Jól érzem magam. A munka továbbra is rendben van. Az asszony nem panaszkodik. Nincsen számottevő toxikus elem az életemben. Vannak barátaim, akikkel a pohár aljára tudok nézni, ha úgy érzem, de mostanában erre nem került sor (sör). 

Kínában élni, ilyen körülmények között dolgozni elég nyugis, ritkán teszik az idegeimet a darálóba. Előfordul, persze, havonta egyszer, egy óráig tart, és csak és kizárólag az RS101-es osztály érte a felelős. Ebben az újdonsült osztályban ... osztályban... bölcsis csoportban, Isten áldja meg a fogyatékos fejüket, 2 három éves gyermek is van, kiknek még a kinai nyelvismerete is kevés ahhoz, hogy megértse az asszisztensem. A többiek 4 és 5 év között vannak, és ez a körkülönbség számítana is, ha nem annyi eszed volna, mint egy körömnyi kiturkált takonynak. A csoport tűrhető lenne, ha az egyik ikerpáros apukája anno este inkább csak focimeccset nézett volna ahelyett, hogy ágyba bújt volna az asszonnyal. A két gyerek annyira hülye, hogy azt gyanítom, hogy volt Habsburg a felmenők között. Volt már dolgom csökött, fafejű csöppségekkel, de ez a kettő zacskósbot nem hogy nem partner, de egyenesen szabotálja a munkám.

Mondok egy példát.

Ha a gyerek akkora idióta, hogy nem képes szavakat utánad ismételni, legfeljebb eloldalazol a következőhöz. Nem történik semmi. Az már egy teljesen új szint viszont, ha a gyermek SZÁNDÉKOSAN ROSSZ SZÓT MOND. Ennél fosabb magatartást a büdös életben nem tapasztaltam. Persze így leírva esetleg nem hangzik annak, de hadd magyarázzam el egy megtörtént eset segítségével.

Mire a bemutatkozáshoz érünk - 5 perccel az órakezdés után - a terem már lángokban áll, két ördögfiókát tartok vissza attól, hogy a táblára felrajzolt dolgokat egy mozdulattal szétbasszák, miközben arról kérdezem őket, melyik színt szeretik legjobban. James néha feláll, össze-vissza rohangál, és ha megpróbálod visszatartani, elképzelhető, hogy verekedned kell.

- Hogy lehet egy gyereket ennyire elbaszni... - kérdezem az asszisztensemet, miközben a szívem legmélyén attól félek, hogy a leendő gyerekem ugyanakkora hulladék lesz mint emez.
- Családi dolog. - magyarázta Amy.
- Válás?
- Nem... - de többre nincs idő ilyen helyzetekben, most Hortin csuklik össze a terem közepén, nemtetszését kifejezve.

Alakzatokat tanulunk. Kör. Téglalap. Háromszög. Nagyot sóhajtva veszem elő a  kártyákat. A feladat rohadtul egyszerű. A kezemben tartom a kártyát, amikor azt mondom, kör, akkor rácsapsz erősen a kártyára és azt kiáltod, hogy kör.

- Allen, mondjad, kör! - mondom hatalmas lelkességet sugározva.
- Kör! - Allen emberfeletti teljesítményről tett tanúbizonyságot.
- Zoey, kör!
- Kör. - Zoey nem hagyta, hogy Allen vigye a pálmát.
- James...  Kör...
- Paradicsom.
- Próbáljuk meg még egyszer. Kör!
- Paradicsom. 
Ekkor ránéztem arra a kurva kártyára, a kör még csak nem is piros volt, hanem lila, szóval akárhogy is nézem, Miss Shu Chei, de a gyermeke retardált. 
- Paradicsom! - immáron James már ordít, melyet sajnálatos módon rendkívül szórakoztatónak talál az egész csoport, így egy másodperc leforgása alatt már mindenki paradicsomot mond a kör helyett. Egy dolog a leghülyébbnek lenni, de az, hogy az elviselhetetlen magatartásoddal másokat butítasz egy olyan szint, mely megmagyarázza, hogy Isten miért teremtett torokgyíkot, bárányhimlőt, pedofil papokat és káposztás tésztát.

