverősítőt? - kérdi Lacibá.
- Aha.
- Barack?
- Aha.
Azzal kihozta a pálinkát a spájzból. Töltött mindkettőnknek, koccintottunk és lehúztuk.
- Törköly?
- Jöhet.
Visszamegy a spájzba, kihozza a törköly pálinkát. Tölt mindkettőnknek, lehúzzuk. Se szó, se beszéd egy darabig. Felnézzet a pohárjából, és biccentett egyet.
- Na, miújság?

- Ó, tényleg? Senkit nem ismerek onnan, de Budapestet mindig is meg akartam nézni.- Bólogattam, nem volt meglepő. Mindenki ezt mondja. A beszélgetés során sok témát érintettünk. Donald Trump politikája, az ázsiaiak, az élet maga. Megtudtam, hogy Brendon inkább meghalna egyedül, mintsem hogy egy olyan emberrel élje le az életét, akit nem szeretet teljes szívéből. Teljesen egyet értek vele. Brendon könnyedén beleéli magát a dolgokba. Ha valamit nem tetszik neki, goromba képet vág, felemeli a hangját, rázza az öklét, lengeti a karját. A dél-koreaiakról beszélgettünk. Jobban mondva ő beszélt, én hallgattam. 

- Tudod, mi a bajom velük? Amikor ott dolgoztam, rengetegszer hallottam a dél-koreaiakat panaszkodni arról, hogy ott állomásozik az amerikai hadsereg. " A ti hibátok, hogy Észak-Korea háborút akar!" - ekkor ujjal böködni kezdte a mellkasomat. - Jézusom, idióta barmok! Ha az amerikai hadsereg nem volna, már rég a földdel volna egyenlő az a terület! Ha '53-ban nem segítettek volna nektek az amerikaiak, ti is munkatáborokban lapátolnátok a szart! - kezdett belendülni a fószer. - Nekik köszönheted, hogy úgy kritizálhatsz bárkit, ahogy kedved tartja! A bátyám ott harcolt, értetek, bazdmeg! Láb nélkül jött haza! A bátyám elvesztette a lábát miattatok! - a szája csücskében már látszódni kezdett a hab és továbbra is ujjal mutogatott rám, mintha én magam lennék az az ember, aki hibáztatni kezdte az amerikai hadsereget. - Ne mondd nekem, hogy nincs szükségetek ránk! - Azzal hátradőlt és rázta a fejét. - Ne haragudj, egy kicsit elragadtattam magam. - Néhány másodperc alatt teljesen lenyugodott. - Kérsz még egy sört? Jajj, ne haragudj, jó gyerek vagy, igyunk még egy sört. - Veregette a vállam.

Őszintén szólva, fogalmam sem volt, hanyadik sörnél jártunk. Nem láttam már tisztán.

- Ezek a ázsiaiak csak koppintani tudnak... még normális sört sem képesek csinálni. Telefon, autó, bármilyen technika, minden nyugatról jön. Balfaszok.
- A japánok is? Szerintem elég jól tolják... mondjuk... Toyota?
- Na már most, Andor, őszintén válaszoljál, kérlek. Melyiket választanád? Egy Ford Mustangot vagy egy cseszett Priust?!
- Hát...
- Őszintén, baszod! Tedd a szívedre a kezed! - szakított félbe, majd tette rá kezét a saját szívére.
- A Priusba több sör fér.
- Viccen kívül.
- Öregem, attól függ, ha szingli vagy, persze hogy a Mustangot választod. De ha be kell tenned a sífelszerelést a csomagtartóba, a Mustangodat dobhatod a picsába. Ha van 3 gyereked...
- A faszomat már. - legyintett.  - Ha a Priusra gondolok impotenssé válok ideiglenesen, annyira unalmas.

Végül ennyiben maradtunk.

- Kérsz még egyet? 
- Ja.
Nem tudom hanyadik volt. Echo rázta a fejét, hog zárna.
- Csak még egyet, légyszi. - azzal Echo kihozott még egy kört, egyem a szívét.
Megittuk azt is, és szépen kiballagtunk. Egészen meglepődtem, amikor kiléptem, mert már feljött a Nap. A fény bántotta a szemem. Ekkor futottunk össze Jarmoval. (Pergesd meg az R-t rendesen.)

Jarmo egy 50 körüli finn mérnök. Akcentusa annyira erős, hogy magyar paprikaalapú fűszert lehetne elnevezni róla.
- Gud morning, máj frenc.
- Te meg honnan az anyámból jössz ilyen korán? - kérdezte Brendon illedelmesen.
- A House-ból.
- Óóó, nyitva van még? 
- Dehogyis. 
- Mit iszol? Valami kínai fost? Ezek a büdös sárgák nem képesek egy normális sört összehozni... - rázta az öklét Brendon.
- Problémád van a sörrel? Miért nem jársz a House-ba? - kérdezte Jarmo.
- Mert ott milyen sör van? - kételkedett Brendon.
- Hát például a csapolt sör is teljesen rendben van. 
- MILYEN. SÖR. VAN. OTT. Arra válaszoljál. - kérdezte az ír nyugodtan, de határozottan.
- Asahi.
- ASAHI?! AZ EGY HUGY!
- Mi, dehogyi...
- Az egy nagy palack HUGY, egy fos, egy hulladék, hogy lehet azt a szart meginni? - lóbálta vadul a kezét, ráncolta a homlokát Brendon.
- Jajj ugyan má...
- Mondom, hogy egy szar!

