Semmi különös nem hangzott el a találkozón, annyival lettem okosabb, hogy van egy nővére, és jó kapcsolatot ápol az apjával...

Egy hétre rá megint sztárbákszozni voltak - a kulák-gurmé anyjukat -, amire útközben hivtak meg. Eric, Desiree és Lei már vártak rám. Nem éreztem úgy, hogy jól haladnék ezzel a az egésszel. Semmi szaftos téma jött fel, nem alakult ki olyan helyzet, ahol jelezhettem volna, hogy érdekelne Lei társasága a franciaágyon is. A Starbucks bezárt, elmentünk a kocsmába, ahol a bárpultos ásszonyon kívül senkivel sem találkoztunk. Leinek vörösbort rendeltem - amekkora úriember vagyok -, magamnak pedig sört, mert a Tartály-skót-zsidó bőrömet még mindig nem vetkőztem le, annak ellenére, hogy könnyedén megengedhetném magamnak.

De Kínában akkor is drága a jó bor. Pláne kocsmában.

Icha egy új plazmatévét szereltetett be a pult mögé, amit utálok, mert akkor is bámulod, ha nem érdekel a müsor. Ezt tette Eric, Desiree, Lei, Icha és én is. Ott álltunk szótlanul egy darabig. Láttam, hogy Leinek ez nem tetszik, odafordult hozzám, és közölte, hogy leül az egyik asztalhoz, ahol nem látja a tévét. 

- Rendben. - mondtam, azzal elment, leült és elővette a telefonját. Körülnéztem, elég lapos lett a hangulat...
"Óóó bazzdmeg, hát Lei most egyedül van! Most talán van esély valami személyesről beszélgetni..." 

Odaültem mellé. Nem volt nehéz kifogást találni.
- Utálom, ha megy a tévé a kocsmában. - mondtam.
- Jajj, ne is mondd. Mármint, nem mindig, de ilyenkor, olyan fura az egész, hát itt vagy a barátaiddal, mármint értem én, hogy valami szint kell vinni a kocsmába, vagy ha filmestet tartasz, vagy ha nincs itt senki, de ez olyan mint amikor azt akarod, hogy a gyereked reggelizzen, de bekapcsolva hagyod a tévét, és hiába van ott az asztalnál, nem figyel a kajára, szóval ilyen helyzetekben nem szeretem, de persze ez csak az én véleményem...

Folytatta volna tovább, ha nem szakitottam volna félbe. Ezt vele kapcsolatban már megtanultam: addig magyaráz, amig nem tudatosul benne, hogy felfogtad már az első mondat után is. És ez csak akkor történik, ha elmondod neki.
- Tudom, miről beszélsz. - bólogattam.
- Igen? Ah, oké.

Rajzokról, festményekről, filmekről, müvészekről beszélgettünk. Olyan fél óra múlva felcsillant a szeme, megfogta a karom és izgatott mosollyal közölte, hogy Sanghajban Sissy-Ferenc Jóska kiállitás van. A magyar arisztokráciáról szól, és nagyon érdekelné. 
- Hihetetlen, szerintem a sors küldött téged. Egy csomó mindent elmesélhetnél nekem Sissyről! Elmehetnénk együtt! - veregette a vállam.
- Nagyon szivesen elmegyek veled. Kikérek egy nap szabit jövőhétre.
- Mint egy randi... - motyogta a "bajsza" alatt.
- Tessék? - kérdeztem.
- Semmi, semmi.
- Hm? Hát jólvan.
Tisztán hallottam, mit mondott, de nem akartam feleslegesen zavarba hozni. Tehát érdeklem, ez a lényeg. Hogy mi történt ezután a kocsmában, nem is fontos. Elmegyünk ketten Sanghajba.

Úgy terveztük, hogy reggel az első buszra szállunk fel, hogy legyen mindenre idő, ha ott vagyunk. Persze azelőtti héten szarrá wikipédiáztam a Sissyt, a haja szinét, hogy mi a francnak tanult meg magyarul, meg a hülye diétáit, majd úgy adtam elő magam, mint aki csupán müvelt. 