Rászólunk James-re, aki tiltakozásképpen feláll és az ajtóhoz rohan. Karon fogom, erre rángatozni kezd, majd  próbálja szilánkosra rúgni a sípcsontomat, mire az anyja beront és a szemem láttára veri pofán, azután megfogja James karját és szabályosan lebassza a székre. Az anyja ugatni kezd, de bejön a férje, aki nagy nehezen kirángatja a teremből. James természetesen sírni kezd, én pedig fapofát erőltetve folytattam az elkezdett munkát. "Családi  dolog", visszhangoznak a fejemben Amy szavai...

De nem is erről akartam beszélni. Ott tartottam, hogy minden rendben van. Kényelmes. Persze, amikor elfetrengsz a jóban, képes vagy olyan hülyeségekről elmélkedni, mint az élet értelme, és mi a faszomat keresel itt egyébként. Elemezni kezded, hogy vajon jó döntést hoztál, vajon tényleg ezt akartad, tudsz-e ennél többet, akarsz-e egyáltalán többet? A falhoz - magamhoz - beszélés nálam egyáltalán nem újkeletű, már 6 éves korom óta gyakorlom. Kontemplálsz, mondják az okosok. Elbambulok, gondolkozok, vitatkozok magammal. Sokszor előfordul, hogy megnevetettem magam, mert rohadt vicces vagyok, és soha sem éreztem magam szarul emiatt. 

De néha unalmas, ezért - mint minden normális magyar férfi - elmentem kocsmázni.

Egyedül.

Jó, nem teljesen. Tudtam, hogy Allyssa és egy-két tejfeles szájú benn lebzsel Echo kocsmájában. Echo egy harmincas éveiben járó, közepes magasságú, szanaszét tetovált, hosszú, barna hajú, absolute szemrevaló kínai nő. Ha nem lettem volna biztos abban, hogy van férje, még be is próbálkoztam volna. Nem tehetek róla, mindig is az idősebb nőkre buktam. Az angolja elég ahhoz, hogy megértse, milyen sört kérek, ergo feleségnek is tökéletes.

Na, de mindegy is.

A kocsma ugyanazon az utcán van mint a House bar, annyi különbséggel, hogy lépcső vezet fel oda. A helyiség előtti teraszon két asztal van, ahol számomra ismeretlen férfiak ittak. A kocsma maga L alakú. Amikor belépsz, rögtön balra hosszában találod a pultot, szemben vele, vagy ha tetszik, a bejárattól jobbra 3 asztalnyi hely van, ott pár kínai simogatott egy golden retrievert. A L hosszú szárának második felében egy hosszú asztal van, ott ültek Allyssáék egy öleb és egy macska társaságában. 

Ez volna a mennyország?

A társaság nagyobb részével még nem találkoztam. Mondanám, hogy homogén volt a brigád, de magyar létedre nem tűnne annak: Kitty, aki rövid hajának köszönhetően úgy néz ki, mint Dennis Rodman, Nichole, akinek csak egyik oldalt van felnyírva a haja, és a hosszabbik felében lila tincsek vannak, Allyssa, akinek minden hónapban más színű a haja, a meleg Eric és a barinője és ezen attribútumok végtelen permutációja volt jelen az asztalnál. Ennek ellenére mégis Brendon volt az, aki szemet szúrt.

Első ránézésre úgy látszott, hogy a fószer megunta a feleségét, de foci meccset sem akart nézni, ezért lejött a fiatalokkal kocsmázni. Persze, mint mindig, nálam az első benyomás mit sem ér. Sosem hagyom, hogy befolyásoljon, mert mindig hibás.

Brendon 40 év körüli, jó kedélyű, hangos, őszülő, ráncos, ír fickó. Egyetemi professzor. Az első ír ismerősöm. Az olvasók egy részének talán van fogalma arról, hogy ez mit jelenthet, és igen, azt jelenti.

Őszintén szólva, nem emlékszem, hogy miről beszélgettem a többiekkel. Minden kétséget kizáróan sok köze lehetett a kocsmában lévő háziállatokhoz, tudom, hogy Allyssa sokáig ült mellettem, ami azt jelenti, hogy a tetkóit elemeztük egy darabig. Ha az övéit kielemztük, akkor kielemeztük Echo-ét is. Az ötödik sörömnél jártam, amikor valaki felajánlott egy tequila kört. Többek között azért is szeretek amerikaikkal inni, mert mindig akad olyan, aki meghív egy tequilára.

Nem tudom, mennyi idő volt, nem is érdekelt, de a többiek kezdtek kiszivárogni. Brendon a helyén maradt.