Nem igaz, hogy nem látták be, hogy a kulturális különbségeknek köszönhetően ez a vita sehova nem vezet, de én olyan jót röhögtem rajta, annyira jól esett. Könnyeztem. Jarmo próbálja megmagyarázni, de Brendon csak annyit mond, hogy "That's a fucking piss!"  Az ír akcentusa csak szépítette az egészet. "Decc e fokkin pissz!" A Nap már feljött, és két ember részegen baszogatja egymást.

Mint otthon Magyarországon.

Gyönyörű volt.

- Jól van, öreg. Inkább azt mondjad, hogy van-e nyitva kocsma közelben? - váltott témát az ír, miközben fejét ide-oda forgatta, abban reménykedve, hogy talál egyet pár méterrel arrébb.
- Van, 10 perc séta.
- Akkor hajrá.

Reggel 6 óra volt. Egy klubba mentünk, ahol már csak a személyzet ült az asztalnál, némelyikük aludt, némelyikük takarított, de beengedtek. Kikértünk még egy-egy sört. Valami faszságról beszélgettünk, majd talán fél óra múlva szóltak, hogy zárnának. Fizetni akartunk.
- Mennyi? - kérdeztem.
- 40. - Azzal fizettem.
- Mennyi? - kérdezte Brendon.
- 70. 
- Mi van? Egy üveg kibaszott Guiness? - persze a kínai nem értett semmit. - Itt van, cseszed. Tessék, tessék. Ah kösz a visszajárót, kösz, hogy kiraboltatok. Viszlát! Viszlát! Igen, kösz, hogy kiraboltál, te paraszt. - mosolygott közben.

Én ezen ismét jót röhögtem. Kimentünk, elköszöntünk, és ennyi volt. Világos volt, részeg voltam, elmosolyogtam az egészen. Mint Hajóson, Kecskeméten, eceterá. Jól esett.

Brendon elnyerte nálam a legmagyarabb zhangjiagangi címet.

Semmi különös nem hangzott el a találkozón, annyival lettem okosabb, hogy van egy nővére, és jó kapcsolatot ápol az apjával...

Egy hétre rá megint sztárbákszozni voltak - a kulák-gurmé anyjukat -, amire útközben hivtak meg. Eric, Desiree és Lei már vártak rám. Nem éreztem úgy, hogy jól haladnék ezzel a az egésszel. Semmi szaftos téma jött fel, nem alakult ki olyan helyzet, ahol jelezhettem volna, hogy érdekelne Lei társasága a franciaágyon is. A Starbucks bezárt, elmentünk a kocsmába, ahol a bárpultos ásszonyon kívül senkivel sem találkoztunk. Leinek vörösbort rendeltem - amekkora úriember vagyok -, magamnak pedig sört, mert a Tartály-skót-zsidó bőrömet még mindig nem vetkőztem le, annak ellenére, hogy könnyedén megengedhetném magamnak.

De Kínában akkor is drága a jó bor. Pláne kocsmában.

Icha egy új plazmatévét szereltetett be a pult mögé, amit utálok, mert akkor is bámulod, ha nem érdekel a müsor. Ezt tette Eric, Desiree, Lei, Icha és én is. Ott álltunk szótlanul egy darabig. Láttam, hogy Leinek ez nem tetszik, odafordult hozzám, és közölte, hogy leül az egyik asztalhoz, ahol nem látja a tévét. 

- Rendben. - mondtam, azzal elment, leült és elővette a telefonját. Körülnéztem, elég lapos lett a hangulat...
"Óóó bazzdmeg, hát Lei most egyedül van! Most talán van esély valami személyesről beszélgetni..." 

Odaültem mellé. Nem volt nehéz kifogást találni.
- Utálom, ha megy a tévé a kocsmában. - mondtam.
- Jajj, ne is mondd. Mármint, nem mindig, de ilyenkor, olyan fura az egész, hát itt vagy a barátaiddal, mármint értem én, hogy valami szint kell vinni a kocsmába, vagy ha filmestet tartasz, vagy ha nincs itt senki, de ez olyan mint amikor azt akarod, hogy a gyereked reggelizzen, de bekapcsolva hagyod a tévét, és hiába van ott az asztalnál, nem figyel a kajára, szóval ilyen helyzetekben nem szeretem, de persze ez csak az én véleményem...

Folytatta volna tovább, ha nem szakitottam volna félbe. Ezt vele kapcsolatban már megtanultam: addig magyaráz, amig nem tudatosul benne, hogy felfogtad már az első mondat után is. És ez csak akkor történik, ha elmondod neki.
- Tudom, miről beszélsz. - bólogattam.
- Igen? Ah, oké.

Rajzokról, festményekről, filmekről, müvészekről beszélgettünk. Olyan fél óra múlva felcsillant a szeme, megfogta a karom és izgatott mosollyal közölte, hogy Sanghajban Sissy-Ferenc Jóska kiállitás van. A magyar arisztokráciáról szól, és nagyon érdekelné. 
- Hihetetlen, szerintem a sors küldött téged. Egy csomó mindent elmesélhetnél nekem Sissyről! Elmehetnénk együtt! - veregette a vállam.
- Nagyon szivesen elmegyek veled. Kikérek egy nap szabit jövőhétre.
- Mint egy randi... - motyogta a "bajsza" alatt.
- Tessék? - kérdeztem.
- Semmi, semmi.
- Hm? Hát jólvan.
Tisztán hallottam, mit mondott, de nem akartam feleslegesen zavarba hozni. Tehát érdeklem, ez a lényeg. Hogy mi történt ezután a kocsmában, nem is fontos. Elmegyünk ketten Sanghajba.