Vicces, hogy egy füllentéssel keltettem fel a figyelmét eddig az összes barátnőmnek. De hát ha müködik...

Nem voltam még randin. Mármint normális randin. Nem liyangi-nem-beszélünk-egymás-nyelvén randin. Normális randiról beszélek. Gonosz, rasszista módon azzal nyugtattam magam, hogy csak egy kinai. Ha elbaszom, találok egy másikat, aki ráadásul ugyanúgy néz ki, mint ő.

A buszállomásra én érkeztem hamarabb, megreggeliztem, majd leültem az egyik padra. Negyed óra múlva megérkezett ő is, és - ha a számitásaim helyesek - körülbelül 400 méterről ki lehetett szúrni. A kinaiakkal ellentétben neki van egy európai vagy európainak tünő stilusa. Le mertem volna fogadni, hogy nem találtam volna hasonló lányt 1000 méteres körzetben. Laza, kék dresszt viselt, melynek szoknya része nem tapadt a vékony, hosszú lábaihoz.

Bocsánat, lányok, fogalmam sincs, hogy kell ezt világosabban leirni.

Az első 10 percben erőltetett hogy-vagy-mi-van-veled beszélgetésbe kezdtünk. Na, mondom, elég fos lesz a napunk, ha ez igy halad tovább, de ez a görcsös hasmenés elmúlt, amint kényelembe helyeztük magunkat a buszon.

Rólatok beszélgettünk. Milyenek a barátaim, milyenek a rokonaim, a testvéreim, az éccsanyám. 

Most már ő is tudja, hogy Duplabével csak az ingyen bor miatt vagyok jóban, Szabinát utálom mint a szart, Kuxról meg Petráról nem is beszélve. A hattyú utcai barátaimmal csak a  10 percre lévő 0-24-es Tescoról tudok nosztalgiázni. Várjunk csak, ki is van még mindig a Hattyú utcában? Ja, senki?

Viktor nem számit.

De háááááát csak viccelek. Ebból egy szó sem igaz. Mindenkit ugyanúgy szeretek, mint azelőtt.

Persze, mint mindig, Viktor ez alól is kivétel.

Szóba jöttek a négerek a 12.D-ből, a kézilabdások, a Tartályok. Elmondtam neki, hogy milyen, amikor Törökék előadnak egy történetet Erdélyről - ahol magyarul beszélnek - 5 felvonásban. Vagy mint az evangelisták.

Köszönjük, János, habár Lukács és Márk már beszámolt erről az előbb, nézzük, hogy látta ugyanezt Máté.

Jó volt rólatok beszélni. Hiányoztok.

Most, hogy mindenki elpotyogtatott pár könnycseppet, folytassuk a sztorit. A beszélgetés lazán, könnyedén folyt. A Sissy kiállitásról nem ejtenék sok szót, mert azon kívül, hogy elmagyaráztam, hogy müködtek a dolgok Magyarországon akkoriban, nem történt semmi különös. Talán az, hogy a kiállitáson meglepő módon rengetegen voltak. Mindenesetre Leinek tetszett, és ez volt a lényeg.

Délre megéheztünk, és Lei közölte, hogy elvisz a kedvenc éttermébe.

Nem csalódtam. Egy eldugott, a helyiségeit keskeny, különböző növényekkel diszitett, szabadtéri folyosókkal összekötött, szándékosan régi, használt - vagy annak tünő -  bútorokkal berendezett - ha tetszik, vintage stilusú - olasz-francia étterembe vitt engem. Nem kell mondanom, az étel drága volt, de ahogy azt egy bölcs ember szokta mondani:

HÁT HÁNYSZOR FOGSZ ITT EBÉDELNI?!

Nem is kellett több. Én garnélarákos spagettit, Lei pedig paella-szerüséget és egy adag puncsot rendelt. A hangulat kitünő volt.

"- Milyen a hangulat? Azt mondják, kitünő!
- Hát akkor biztos az! "

Mint a filmekben, basszus. Sztereotipikus randevú. A lány dresszt visel, lágy zene megy a háttérben, csillár van a fejünk felett, drága ételt eszünk. Életem egyik leghangulatosabb étterme volt ez. Mindent kfizetett. Amikor tiltakozni akartam csak annyit mondott, hogy legközelebb én viszem el őt valahova. Majd akkor én perkálok. Háh! Tehát lesz ennek folytatása. Helyes.

