Sziasztok!

Nem is tudom, hogy kezdjek neki. Itt ülök a laptop előtt, és teljesen fura érzés ebben kis viskóban nekiállni az írásnak. Hát a blog azért jött létre, hogy fikázzam dícsérjem a túrházó kulturált kínaiakat, nem pedig azért, hogy csendben, melegben, hangulatos helyen tegyek tanúvallomást egy jóléti balti társadalom működéséről.

Ebből hogy lesz nevettetés? Még a végén írói teljesítményt kell felmutatnom.

November 29-én hajnalban érkeztem meg Stockholmba, az Arlanda reptérre. Érthető módon ki volt halva az egész, csak néhány takarító és karbantartó munkatársat láttam itt-ott. Egy közeli hostelban, a Jumbo Stay-nél foglaltam szobát, ha annak lehet nevezni. Az volt benne az érdekes, hogy egy Boeing 747-est alakítottak át hostellé. A szobám az egyik turbina volt.

Közel is van, érdekes is... gondoltam jó üzlet.

Azt is tudtam, hogy a busz körülbelül három perc alatt odavisz, a kérdés az volt, hogy melyik busz, meg hogy hol a retekben veszek jegyet. Annyit tudtam, hogy a 2-es terminálról indul, hogy egy megállót kell menni. Még elbaszni sem lehet azt az egyet, mert nincs időd elaludni a buszon, vagy elfelejteni számolni a 22. megállót a 21. után.

Találtam jegykiadó automatát, de nem volt számomra egyértelmű, hogy hogyan működik, ami azért volt érdekes, mert azt hittem, hogy ilyen csak Magyarországon és Kínában fordulhat elő. Megpróbáltam egy másik automatánál jegyet venni, de az meg nem reagált a gombnyomásokra. Arra gondoltam, hogy lehet végülis az egész világ egy Kína vagy egy nagy Magyarország.

Tanácstalan voltam, tehát a megszokott módon próbáltam felhívni magamra a figyelmet: gondolkozó és terhelt kinézetet vettem fel annak érdekében, hogy megtaláljon egy segítőkész ember. Akik régóta olvassák a blogot már tudják, milyen az.

Kezek, vállak rángatása, combcsapkodás, fejvakarás, John Travoltás körülnézés... mindig bejön.

Egy busz villogott messziről, vélhetőleg nekem, mert senki nem volt körülöttem. Amikor közelebb ért, megállt,  kinyitotta az ajtót, kiszállt a buszsofőr az üléséből, és kikiabált.

- Hova akar menni?
- Jumbo Stay Hostel.
- Akkor menjen a következő buszmegállóhoz! Ott, látja? A jegyet meg hagyja a francba, ingyen elviszik! Tíz perc és jön a busz. Jó utat kívánok! 
- Köszönöm szépen!
- Nagyon szívesen!
Azzal beült és elhajtott. Mosolyogva néztem, ahogy elmegy a busz. Vagy a technikám mesteri, vagy az égiek figyelnek, és mindig küldenek egy embert, aki kihúz a szarból.

Vagy lehet, hogy a svédek ilyenek.

Ezek szerint mégsem Kínában vagyok és ezek szerint az egész világ nem egy nagy Magyarország.

Busz csakugyan megjött tíz percen belül, és csakugyan nem kellett jegy, és tényleg csak egy megállót kellett mennem, a hostel, ami egy kibebaszott nagy repülő volt, valóban ott volt a buszmegálló mellett.

Különös. Minden úgy megy, és minden ott van, ahogy azt leírták... Nem vagyok ehhez hozzászokva.

A kabin hideg volt, viszont a lúdtoll takaró olyan szinten kompenzált, hogy háromszor ébredtem fel arra, hogy csurom víz a testem. Ahh...

AnDOr BePiSiLt!

Reggel 7-kor felkeltem és visszabuszoztam a reptérre. Ott kiderült, hogy sikerült valami fapadosnál kulákabb repjegyet vásárolni, ezért beülhettem a társalgóba, ahol ingyen degeszre zabálhattam magam, ha akartam, és mivel Magyar Ember vagyok, ezért addig ettem míg meg nem haltam. És meg is haltam.