Úgy terveztük, hogy reggel az első buszra szállunk fel, hogy legyen mindenre idő, ha ott vagyunk. Persze azelőtti héten szarrá wikipédiáztam a Sissyt, a haja szinét, hogy mi a francnak tanult meg magyarul, meg a hülye diétáit, majd úgy adtam elő magam, mint aki csupán müvelt. 

Vicces, hogy egy füllentéssel keltettem fel a figyelmét eddig az összes barátnőmnek. De hát ha müködik...

Nem voltam még randin. Mármint normális randin. Nem liyangi-nem-beszélünk-egymás-nyelvén randin. Normális randiról beszélek. Gonosz, rasszista módon azzal nyugtattam magam, hogy csak egy kinai. Ha elbaszom, találok egy másikat, aki ráadásul ugyanúgy néz ki, mint ő.

A buszállomásra én érkeztem hamarabb, megreggeliztem, majd leültem az egyik padra. Negyed óra múlva megérkezett ő is, és - ha a számitásaim helyesek - körülbelül 400 méterről ki lehetett szúrni. A kinaiakkal ellentétben neki van egy európai vagy európainak tünő stilusa. Le mertem volna fogadni, hogy nem találtam volna hasonló lányt 1000 méteres körzetben. Laza, kék dresszt viselt, melynek szoknya része nem tapadt a vékony, hosszú lábaihoz.

Bocsánat, lányok, fogalmam sincs, hogy kell ezt világosabban leirni.

Az első 10 percben erőltetett hogy-vagy-mi-van-veled beszélgetésbe kezdtünk. Na, mondom, elég fos lesz a napunk, ha ez igy halad tovább, de ez a görcsös hasmenés elmúlt, amint kényelembe helyeztük magunkat a buszon.

Rólatok beszélgettünk. Milyenek a barátaim, milyenek a rokonaim, a testvéreim, az éccsanyám. 

Most már ő is tudja, hogy Duplabével csak az ingyen bor miatt vagyok jóban, Szabinát utálom mint a szart, Kuxról meg Petráról nem is beszélve. A hattyú utcai barátaimmal csak a  10 percre lévő 0-24-es Tescoról tudok nosztalgiázni. Várjunk csak, ki is van még mindig a Hattyú utcában? Ja, senki?

Viktor nem számit.

De háááááát csak viccelek. Ebból egy szó sem igaz. Mindenkit ugyanúgy szeretek, mint azelőtt.

Persze, mint mindig, Viktor ez alól is kivétel.

Szóba jöttek a négerek a 12.D-ből, a kézilabdások, a Tartályok. Elmondtam neki, hogy milyen, amikor Törökék előadnak egy történetet Erdélyről - ahol magyarul beszélnek - 5 felvonásban. Vagy mint az evangelisták.

Köszönjük, János, habár Lukács és Márk már beszámolt erről az előbb, nézzük, hogy látta ugyanezt Máté.

Jó volt rólatok beszélni. Hiányoztok.

Most, hogy mindenki elpotyogtatott pár könnycseppet, folytassuk a sztorit. A beszélgetés lazán, könnyedén folyt. A Sissy kiállitásról nem ejtenék sok szót, mert azon kívül, hogy elmagyaráztam, hogy müködtek a dolgok Magyarországon akkoriban, nem történt semmi különös. Talán az, hogy a kiállitáson meglepő módon rengetegen voltak. Mindenesetre Leinek tetszett, és ez volt a lényeg.

Délre megéheztünk, és Lei közölte, hogy elvisz a kedvenc éttermébe.

Nem csalódtam. Egy eldugott, a helyiségeit keskeny, különböző növényekkel diszitett, szabadtéri folyosókkal összekötött, szándékosan régi, használt - vagy annak tünő -  bútorokkal berendezett - ha tetszik, vintage stilusú - olasz-francia étterembe vitt engem. Nem kell mondanom, az étel drága volt, de ahogy azt egy bölcs ember szokta mondani:

HÁT HÁNYSZOR FOGSZ ITT EBÉDELNI?!

Nem is kellett több. Én garnélarákos spagettit, Lei pedig paella-szerüséget és egy adag puncsot rendelt. A hangulat kitünő volt.

"- Milyen a hangulat? Azt mondják, kitünő!
- Hát akkor biztos az! "

Mint a filmekben, basszus. Sztereotipikus randevú. A lány dresszt visel, lágy zene megy a háttérben, csillár van a fejünk felett, drága ételt eszünk. Életem egyik leghangulatosabb étterme volt ez. Mindent kfizetett. Amikor tiltakozni akartam csak annyit mondott, hogy legközelebb én viszem el őt valahova. Majd akkor én perkálok. Háh! Tehát lesz ennek folytatása. Helyes.

Ezután elvitt egy közeli antikváriumba, majd egy könyvesboltba mentünk, ahol segitett nekem könyvet választani. Azelőtt arról panaszkodtam neki, hogy azért nem olvasok, mert nem tudom, mit akarok olvasni. Annyit tudtam, hogy nem szeretem az életrajzokat. Lei mindent megtett annak érdekében, hogy elégedett legyek. Kérdezgetett, könyveket javasolt, elmondta, miről szólnak nagyjából. Körülbelül két óra kellett ahhoz, hogy rájöjjön, mi kell nekem. Megvettük Nassim Nicholas Talebtől A fekete hattyút.