- Sietsz? Menned kell? - kérdezte tőlem.
- Nem, nincs semmi dolgom, azt hittem, zár a kocsma.
- Neneneneeeem. Nem zár még. - mogorva arcot vágott. - Még egy kört?
- Ja, toljuk.
Azzal odahívta Echot, és kikért két sört.
- Ne haragudj, hogy is hívnak?
- Andor.
- Andor? Andor... honnan jösz? Oroszország?

Az akcentusom alapján Kelet-Európát tippelnek az emberek, és hát mégis, melyik ország ott a legnagyobb. Ez olyan, amikor meghallasz egy spanyol akcentust, nem hiszem, hogy Ecuadort teszed meg négyszeres szórzóval. Az egész helyzet amúgy pozitív beyomást keltett, mert korábban beszólt nekem, mielőtt tudta volna a nevem, kikérte a sört, mielőtt meggyőződött volna arról, hogy érdemes velem inni. Ez az egész arra emlékeztetett, amikor megláttogattam Duplabét Hajóson. Kedvenc sztorijaim egyike.

Amikor megérkeztem Hajósra, Duplabé még nem volt otthon. A szülei behívtak a konyhába. Kézfogás, puszi-puszi. Leülök az asztal mellé.
- Szíverősítőt? - kérdi Lacibá.
- Aha.
- Barack?
- Aha.
Azzal kihozta a pálinkát a spájzból. Töltött mindkettőnknek, koccintottunk és lehúztuk.
- Törköly?
- Jöhet.
Visszamegy a spájzba, kihozza a törköly pálinkát. Tölt mindkettőnknek, lehúzzuk. Se szó, se beszéd egy darabig. Felnézzet a pohárjából, és biccentett egyet.
- Na, miújság?

- Ó, tényleg? Senkit nem ismerek onnan, de Budapestet mindig is meg akartam nézni.- Bólogattam, nem volt meglepő. Mindenki ezt mondja. A beszélgetés során sok témát érintettünk. Donald Trump politikája, az ázsiaiak, az élet maga. Megtudtam, hogy Brendon inkább meghalna egyedül, mintsem hogy egy olyan emberrel élje le az életét, akit nem szeretet teljes szívéből. Teljesen egyet értek vele. Brendon könnyedén beleéli magát a dolgokba. Ha valamit nem tetszik neki, goromba képet vág, felemeli a hangját, rázza az öklét, lengeti a karját. A dél-koreaiakról beszélgettünk. Jobban mondva ő beszélt, én hallgattam. 

- Tudod, mi a bajom velük? Amikor ott dolgoztam, rengetegszer hallottam a dél-koreaiakat panaszkodni arról, hogy ott állomásozik az amerikai hadsereg. " A ti hibátok, hogy Észak-Korea háborút akar!" - ekkor ujjal böködni kezdte a mellkasomat. - Jézusom, idióta barmok! Ha az amerikai hadsereg nem volna, már rég a földdel volna egyenlő az a terület! Ha '53-ban nem segítettek volna nektek az amerikaiak, ti is munkatáborokban lapátolnátok a szart! - kezdett belendülni a fószer. - Nekik köszönheted, hogy úgy kritizálhatsz bárkit, ahogy kedved tartja! A bátyám ott harcolt, értetek, bazdmeg! Láb nélkül jött haza! A bátyám elvesztette a lábát miattatok! - a szája csücskében már látszódni kezdett a hab és továbbra is ujjal mutogatott rám, mintha én magam lennék az az ember, aki hibáztatni kezdte az amerikai hadsereget. - Ne mondd nekem, hogy nincs szükségetek ránk! - Azzal hátradőlt és rázta a fejét. - Ne haragudj, egy kicsit elragadtattam magam. - Néhány másodperc alatt teljesen lenyugodott. - Kérsz még egy sört? Jajj, ne haragudj, jó gyerek vagy, igyunk még egy sört. - Veregette a vállam.

Őszintén szólva, fogalmam sem volt, hanyadik sörnél jártunk. Nem láttam már tisztán.