Kávé, felháborítóan gyenge és vízízű sör, joghurt, eper és narancslekvár, puha zsemle, pirított kenyér, ízletes sajtok, szalámik, saláták, pástétomok, gyümölcslevek.

Egy átlagos (nyugat-) európai polgár addig eszik, amíg jól esik neki, és be kell látnom, hogy ebben a helyzetben én voltam a bunkó tapló, de ugyanakkor nem süllyedtem olyan szintre, ahol a kínaiak vannak, mert visszavittem a tányérokat és a poharakat, a szalvétákat meg kidobtam.

Kibaszott jó volt, imádtam. Sörből természetesen ittam volna többet, ha nem lett volna szar, de hát... szar volt. Nem tehetnek róla viszont, hiszen 3,5% alkoholtartalom felett elég szopatós adóztatás van. A Magyar Ember számára ez elviselhetetlen, cserébe a sofőr kiszáll a buszból és eligazít, ha csapkodod a combod.

Jó-jó, igen. Még így is az alkohol nyer.

Felszálltam, elfoglaltam a helyem, és repültünk is Kirunába. Mivel az éjjel nem aludtam jót fázva a saját izzadságomban, egészen fos volt az út, mert nem tudtam lehajtani a fejem. Szerencsére csak másfél órás volt az út, és még kaját is adtak, amivel ment egy kicsit az idő.

Leszálltunk a kirunai reptéren, ami egy havas leszálló pálya melletti faházikót jelentett. Óriási volt. Az a helyiség, ahol a csomagkiadó szalag volt, ami legfeljebb negyven ember befogadására volt képes, hogy, hogy nem, kurva gyorsan megtelt velünk, ezért kimentem a levegőre. Kinn azt kaptam, amire vártam: délután 1 óra volt, és kevés fény szűrödött át a felhőkön. Már sötétedett, viszont nem volt olyan hideg, mint amire számítottam, csupán -2 fokot mutatott a hőmérő.

Álltam vagy húsz percet kinn. Elvileg jönnie kéne értem egy Jake nevezetű alaknak, hogy mivel, meg hogy hogyan néz ki az a Jake, nem tudtam. Ezt ilyenkor úgy szokták, hogy vár egy táblával, hogy ANDOR. Nos, sem benn, sem kinn nem láttam Andor táblát.

Felhívott a Klaudia. 

- Jake azt mondja, nem talál. Megérkeztél már?
- Meg én. Én sem látom Jake-et. Hol áll?
- Nem tudom, hát, azt mondja ott vár téged.
- Fasza, én is várom őt, de akkor szétnézek. Heringparti volt a váróban, ezért jöttem ki.

Bemegyek a váróba, ahol egy ember állt táblákkal a kezében. Jake észrevett és felmutatott egy Andor táblát.

Jajj... de bazmeg... legszívesebben felhívtam volna Klaudiát, és elküldtem volna a kurva anyjába, hogy milyen... milyen... nem is tudom...

Hogy milyen hülye?

Húsz percen keresztül várunk egymásra, de azt  Klaudia véletlenül sem mondta, hogy Jake... hogy Jake...

hogy Jake onnan ismerhető fel, hogy

A BAJSZA EGYIK FELE FEKETE, A MÁSIK FELE MEG ŐSZRE VAN FESTVE, TALÁN FELTŰNIK KAPÁSBÓL, AMINT BEÉRSZ A VÁRÓBA, TE FASZ.

Vagy annyi, hogy "Jake ott vár a váróban, meg fogod ismerni".

"Figyi, Gergő fog téged felvenni a reptéren, alacsony, szemüveges" majd amikor rájössz, hogy ki az a Gergő, észreveszed, hogy kapafogú, púpos, fekete, akkora az orra, mint egy balkezes kozákpisztoly, járókeretes, mert annyira dagadt, és van egy hatalmas pókháló tetoválva az arcára, és bizony, igazuk volt, mert mindemellett ALACSONY és SZEMÜVEGES.