A sikeres expedició után haza indultunk. Lei gondolkodása egyedi. Kifinomult és müvelt. Nem érdeklik a silány dolgok, de valahogy az egyszerüben is meglátja a mélyet. Minden alakban lát valamit. Legyen az felhő, árnyék vagy 4 vonal. Nagyon szereti a szineket - müvész -, órákat tudna beszélni egy-egy képről. Kedvenc müvésze Giorgio Morandi, 

"MOOOOORANDI ANGEEEELLLSSS" - Gebusz, Morandi - Angels cimü dal éneklése során, annak ellenére hogy az előbb emlitett sor úgy hangzik, hogy Love is the answer.  ~ 2008

aki hires a lágy, krémes szineket mutató csendélet müveiről.

A szörnyü az egészben, hogy igy néznek ki az én lerajzolt üvegeim is, csak én abban a hitben éltem egészen idáig, hogy elbasztam.

Itt egy másik. Ez már szebb, ilyet nem tudnék csinálni.

Amikor hazaérkeztünk, megköszöntem neki mindent. Megigértem neki, hogy elviszem étterembe, majd elkisértem egy taxihoz, meg akartam ölelni búcsúzoul, de nem adta a helyzet. Elköszönt, és gyorsan beszállt a taxiba.

***

Egy hét telhetett el. Reggel 9 óra volt, amikor felébredtem. A Nap sugarait az üvegasztalomra vetette, mely a plafonra tükrözte azt tovább. Az asztalon lévő fényképezőgép-táska érdekes árnyékot adott. Mintha egy hajóárbócról egy kézzel magát tartó béka énekelt volna az alatta pihenő, kövér macskának. Gyorsan lefényképeztem és elküldtem Leinek.

- Miért néz ki ez az árnyék úgy, mintha egy béka arra készülne, hogy Disney betétdalt énekeljen egy macskának? - tettem fel a kérdést Leinek.
- Woooow! Át fog változni béka, ha megcsókolod? Mondjuk szexi herceggé?
- Lehet, de felesleges. A szexi herceg már a szobában van!

Andor, te kópé...

- Hahaha! - fejezte ki vidámságát Lei a Wechat-en keresztül... - Akkor talán a cicát kellene megcsókolnod, hogy egy gyönyörü lánnyá változzon.
Ezután próbáltam képet csinálni arról, hogy megcsókolom a falat, de nem sikerült olyan képet csinálni, ahol a macska is és én is látszódjunk.
- Az jó volna, nekem már csak egy gyönyörü lány kell.
- Van kedved moziba menni? -javasolta.

Egészen nevetséges, hogy egy árnyéknak köszönhetem az egészet. Elmeséltem Alexnak, hogy aznap este az alattunk lévő moziba megyek Lei-jel, és megnézzük a Gru 3-at. 

- Figyi, amikor hazakiséred, adj neki egy csókot.
- Oké, főnök. - nyugtáztam.

Nem mintha rendetlenség lett volna a szobámban, de kitakaritottam a biztonság kedvéért, annak ellenére, hogy nem hittem abban, hogy felviszem szobára. Ráadásul nem is voltam büszke a lakásomra. Tisztán tartom, hangulatos, de hát olyan kicsi. Arra számitottam, hogy ha sor kerül rá, majd Lei ajánlja fel az ő lakását.

Este 8-kor találkoztunk. Kiváltotta a jegyet, beültünk az üres moziba. Pár perc elteltével a teste az én vállamnak támaszkodott. Könnyen megy, nem kell erőlködnöm semmin. A filmet amúgy nagyon élveztem, de Lei pofázott közben, ami nem igazán tetszett, de hát ez csak egy Gru 3, nem a Gran Torino.
- És most mit szeretnél csinálni? Keressek egy taxit? - kérdeztem. Rögtön ezután rájöttem, hogy elég hülyén csináltam. De hát mindegy.
- Ööö, taxi? Neeem. Sétáljunk. Beszélgessünk.
A lakóövezettel szemben lévő sugárút mellett, a két ellentétes oldalon haladó járdát átköti egy gyalogosoknak szánt felüljáró. Lei azt javasolta, hogy menjünk fel rá, és maradjunk ott. Megálltunk a közepén, és néztük az alattunk elsuhanó autókat.
- Lei, ahogy beszélsz bizonyos dolgokról... olyan egyedi és kifinomult vagy. Nem sok hozzád hasonlót ismerek.
- Tényleg? - pirult el egy kicsit. - Még senki sem mondta, hogy egyedi vagyok. Te vagy az első... - majd figyelmét a távolba irányitotta. - Jajj, mennyire szép. Olyan kis nyugis. - sóhajtott egyet jókedvében. - Ki a kedvenc szuperhősöd?
- Batman. - Ahogy kimondtam, kettő denevér szállt keresztül az úton. Lei felnevetett.
- Lehet, hogy te vagy Batman! - kuncogott tovább.
- Sajnos nem vagyok olyan gazdag.
- Mivan Pókemberrel?
- Utálom Pókembert. Supermant is. Iron Man és Batman a legjobb. Ők saját maguknak köszönhetik, hogy hősök... Okosak.
- Az igaz. - Azzal a fejét a vállamnak támasztotta.
- Tudod, amikor azt mondtad, csókoljam meg a macskát a plafonon, le akartam fényképezni, ahogy megcsókolom. De nem sikerült. A szék össze-vissza mozgott, meg nem látszott az árnyék. De tényleg meg akartam csókolni poénból.
- Hát... tudod, megcsókolhatsz egy valódi lányt is...
- Akkor gyere.
Először megöleltem, majd megcsókoltam.
- Menjünk sétáljunk egyet a parkban. - mondtam.
- A... A parkban?
- Igen.
Akkor nem tudtam, mi a baja. Hát nem romantikus parkban sétálgatni? A bejáratnál Lei megállt, és belelendült a szeretgetésbe. Áááááh, hát tudom már. Csak én lehetek akkora úriember, hogy egy csók után feajánlom, hogy a 2 percre lévő parkba menjünk ahelyett, hogy a 2 percre lévő szobára menjünk. Gondolom a férfiak 99,99 százaléka a szobát ajánlotta volna fel kapásból a park helyett. A 0,01 százalék én vagyok. Egyedül ebben a világban.