Ezután elvitt egy közeli antikváriumba, majd egy könyvesboltba mentünk, ahol segitett nekem könyvet választani. Azelőtt arról panaszkodtam neki, hogy azért nem olvasok, mert nem tudom, mit akarok olvasni. Annyit tudtam, hogy nem szeretem az életrajzokat. Lei mindent megtett annak érdekében, hogy elégedett legyek. Kérdezgetett, könyveket javasolt, elmondta, miről szólnak nagyjából. Körülbelül két óra kellett ahhoz, hogy rájöjjön, mi kell nekem. Megvettük Nassim Nicholas Talebtől A fekete hattyút.

A sikeres expedició után haza indultunk. Lei gondolkodása egyedi. Kifinomult és müvelt. Nem érdeklik a silány dolgok, de valahogy az egyszerüben is meglátja a mélyet. Minden alakban lát valamit. Legyen az felhő, árnyék vagy 4 vonal. Nagyon szereti a szineket - müvész -, órákat tudna beszélni egy-egy képről. Kedvenc müvésze Giorgio Morandi, 

"MOOOOORANDI ANGEEEELLLSSS" - Gebusz, Morandi - Angels cimü dal éneklése során, annak ellenére hogy az előbb emlitett sor úgy hangzik, hogy Love is the answer.  ~ 2008

aki hires a lágy, krémes szineket mutató csendélet müveiről.

A szörnyü az egészben, hogy igy néznek ki az én lerajzolt üvegeim is, csak én abban a hitben éltem egészen idáig, hogy elbasztam.

Itt egy másik. Ez már szebb, ilyet nem tudnék csinálni.

Amikor hazaérkeztünk, megköszöntem neki mindent. Megigértem neki, hogy elviszem étterembe, majd elkisértem egy taxihoz, meg akartam ölelni búcsúzoul, de nem adta a helyzet. Elköszönt, és gyorsan beszállt a taxiba.

***

Egy hét telhetett el. Reggel 9 óra volt, amikor felébredtem. A Nap sugarait az üvegasztalomra vetette, mely a plafonra tükrözte azt tovább. Az asztalon lévő fényképezőgép-táska érdekes árnyékot adott. Mintha egy hajóárbócról egy kézzel magát tartó béka énekelt volna az alatta pihenő, kövér macskának. Gyorsan lefényképeztem és elküldtem Leinek.

- Miért néz ki ez az árnyék úgy, mintha egy béka arra készülne, hogy Disney betétdalt énekeljen egy macskának? - tettem fel a kérdést Leinek.
- Woooow! Át fog változni béka, ha megcsókolod? Mondjuk szexi herceggé?
- Lehet, de felesleges. A szexi herceg már a szobában van!

Andor, te kópé...

- Hahaha! - fejezte ki vidámságát Lei a Wechat-en keresztül... - Akkor talán a cicát kellene megcsókolnod, hogy egy gyönyörü lánnyá változzon.
Ezután próbáltam képet csinálni arról, hogy megcsókolom a falat, de nem sikerült olyan képet csinálni, ahol a macska is és én is látszódjunk.
- Az jó volna, nekem már csak egy gyönyörü lány kell.
- Van kedved moziba menni? -javasolta.

Egészen nevetséges, hogy egy árnyéknak köszönhetem az egészet. Elmeséltem Alexnak, hogy aznap este az alattunk lévő moziba megyek Lei-jel, és megnézzük a Gru 3-at. 

- Figyi, amikor hazakiséred, adj neki egy csókot.
- Oké, főnök. - nyugtáztam.

Nem mintha rendetlenség lett volna a szobámban, de kitakaritottam a biztonság kedvéért, annak ellenére, hogy nem hittem abban, hogy felviszem szobára. Ráadásul nem is voltam büszke a lakásomra. Tisztán tartom, hangulatos, de hát olyan kicsi. Arra számitottam, hogy ha sor kerül rá, majd Lei ajánlja fel az ő lakását.