De mit számít húsz perc, meg ugye minden jó, ha a vége jó.

Jake nem egyedül várt engem, mert a turistákat hamarabb összekukázta. Beültünk a furgonba, ő pedig próbálta felrázni az utasokat a fásultságukból. Kérdezgette őket és mesélt a városról.

Elmondása szerint Kiruna nem létezne, ha nem lenne itt ez az állami tulajdonú vasérc bánya. A poén az egészben, hogy mivel a bányát ki akarják bővíteni a város felé a jövőben, fogják magukat és ELKÖLTÖZTETIK A FÉL VÁROST, lebontják az épületeket majd újraépítik eggyel arrébb. Mindezt az állam intézi és fizeti.

És elvileg ebből nem voltak tömeges tiltakozások. Rendben.

Azt is elmondta, hogy ilyenkor már olyan 50 centis hónak kellene lennie, meg -10 foknak, de a klímaváltozás mindenkit sújt. Nehéz így nekik, mert nem tudnak motoros hószánnal közelekedni bárhova is. Kinéztem a furgonból, jószándékkal is maximum 10 centi volt a hó.

Az irodába vitt minket, mert a turistáknak felszerelés kellett, nekem meg majd valakit elkapni, aki a táborba megy. Jake bevezetett a pult mögötti adminisztrációs részlegre, ahol bemutatkoztam. Mindenki nagyon aranyos és közvetlen volt. Volt egy kis jókedvű traccspartizás, és megláttam az iroda házi állatát, Lanát a husky kutyát, egyem a szívét.

Na mondom, tudják, hogy kell ideális munkakörnyezetet teremteni.

Kis idővel Klaudia is megjelent, és mondta, hogy menjek el bevásárolni a kocsijával, ha szükséges, egy fehér Nissan Navarát keressek. Zsír, gondoltam, remélem a parkolóban van másik 5 fehér Nissan Navara, és az egyiknek fehérre van festve a fél bajsza. Klaudia azzal elviharzott.

Fura. Szerintem az autók kocsikulccsal indulnak, ő pedig nem adott oda semmit. Megkérdeztem az újdonsült kollégáimtól és a kutyától, hogy van-e saját asztala Klaudiának, mert hogy a kocsikulcsát keresem. 

- Ja, hát itt ne keresd.
- Klaudiánál van?
- Nem, mindig a kocsiban hagyja.
- A KOCSIBAN?!
- Igen. Nem szoktak itt lopni. - mondta a kutya.

Remélem, tényleg 5 fehér Nissan Navara van a parkolóban, és merthogy rendszámot nem tudok, majd meg kell rángatnom az összeset. Kimentem, de hála az égnek csak két Nissan Navara volt a parkolóban, abból az egyik fekete. Egy poén kedvéért el lehetett volna lopni, szerintem jól nézett volna ki a svéd központi hivatalban.

Kiruna történetének (1890-2022) aggregált statisztikája
Gépjármű lopások száma: 1
Elkövető állampolgársága: magyar

Autós üldözések száma: 1
Elkövető állampolgársága: magyar

Majd a kedvemért építenek egy cellát a rendőrségen, mert eddig nem volt rá szükség.

Hát a boltban minden kurva drága volt, de mit lehet elvárni egy olyan országtól, ahol a bruttó minimálbér 800.000 forint körül mozog? Nyeltem egyet (nem azt), majd fizettem (nem azért).

Vettem 24 tojást, 2 doboz tejet, 3 uborkát, 3 paprikát, fél kg répát, és fizettem érte 9.000 forintot. Aztán belegondoltam, hogy amúgy otthon sem sokkal olcsóbb.

Na, de mindegy.

Végül Klaudia elvitt a táborba. Ahogy szelte a dimbes-dombos havas utat, gyerekkori emlékek törtek fel bennem. 

Mondom, há, Colin McRae Rally 2.0, Sweden.