Brühühü, Andorcica egyedül van...hányatott sorsú, ártatlan bárány...

- A szobámban megmutathatnám anyám tökéletes müalkotását. - mondtam nagyon szellemesen.
- Anyukád müalkotását? Mit alkotott anyukád?
- Engem.

Azzal felvittem szobára. Megmutattam a rajzolt repülőim, a kilátást, majd elterültünk az ágyon. A vicces, hogy Alex hallotta, amint hazaérek, és nem gondolta volna, hogy sikerrel járok, tehát azt sem gondolta, hogy Lei a szobában van. Ezért benyitott, mert a kulcsaink nyitják egymás zárait. 
- Andor? Egyedül vagy?
- Nem. 
- Bocsi, jó éjt.

Lei kicsit zavarban van volt.
- Hogy nyitotta ki az ajtód?
- Úgy, hogy képesek voltak két szomszédos lakást ugyanazzal a zárral felszerelni...
- Tehát te is be tudsz menni hozzá?
- Igen.

De ennyi volt. Ezután történt, aminek történnie kellett.

Jó reggelt Vieeet...dzs...dzsagang!

Szerintem már unjátok, hogy mindig megmagyarázom, miért nem irok hetente, és tudjátok, mit?

Ezúttal nem teszem.

De Alexey hazavitte a laptopját, meg, meg, meg én meg összekukáztam ezt a lányt, hát hogy irjak, én akartam, de Jóisten sem akarta, hogy...

Lei.

Feltételezem, érdekel, hogyan sikerült rátalálnom erre a megértő, kompromisszumkész, kecses, elegáns, mindazonáltal társadalmilag nem elfogadott humorral megáldott nőre.

Gebei Laci talán láthatta is, mert akkor ismerkedtem meg vele, amikor úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kocsmázni. Ha minden igaz, június 3-án történt. Mi aznap abszolút gyönyörüségesen kiöltöztünk - póló, farmer -, taxiba szálltunk, és elvitettünk magunkat a House bar-ba.

Kiszálltunk a taxiból, én pedig mint akiért most jött el Oscar bácsi, nagypofával lepacsiztam, integettem mint egy igazi hires ember, majd jól igényesen-férfiasan rákúrtam a könyököm a pultra, és kikértem magunknak két sört.

***

A kinti asztaloknál Desiree (dezörii), Eric, Jenny és Lei társalgott.

Desiree filipinó, alacsony, már-már tömzsi, kerek arcú, vidám, közvetlen, szőke, 30 körüli hölgyemény. Lei munkatársa. Egy random kocsmázás során ismertem meg, és hihetetlen egyszerü megnevettetni, és amikor sikerül, össze-vissza dölöngél a fotelon.

Jenny. Mivel Eric meleg és Kinában ez a legtöbb embert megbotránkoztatja, az egyik legjobb kinai barátját - Jennyt - kérte meg arra, hogy tettesse, hogy kapcsolatban vannak. Azelőtt Ericet sokan megkérdezték az irodában, miért nincsen barátnője, ami minden egyes alkalommal zavarba hozta. Amúgy nem egy szépség a drágám, ráadásul idegesitő, amikor részeg.

Nem tudom miről beszélgethettek, elképzelhető, hogy a pasikról... 

Ekkor szállt ki a taxiból két pofátlanul sármos és fiatal, jól fésült, deltás testalkatú, határozott férfi. A magasabb, mint akiért most jött el Oscar bácsi, nagypofával lepacsizott, integetett mint egy igazi hires ember, majd jól igényesen-férfiasan rákúrta a könyökét a pultra, és kikért maguknak kért sört. Lei volt az egyetlen, aki nem ismerte őket. Eric tudta, mit tegyen.

***

Talán a féllábú Keith-fel (Kiif) beszélgettünk a fogalmam sincs miről, azt tudom, hogy szóba jött, hogy Gebusz utálja a románokat, meg hogy kamionsofőr, de mindegyis, baszok én rá,

"CSAK A ROMÁNOKAT ODA-VISSZA!"