- Ezek a ázsiaiak csak koppintani tudnak... még normális sört sem képesek csinálni. Telefon, autó, bármilyen technika, minden nyugatról jön. Balfaszok.
- A japánok is? Szerintem elég jól tolják... mondjuk... Toyota?
- Na már most, Andor, őszintén válaszoljál, kérlek. Melyiket választanád? Egy Ford Mustangot vagy egy cseszett Priust?!
- Hát...
- Őszintén, baszod! Tedd a szívedre a kezed! - szakított félbe, majd tette rá kezét a saját szívére.
- A Priusba több sör fér.
- Viccen kívül.
- Öregem, attól függ, ha szingli vagy, persze hogy a Mustangot választod. De ha be kell tenned a sífelszerelést a csomagtartóba, a Mustangodat dobhatod a picsába. Ha van 3 gyereked...
- A faszomat már. - legyintett.  - Ha a Priusra gondolok impotenssé válok ideiglenesen, annyira unalmas.

Végül ennyiben maradtunk.

- Kérsz még egyet? 
- Ja.
Nem tudom hanyadik volt. Echo rázta a fejét, hog zárna.
- Csak még egyet, légyszi. - azzal Echo kihozott még egy kört, egyem a szívét.
Megittuk azt is, és szépen kiballagtunk. Egészen meglepődtem, amikor kiléptem, mert már feljött a Nap. A fény bántotta a szemem. Ekkor futottunk össze Jarmoval. (Pergesd meg az R-t rendesen.)

Jarmo egy 50 körüli finn mérnök. Akcentusa annyira erős, hogy magyar paprikaalapú fűszert lehetne elnevezni róla.
- Gud morning, máj frenc.
- Te meg honnan az anyámból jössz ilyen korán? - kérdezte Brendon illedelmesen.
- A House-ból.
- Óóó, nyitva van még? 
- Dehogyis. 
- Mit iszol? Valami kínai fost? Ezek a büdös sárgák nem képesek egy normális sört összehozni... - rázta az öklét Brendon.
- Problémád van a sörrel? Miért nem jársz a House-ba? - kérdezte Jarmo.
- Mert ott milyen sör van? - kételkedett Brendon.
- Hát például a csapolt sör is teljesen rendben van. 
- MILYEN. SÖR. VAN. OTT. Arra válaszoljál. - kérdezte az ír nyugodtan, de határozottan.
- Asahi.
- ASAHI?! AZ EGY HUGY!
- Mi, dehogyi...
- Az egy nagy palack HUGY, egy fos, egy hulladék, hogy lehet azt a szart meginni? - lóbálta vadul a kezét, ráncolta a homlokát Brendon.
- Jajj ugyan má...
- Mondom, hogy egy szar!

Nem igaz, hogy nem látták be, hogy a kulturális különbségeknek köszönhetően ez a vita sehova nem vezet, de én olyan jót röhögtem rajta, annyira jól esett. Könnyeztem. Jarmo próbálja megmagyarázni, de Brendon csak annyit mond, hogy "That's a fucking piss!"  Az ír akcentusa csak szépítette az egészet. "Decc e fokkin pissz!" A Nap már feljött, és két ember részegen baszogatja egymást.

Mint otthon Magyarországon.

Gyönyörű volt.

- Jól van, öreg. Inkább azt mondjad, hogy van-e nyitva kocsma közelben? - váltott témát az ír, miközben fejét ide-oda forgatta, abban reménykedve, hogy talál egyet pár méterrel arrébb.
- Van, 10 perc séta.
- Akkor hajrá.

Reggel 6 óra volt. Egy klubba mentünk, ahol már csak a személyzet ült az asztalnál, némelyikük aludt, némelyikük takarított, de beengedtek. Kikértünk még egy-egy sört. Valami faszságról beszélgettünk, majd talán fél óra múlva szóltak, hogy zárnának. Fizetni akartunk.
- Mennyi? - kérdeztem.
- 40. - Azzal fizettem.
- Mennyi? - kérdezte Brendon.
- 70. 
- Mi van? Egy üveg kibaszott Guiness? - persze a kínai nem értett semmit. - Itt van, cseszed. Tessék, tessék. Ah kösz a visszajárót, kösz, hogy kiraboltatok. Viszlát! Viszlát! Igen, kösz, hogy kiraboltál, te paraszt. - mosolygott közben.

Én ezen ismét jót röhögtem. Kimentünk, elköszöntünk, és ennyi volt. Világos volt, részeg voltam, elmosolyogtam az egészen. Mint Hajóson, Kecskeméten, eceterá. Jól esett.

Brendon elnyerte nálam a legmagyarabb zhangjiagangi címet.