Miközben azon flesseltem, hogy fél évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy Svédországban fogok dolgozni, főleg nem azt, hogy egy régi-régi számítógépes játékon fogok merengeni, Klaudia beszélgetést kezdeményezett

- Majd arra figyelj, hogy a rénszarvasok nagyon hülyék, ha pedig egy jávorszarvast találsz el, akkor 100% hogy szarrá töröd az autót.
- Tehát ha rénszsarvast látok, akkor elüthetem, ha úgy kívánom.
- Nem, ne üsd el a rénszarvasokat sem. - mondta egykedvűen. Nem vette a huncutkodásom.
Letértünk a főútról egy kacskaringósra, vélhetőleg közel voltunk a táborhoz.
- Ha emelkedőn mész felfelé, először is lendület kell, és taposd padlóig a gázt, főleg, ha nem ilyen 4-kerék meghajtású kocsival nyomulsz. Általában elfoglaltak vagyunk, és a fasz sem akar idecsattogni a kurva vontatókábellal. - fogalmazott nyersen a lány.
- Majd akkor próbálok nem farolgatni és rallys időrekordokat dönteni.
- Ja, talán ne itt próbáld ki magad. Meg árokban se köss ki, légyszi. Majd a turisták megteszik helyetted. Félnek és ezért vezetnek szarul. Természetesen mindig akkor borulnak árokba, amikor senkinek sem lenne ideje kihúzni őket. De persze muszáj. Volt, hogy a traktorral kellett kihúznom valakit. Ha nagyobb havazások lesznek, akkor majd fel kell szórnod az utakat, ezért fontos nézni az előrejelzéseket. A cég, amelyik a szennyeseinket szállítja, csak akkor hajlandó kijönni, ha garantáljuk, hogy felszórjuk az utat. Egyszer az egyik sofőr beborult mindenestül az árokba, azóta mindig fosnak kijönni. Sok mindent kell majd tanulnod, de majd belejössz. Itt mindenkinek tudnia kell helyettesíteni mindenkit.

Párszor már voltam új helyzetben/országban/munkakörben, mégis mindig félek attól, hogy nem tudok majd valamit megérteni. Izgultam. Nem akartam kárt okozni másnak.

Megérkeztünk. A kis faházikókban csak az ablakba kitett csillagok fénylettek. Rajtunk kívül nem volt kinn senki. Csönd volt és persze nagyon sötét. Klaudia körbevezetett, elmondta, hogy mi hol van, aztán megmutatta, hol fogok élni. Benyitott. Benn egy nő takarította a nappalit.

- Ő lesz a lakótársad, Shirley. Saját zuhanyzótok és wc-tek nincsen, ahhoz majd le kell járnotok.
Bemutatkoztam, majd kezet ráztunk. Az akcentusához és a barnás bőréhez nem tudtam származást kapcsolni, de nem igazán érdekelt, honnan jött. Úgyis kiderül egy-két nap után. Amúgy szimpatikus volt. Mozgása és testalkata is nagymamás volt, de az arca alapján olyan 40 évesnek tippeltem. Mondjuk, eltelt több mint egy hét és még mindig nem tudom, hány éves. A lényeg, hogy nem fogok rámászni... hm... Sem én, se senki más, szerintem.

Mikor elkezdtem kipakolni a táskáimból és elrendezgetni a ruháim, Shirley leült és videóhívásba kezdett. Undorító krákogások, torokköszörülésnek hangzó mássalhangzók, germán szóvegyületek. Nem emberi hangok ezek.

Shirley holland.

Kurva fáradt voltam, és ha le akartam fürödni, márpedig le akartam fürdeni, fel kellett vennem a meleg ruhát és elcammogni 100 méterrel arrébb a zuhanyzókabinba. Sóhajtotam egyet, szar lesz ez így áprilisig, gondoltam. De hát ezt eddig is tudtam, hogy így lesz, az interjú alkalmával beszámolt a körülményekről a Klaudia. Összeszedtem magam, lementem. Jajj, milyen körülményes ez az egész... Most akkor le kell vennem ezt a sok cuccot, aztán lefürödni, aztán megint felvenni, aztán felmenni a házikóba, aztán ott megint levenni...