Ekkor bökött meg Eric.
- Van egy lány, aki szivesen megismerne. -  mondta egészen komoly arccal.
- Hát, mit mondjak... elég szar izlése van. - Eric nevetve helyeselt. - Most?
- Kinn vagyunk, bemutatlak.
- Oké.
Mondtam mit sem sejtve. Emlékeztem, pár héttel azelőtt megemlitettem neki, hogy engem a kor nem érdekel, ha látok egy gyönyörü nőt, ha negyven éves is, de basszus, jól néz ki, megrántom nagyon alázatosan. Arra számitottam, hogy talált egy ilyet. Odafordultam a komámhoz.
- Te figyi már, Gebusz, kimegyek, mert... valaki meg akar ismerni...?
- Elég szar izlése van.
- Mindjárt jövök, te addig toljad az ektivitit.
- Jaaaaaaa, elvagyok, ne aggódjál. Ha pedig úgy van, ne tökölj, Matyika... - tette hozzá jó tanácsként.

Eric azzal kirángatott és bemutatott Leinek. Nem tudtam belőni igazán, hogy mennyi, de vékony, elegáns. Minden olyan lazán ment. Megnevetettem párszor, de nekem nem tünt úgy, hogy a hatalmas picsám és a fostos humorom elég neki. Ericnek viszont igen, ezért javasolta, hogy másnap menjünk el a Starbucksba mindannyian. Erre mindenki egy könnyed igennel felelt, majd leváltam tőlük arra hivatkozva, hogy a kedves Gebusznak kéne némi segitség a társalgásban. Visszamentem hozzá, hogy beszámoljak. Na meg persze... nehéz úgy beszélgetni, ha nem tudsz legalább középfokon angolul.

- Na, képzeld másnap talizok vele. - mondtam nagyjából mindkettőnknek. Engem is meglepett, hát még ezt a Tartályt.
- Na, helyes! Hány éves, Matyika?
- Fiatalnak tünik, de mivel ázsiai, ezért szerintem van vagy 32. Határozott és laza.

Aznap este Marcell (márszell), a fekete lány próbált engem meggyőzni afelől, hogy az ő hálószobájában kényelmesebb volna iszogatni, de nem akartam, hogy mindezt Lei meglássa, ezért kitaláltam, hogy cseszett fáradt vagyok, hát elbicajoztam a Jangcéig, és amúgy is a barátom szülinapját jöttem ünnepelni.

Meg különben sem tudok gyapotszedésről és bicajlopásról beszélgetni.

De hát csak tréfálok. A fogyasztói visszajelzések alapján posztonként legalább egy fajgyülőlő megjegyzést kell tennem.

A láttak után Alexnek jött meg az okithatnékja, és elmagyarázta, hogy Marcell minden bizonnyal le szeretne feküdni velem, nem igaz, hogy nem veszem észre. El is magyarázta részletesen...

- Lacival táncolt, de amikor meglátott téged, rögtön átváltott.
- Tudom.
- Mindig mosolyog rád.
- Látom.
- Tvörkölt neked.
- Bazdmeg, Alex, tudom, hogy meg akar baszni!
- Az még nagyobb gáz, hogy tudod, és nem teszel semmit!
Ekkor körülnéztem, mert részeg volt, és elég hangos volt az utolsó mondata.
- Egy, megvolt; kettő, nem egy nagy durranás; három, nem akarok Lei szeme láttára lepattani egy spicces négerrel. Nem akarom, hogy hülye gondolatai támadjanak.

Ekkor mindketten a táncparkettra néztünk, ahol Marcell és Gebusz ropta elég keményen. Elmosolyodtam, visszanéztem a sörömre, belekortyoltam, a következő pillanatban hirtelen sikitás hallatszott, de mire odanéztünk a két gyökér már a földön volt. Hogy mi a franc történt, senki sem tudja. Még ők sem tudták elmagyarázni, hogy estek össze. De elhiheted, hogy mindkettő a másikat okolta.

Gebusz azért, mert magyar.

Marcell azért, mert nigger.

***

Másnap Gebusz egész délelőtt epét hányt, ha jól emlékszem. Délután kettőkör elmentem a "randira". Lei továbbra is laza maradt, Eric-kel osztották egymást. Filmekről, könyvekről beszélgettünk. Kiderült, hogy Lei meglehetősen müvészi. Később az is kiderült, hogy nem csoda, mert 5 évig müvészetet tanult Ausztráliában, és tanár az egyik helyi kéttannyelvüben. Ha boldog, szeret úgy szökdécselni mint Peppa malac, és kinai létére nem köpköd. Néha bonyolult gondolatai támadnak, és belebukik az elmagyarázásba. Ezt betudtam annak, hogy nem az anyanyelvén beszél. Igy elsőre nekem jónak tünt, de nem akartam elsietni semmit. Persze minden férfi ismerősöm baszogatott, hogy irjak már rá sürün, mert közben másik 6 vadkan fogja halálra szexuálni, mig tökölök.

Többek között T. Tamás edzőbá is.

Má-má-mármint nem hogy ő is megkúrja addig, hanem ő is mondta, hogy aggresszivabbnak kéne lenni ezügyben.

De nem voltam. Egy hét múlva megint találkoztunk valami kávézóban, de elég nehezen olvastam Lei testbeszédében. Nem hittem, hogy kellek neki...

Irva ezeket a sorokat elbizonytalanodtam. Mennyire részletezzem? Érdekel az a sztori, amikor elmentünk múzeumba? Érdekel az titeket, hogy miket mondtam, amivel megnevetettem, levettem a lábáról meg hasonló dolgok? Érdekel, hogy jutottunk el odáig, hogy megcsókoljam?