Este 8-kor találkoztunk. Kiváltotta a jegyet, beültünk az üres moziba. Pár perc elteltével a teste az én vállamnak támaszkodott. Könnyen megy, nem kell erőlködnöm semmin. A filmet amúgy nagyon élveztem, de Lei pofázott közben, ami nem igazán tetszett, de hát ez csak egy Gru 3, nem a Gran Torino.
- És most mit szeretnél csinálni? Keressek egy taxit? - kérdeztem. Rögtön ezután rájöttem, hogy elég hülyén csináltam. De hát mindegy.
- Ööö, taxi? Neeem. Sétáljunk. Beszélgessünk.
A lakóövezettel szemben lévő sugárút mellett, a két ellentétes oldalon haladó járdát átköti egy gyalogosoknak szánt felüljáró. Lei azt javasolta, hogy menjünk fel rá, és maradjunk ott. Megálltunk a közepén, és néztük az alattunk elsuhanó autókat.
- Lei, ahogy beszélsz bizonyos dolgokról... olyan egyedi és kifinomult vagy. Nem sok hozzád hasonlót ismerek.
- Tényleg? - pirult el egy kicsit. - Még senki sem mondta, hogy egyedi vagyok. Te vagy az első... - majd figyelmét a távolba irányitotta. - Jajj, mennyire szép. Olyan kis nyugis. - sóhajtott egyet jókedvében. - Ki a kedvenc szuperhősöd?
- Batman. - Ahogy kimondtam, kettő denevér szállt keresztül az úton. Lei felnevetett.
- Lehet, hogy te vagy Batman! - kuncogott tovább.
- Sajnos nem vagyok olyan gazdag.
- Mivan Pókemberrel?
- Utálom Pókembert. Supermant is. Iron Man és Batman a legjobb. Ők saját maguknak köszönhetik, hogy hősök... Okosak.
- Az igaz. - Azzal a fejét a vállamnak támasztotta.
- Tudod, amikor azt mondtad, csókoljam meg a macskát a plafonon, le akartam fényképezni, ahogy megcsókolom. De nem sikerült. A szék össze-vissza mozgott, meg nem látszott az árnyék. De tényleg meg akartam csókolni poénból.
- Hát... tudod, megcsókolhatsz egy valódi lányt is...
- Akkor gyere.
Először megöleltem, majd megcsókoltam.
- Menjünk sétáljunk egyet a parkban. - mondtam.
- A... A parkban?
- Igen.
Akkor nem tudtam, mi a baja. Hát nem romantikus parkban sétálgatni? A bejáratnál Lei megállt, és belelendült a szeretgetésbe. Áááááh, hát tudom már. Csak én lehetek akkora úriember, hogy egy csók után feajánlom, hogy a 2 percre lévő parkba menjünk ahelyett, hogy a 2 percre lévő szobára menjünk. Gondolom a férfiak 99,99 százaléka a szobát ajánlotta volna fel kapásból a park helyett. A 0,01 százalék én vagyok. Egyedül ebben a világban.

Brühühü, Andorcica egyedül van...hányatott sorsú, ártatlan bárány...

- A szobámban megmutathatnám anyám tökéletes müalkotását. - mondtam nagyon szellemesen.
- Anyukád müalkotását? Mit alkotott anyukád?
- Engem.

Azzal felvittem szobára. Megmutattam a rajzolt repülőim, a kilátást, majd elterültünk az ágyon. A vicces, hogy Alex hallotta, amint hazaérek, és nem gondolta volna, hogy sikerrel járok, tehát azt sem gondolta, hogy Lei a szobában van. Ezért benyitott, mert a kulcsaink nyitják egymás zárait. 
- Andor? Egyedül vagy?
- Nem. 
- Bocsi, jó éjt.

Lei kicsit zavarban van volt.
- Hogy nyitotta ki az ajtód?
- Úgy, hogy képesek voltak két szomszédos lakást ugyanazzal a zárral felszerelni...
- Tehát te is be tudsz menni hozzá?
- Igen.

De ennyi volt. Ezután történt, aminek történnie kellett.