De túl lehetett élni. Történtek már rosszabbak is az emberekkel. Végigmentem a folyamaton, majd lefeküdtem aludni.

A lúd-liba-kacsa-tyúk vagy a faszom sem tudja milyen tolltakaróba megint úgy beleizzadtam mint a szar, ezért arra ébredtem, hogy fáztam. Kurva jó lesz, ha nem fogok tudni normálisan aludni 4 hónapon keresztül. Megtörölköztem, majd visszafeküdtem, immáron úgy, hogy kilógtak a lábaim és a karjaim. Elaludtam. Pár órán belül arra ébredtem, hogy csurom víz a mellkasom.

Óriási.

Megtörölköztem, majd visszafeküdtem, de úgy, hogy már a vállaim is kinn voltak. Elaludtam, aztán arra ébredtem, hogy hugyoznom kell.

Saját zuhanyzótok és wc-tek nincsen, ahhoz majd le kell járnotok.

Otto von Bismarck, 1878

Ó, baszki, most komolyan fel kell öltöznöm, lesétálnom, hugyoznom, majd megint feljönni, aztán levetkőzni? Nem lehetne visszaaludni úgy, hogy hugyozni kell, de anélkül, hogy reggelre behugyoznék?

Kellett vagy tíz perc, hogy erőt gyűjtsek, de felkeltem, felöltöztem, elmentem hugyozni, visszasétáltam, levetkőztem, majd lefeküdtem. Ezután már nem volt probléma az alvással, csakhogy reggel olyan mocsok szarul ébredtem, hogy fájt.

Másnap reggel életmentési kurzuson vettem részt. Nos, mivel már tudjuk, hogy Svédország nem Magyarország, azt is betippelhetitek, hogy nagyon is komolyan vették az oktatást. Az oktatók több órán keresztül gyakoroltatták velünk az újraélesztést a bábukon, melyhez még egy alkalmazást is le kellett tölteni. Bluetoothon és az alkalmazáson keresztül a telefon rácsatlakozhatott a bábura, azt pedig egy mérőn mutatta, hogy gyorsan vagy lassan pumpálsz-e a bábu mellkasán, hogy túl sok levegőt fújsz-e a szájba vagy keveset. Amikor abbahagytad a gyakorlatot, akkor kaptál egy pontszámot. Utána begyakoroltuk a Heimlich-fogást is. Négy óra volt a kurzus, és nem volt sok rizsálás. Addig gyakoroltuk, míg nem ment gondolkodás nélkül.

A végén kaptunk svéd fikát, ahogy mondani szokás. Vaniliás pudingos kalácsot kaptunk és brownie-t, melyek kifejezetten finomak voltak. (nocsak)

Mivel aznap még nem kellett dolgoznom, körülnézhettem úgy a táborban, hogy még viszonylag világos volt. Csönd honolt a tájon, "fájt a csend" ahogy a Barna szokta mondani. Tényleg csak a füled sípol és semmi mást nem hallasz. Egészen fasza élmény.

Másnap, december elsején már dolgoznom kellett, a dolgom egyszerű volt, de sok. Reggel 9-re fel kellett szórnom a pár lejtőt összesen körülbelül 100 méteren, melyhez nem voltak biztosítva hatékony eszközök. Kaptam egy kis lapátot és egy vödröt. "Szórjam a kavicsot, mintha galambokat etetnék." - mondta Klaudia. 