Visszajelzések után folytatom a sztorit.

Sajnálom, most sem a lényeget irom le. Annyi minden történt, hogy megint nem tudom, hol kezdjem. Annyit tudok, hogy nem a lényeg a lényeg.

MICSODA PARADOXON!

Hiányoztam, ugye?

Jó, rendben. Kellett pár sor ahhoz, hogy ihletet kapjak.  Tehát. Soha a büdös életbe nem gondoltam volna, hogy Alexey Gulicska balfaszsága miatt fogok köszönet-imát mondani lefekvés előtt a Jóistennek. Tudjuk, hogy Alex életképtelen, képes a 38 fokos, 70 százalékos páratartalmú kánikulában megfázni, emiatt továbbra is köpköd. Gulicska hercegnőnek hiszi magát, nem veszi észre, hogy nem kedvelem és fizikálisan gyenge, amitől undorom sokszor. Vagy csak azért undorodom, mert nem kedvelem. Jajj, amiket ez a nő lemüvel...

Ááá... most már tudom, mi lesz ennek a posztnak a tartalma.

Szardobálással megkent köszönetnyilvánitás.

Sajnálom, de szükségem van egy ilyen tipusú posztra (is). Na. Kezdem. Amióta világ a világ, Alex mindig késett valahonnan legalább egy héten egyszer. Ha nem késik munkából, akkor az én agyamat bassza az olyan kijelentésekkel mint a

"20 perc és ott vagyunk/Csak gyorsan megkajázok/Már kész vagyok, adj egy percet" és a többi. Kedvencem, amikor 10 perce várok rá az ajtóban, amikor kijelenti, hogy mehetünk, majd visszafordul fogat mosni. Amikor befejezte a fogmosást és becsukta az ajtót, visszamegy a kulcsáért. Amikor hivom a liftet visszarohan a telefonjáért. Persze nem lakom vele, szóval ez csak akkor történik meg, ha együtt akarunk gördeszkázni. De akkor mindig. 

És a legjobban az zavar - mint utólag kielemeztem magamban -, hogy ez az ember még egyszer sem járt pórul mindezért. Bezzeg én mindenhova eljutok, IDŐBEN, mindent pontosan a feladatnak megfelelően végzek el, és nekem ezért sosem járt jutifalat.

NEM BESZÉLVE ARRÓL, HOGY EZ A KÉT GECI mindig azzal baszogatott, hogy mi a reteknek vagyok fél órával a tanitás előtt a suliban, miért foglalkozok ennyit az óratervvel, és mi a francnak gürcölök esténként azzal, hogy -mint azt fentebb emlitettem - időben, a formaságoknak és szabályoknak megfelelően el is küldjem a felettesemnek. 

Azt is mondogatta nekem ez a két jómadár, hogy ha van valami panaszom a sulival kapcsolatban, akkor legyek annyira tökös, hogy beszóljak annak, aki a felelős érte. Ilyenek például az alábbiak.

* Kiküldik a tartalmakat hármunknak.

Alex. 4:30 G30-as osztály; 6:30 R40. (tartalom)
Anna. 6:30 RS 18. (tartalom)
stb. stb.

Ezek alapján megirod a tervet, elküldöd Cassienek, kész.

Hármunk közül én irom meg a leggyorsabban az óratervet. Amint visszaküldöm, néha megirják, hogy felcserélték véletlen az osztályokat, itt a jó tartalom. Alex és Anna röhög, mert nem csináltak semmit, én meg őrjöngök, mert irhatok másik kettőt. Valamelyik ráadásul megkapja azt, amit én irtam. Nem szóltam egy büdös szót sem. Emberi hiba, előfordul.

Másik az éjfél utáni értesités. "Uh, lesz még egy órád délután."  kurva idegesitő és Egy rossz szót nem szóltam. *

Hm.

Szóval. Mi történt? 

Csávónak szólnak szombat reggel, hogy vasárnap reggel nagyon fontos órája lesz. Csináljon mindent a legjobb belátása szerint, lejön pár fejes Pekingből megnézni az órát.

Gondolom, tényleg fontos akkor.

"Hát ha kurvára fontos..."

Nekem szólnak vasárnap hajnali 1-kor, hogy vasárnap reggel 10-kor órám lesz, és nem szóltak volna, ha nem lenne kurva fontos, tehát bocsi, tudjuk, hogy aludtál Andy, de légyszi vállald el. Ezért elvállaltam, és habár kurva dühösen, de CSAK AZÉRT IS megirtam az óratervet, mindannak ellenére, hogy senki nem várta el hajnalok hajnalán.

Vasárnap reggel. Rohadt morcos voltam, te jó ég. Mivel nem tudtam visszaludni, kb úgy ébredtem fel mint egy rakás szar. Becsekkoltam, leültem. A "távolban" észrevettem Alexet, de valamilyen oknál fogva éppen távozott... Nem értettem.

Lezavartam az órát, és hazamentem. Alex küldött nekem egy üzenetet, hogy elmesélne valamit. Nem igazán tudtam sajnálni, erről papolok 8 hónapja:

Csávó. Csávónak reggel 9-re kellett volna beérnie a suliba, hogy 9:30-kor órát tartson. Beállitotta az ébresztőt reggel 8-ra. Ennek megfelelően felébredt, de úgy gondolta még bennmarad egy kicsit az ágyban. Na vajon... mi történt... Elaludt. A héten másodjára, úgy, hogy legutóbb azt mondta nekik, hogy nem fordul elő többet. Ezt a hibát, öregem! Tudjátok, mikor történt velem ilyen utoljára?

ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN! IGEN, BAZMEG, HA VISSZA AKARSZ FEKÜDNI, ÁLLITS BE EGY ÚJ IDŐT AZON A ROHADT ÉBRESZTŐN!

Csávó mire ébredt? Hivják telefonon reggel 9:05-kor.

- Alex, hol vagy?
- Huhúúú, elaludtam egy kicsit, de ott vagyok, 10 perc!
- Siess, Kiki is itt van.

Csávó. 2 perc alatt felöltözött, majd lerohant taxit fogni. Pechje volt, mert 10 percbe tellett ez is. 9:20-kor fogott egy taxit.

- Laojie. - mondta a taxisnak. A taxis a Laojie irányába fordult, de a nagy forgalom köszönhetően csak 30-40-nel tudott haladni. Alexet bassza az ideg, közölte, hogy örülne, ha gyorsabban mennének. A taxis rázta a fejét. Ki tudja, lehet csak azért, mert nem értett belőle lófaszt sem.

Csávó. Beér a Laojiére 10 perc késéssel (09:38). Berohant a terembe, de senkit nem talált...

Ekkor jutott eszébe, hogy nem a Laojién van az órája, hanem a Shopping parkban... Ezért láttam távozni.

Csávót hivják telefonon, hol a retekben van. Erre ő azt hazudta, hogy nem talált egyetlen egy taxit sem, de éppen most ült be egybe, ott lesz 10 perc múlva. Csávót felhivta a Kiki is, és úgy lebaszta mint a huzat.

- SOHA TÖBBET NE FORDULJON ELŐ! - mondta neki Kiki.

Csávó 10-re beért a 9 helyett. Megtartotta az órát, és hazabandukolt. Miközben hallgattam a sztorit, csak ráztam a fejem. Semmi biztatót nem mondtam neki. Elbaszta. Ekkor meséltem el neki, hogy engem meg hajnalok hajnalán ébresztettek, hogy reggelre hozzámdobtak egy órát. Csak hogy érezze...

De úgy gondoltam, hogy mint mindig, ennek sem lesz komolyabb következménye. Persze fura mód én be tudtam menni.

Jó helyre.

És időben!

Senki nem veregette meg a vállam.

Aznap hárman elmentünk a parkba sétálni. Gyönyörü, tiszta, napos idő volt. Elvoltunk a füben, néztük, ahogy lemegy nap a Jiyang tó fölött. Ekkor kapott Gulicska Cassie-től (feletessünk) egy lebaszós levelet.

"Helló, Anna. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az utóbbi időben több panasz is érkezett veled kapcsolatban. Azon kivül, hogy sok esetben meg sem irod az óratervet, előfordul, hogy nem követed az előirásokat. Légy szives minden nap ird meg az óratervet a neked küldött tartalmak alapján. Érd el az órára kitüzött célt, és ne térj el attól. Továbbá jobb volna, ha fél órával a tanitás előtt megjelennél az iskolában."

Másnap az irodában találkoztam Kikivel, aki a szokásnak NEM megfelelően behivott az irodájába. Elmesélte, mi történt Alex-szal.

- ... szóval úgy gondoltam, mivel eddig nem volt rád panasz, elkezdheted ennek a tipusú órának a gyakorlását. Lehet, hogy jobban fogod csinálni, mint Alex. Casper elmond majd mindent. Bye-bye.

Azta. Csupán 6 hónapra és Alex balfaszságára volt szükségem, hogy végre elkezdhessek gyakorolni Casperral. Kicsit több a meló, de több a pénz is. 

És ez a lényeg.

Úgy döntöttem, nem mondom el a srácoknak, hogy miért adta meg nekem Kiki a lehetőséget. Amikor végeztem a munkával, hazamentem, megirtam a másnapra szánt óratervet, elküldtem, és ki jól végezte dolgát, hátradőltem a fotelomban. Cassie visszajelzett, hogy megkapta az üzenetet, de a Wechat azt jelezte, hogy nem fejezte be a mondandóját.

Typing...typing...

Fasza, valószinü felcserélte az osztályokat, ezért más helyett irtam meg a tervet. MEGINT.

"Helló Andy. A pontos, kiváló munkavégzésnek és pozitiv felfogásodnak köszönhetően úgy döntöttünk, hogy megemeljük a fizetésed. Annával és Alex-szal ellentétben a harminc perccel az óra előtt megjelensz az irodában, az óraterveid előirásnak megfelelően, időben elkészülnek. Következő hónaptól fogva 1000 yuannal többet fogsz kapni. Továbbra is légy ilyen preciz!"

Nem hittem a szememnek. Vééégre... megköszönik a munkám. És honorálják is!

Ezt sem mondtam el Alexnak és Gulicskának. Hadd higgyék csak, hogy nem értem el semmit a szorgalommal. Hadd higgyék, hogy igazuk van, és nem érvényesek rájuk a szabályok. Nevessenek csak. 

Köszönöm Alex, hogy balfasz vagy és nem tudod, mi az, hogy ébresztő. Köszönöm Gulicska, hogy 3 hónapig arra sem vetted a fáradtságot, hogy megird azt a kibaszott óratervet! Ja, és konkrétan dicsekedtél, hogy nem irsz óratervet. KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK NEKEM!

Köszönöm!