Ezután fel kellett töltenem három tárolót 3m2 tüzifával. Egy óra munka után már éreztem, ahogy fáj a hátam a hajolgatástól, a karom a cipekedéstől, de a fa nem akart elfogyni. Az egyik tárolónál a szauna mellett, érdekes szagot éreztem. Akkor éreztem csak, amikor be kellett hajolnom, hogy lerakjam a fákat a helyükre. Gondolkozni kezdtem. Milyen érdekes... olyan savanykás... de nem rossz, egészen kellemes szag. Vajon minek lehet ilyen szaga, tűnődtem. Pakolgatok, pakolgatok, behajolok a tárolóba, megint megcsap ez az érdekes szag. Már három órája dolgoztam, kimelegedtem és levettem a kabátot. Pakolgatok, pakolgatok, és mindig megcsap ez a... pikáns... érdekes, savanykás, de kellemes szag. Miközben pakolgattam és szagolgattam, arra gondoltam, hogy fogom ezt megírni a blogban... majd mesélek erről, arról meg amarról. Pakolok. Majd megírom, hogy mennyit gyakoroltuk az újraélesztést, megírom, hogy jöttem rá, hogy mit érzek, amikor behajolok. Pakolok, pakolok, behajolok, megcsap a szag. Érdekes, egyszerűen nem tudom, mi lehet ez.

Elfáradtam, ezért nekidőltem az egyik fának. Nagyon melegem volt, ezért megcsíptem a pulóverem a mellkasomnál és elkezdtem hessegetni a levegőt, mire megcsapott ugyanaz a szag, tehát ki kell hogy ábrándítsak mindenkit, ez a történet arról szól, hogy hogyan jöttem rá, hogy szeretem a saját testszagom.

Na de mindeggy.

A tüzifa rakodás után fel kellett tennem a teli kukákat a Nissan-ra és kivinni a főúthoz, szájjal kifelé, félméterre egymástól. Nem volt egyszerű azokat a szarokat felrakodni egyedül, nyilván leszedni könnyebb volt, de hogy én milyen kurva fáradt voltam este 6-ra... és még nem volt vége. El kellett mennem a városba feltankolni a benzines tartályokat és a Nissant. De persze ez sem úgy ment, ahogy Magyarországon menni szokott.

A kocsihoz tartozik egy tulajdonosi kártya, illetve a tulajdonosi kártyához tartozik egy bankkártya (?). Amikor tankolni akarsz, a kút automatája (mint bármelyik ATM), kéri a bankkártyát, majd a tulajdonosi kártyát, és az ahhoz járó pin-kódot, és csak aztán tudod feltankolni a kocsidat. Amint megvagy vele, kinyomtatja a blokkot és be sem kell menned a pénztárhoz. 

Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez minden kúton így van.

Ezután be kellett vásárolni elemekből és gyertyákból. Kicsit furán néztek a kasszánál, amikor kiraktam ötven csomag elemet. Este 8 volt, mire végeztem mindennel és fájt mindenem. Nem szaroztak, első napon lenyomattak velem 12 órát. 

Na de mindegggy.

A hely mindezek ellenére nagyon tetszik, azóta már hozzászoktam a fel-kell-öltöznöm-ahhoz-hogy-hugyozni-menjek művelethez. Kajával spórolunk, mert messze van a bolt, sörözni meg nem sörözöm, mert szar a sör. Nem lesz bonyolult pénzt spórolni. Kenyeret és tojást eszünk, ami azért jó, mert a tojás tápláló, a kenyér meg úgy megfogja az emésztésem, hogy egy liter kávé után sem kell attól tartanom, hogy összefosom magam az overállban. Merthogy valamikor lesétálsz, és hogy, hogy nem, de néha basszus foglalt az a wc.

Nocsak, más is szarik nem csak én.

Szerencsére annyi eszük azért volt, hogy egy fűtött várótermet építettek a zuhanyzó kabin mellé. Ez persze akkor rossz, ha egyébként aludnál... vagy dolgoznál... tudod, sietni kéne vagy valami. 

Na de mindeggggy.

Egyelőre ennyivel érjétek be, mert már 5 órája írom ezt a bejegyzést, és már nagyon unom és ennék már valamit. Részletekkel, meg azzal, hogy mennyire rámennék az egyik csajszira, majd a következő bejegyzésben jövök.

Maradok alázatos szolgátok,

Andreas Tarjenkasson,
a Svéd Speciális Síelő-ejtőrernyős Vadászok Parancsnoka