Sziasztok, mivel megint sikerült külföldre menekülnöm költöznöm, kezdem újra a blogolást. Egy egészen undorító márciusom volt, amikor is engem szopatott a budapesti Thai Nagykövetség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium a diplomahitelesítés kapcsán. Mindenem megvolt már ahhoz, hogy Thaiföldre költözzek, repjegy, szállás, munkahely, biztosítás, csak arra a kurva diplomára kellett volna (még egy) pecsétet adni. És akkor március 30-án Bangkokban landolhattam volna.

De nem így történt. Nyilván feltűnt a thai biztonsági szolgálatnak is, hogy kivel van dolguk.

Cöh, Kínában élt öt évet?! Orosz barátok?! Felejtsd el... Hogy mit mondjuk neki? Hát... mondd neki, hogy régi a diplomáján a pecsét!

Amúgy a diplomám még mindig náluk van, úgy, hogy a felülhitelesítési kérelmet március első hetében nyújtottam be.

De nem számít. Bízom az isteni gondviselésben.

A márciusi ide-oda szipi-szopatás következtében más lehetőségek után kellett kutatnom, így történhetett mindaz, hogy kétségbeesésemben beadtam a jelentkezésemet a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz harckocsizónak. Az orvosi vizsgálat alatt úgy viselkedtek velem, mint egy kutyával, de mivel egész életemben kézilabdáztam, már hozzászoktam. Még felvételim is volt, ahol megjegyezték, hogy úgy tűnik, nincs akadálya annak, hogy honvéd legyek. Azt mondták a felvételi időpontjában, hogy két hét, mire kiderül, hogy alkalmas vagyok-e. Na de ismertek, és tudjátok miféle szerencse környékez engem az elmúlt időszakban.

Április 20. van, egy hónap telt el, és még nem kaptam visszajelzést.  Annyit sem, hogy alkalmatlan vagyok. Dolgozik a magyar elhárítás is? Csak mert kurvára úgy tűnik.

Cöh, Kínában élt öt évet? Amerikai barátok?! Plusz rendőrségi ügyek? Felejtsd el... Hogy mit mondjuk neki? Nem mondunk neki lófaszt sem! 

Mivel számítottam arra, hogy semmi nem jön össze, Dániában is keresni kezdtem a lehetőségeket. Vicces volt, mert felhívott a munkaközvetítő, ő elmondta, hogy volna kertész munka. Én mondtam, hogy mindegy, csak jöjjön valami. Ő erre intézett egy interjút a foglalkoztatóval, majd szóban megállapodtunk, hogy április elsején kirepülök. Ez a folyamat mindössze öt óra alatt zajlott le. Végül az egyik dolog követte a másikat, Koppenhágában élek és dolgozom. Így anyám is megnyugodhat, hogy Európában vagyok, és hogy nem thai lányokkal kufircolok majd a messzi távolban, hanem senkivel, és legalább közel.

És baszdki! Minden. Flottul. Megy. Azóta.

A balfaszok. Hát nem szólt a magyar elhárítás?

Na, Koppenhága, Dánia. A kiutazás olyan szempontból volt szopás, hogy ki kellett hagynom a húsvét hétfőt, így nem ihattam le magam a sárga földig, pluszban Pistinek kellett felvinnie a reptérre hajnali négykor. Nem szeretek magammal rántani embereket a mélybe.

Körülbelül négy órát aludhattam, ezért fáradt voltam, a reptér pedig fosásig volt, utáltam. Annyi vigasztalt, hogy ezúttal nem kellett átszállnom Moszkvában, és nem kellett az átszállás után még kilenc órát repülnöm, hogy Sanghajba érjek, majd onnan 1 órán keresztül metrózni. Nem, csak ide, a szomszédba jöttem. Mindössze két órás út, semmi, lófasz. 

A foglalkoztatóval, Lajossal (innentől Laja) megbeszéltük, melyik metró megállónál találkozunk. Ő elkísért abba a ... 

... hotelba...

ahol kibéreltek nekem egy szobát. A recepciós és a tulajdonos nagyon barátságosak voltak. Átadták a kulcsot, melyre a százhetes szám volt gravírozva, de hozzátették, hogy természetesen a százhatos szobát nyitja.

Ne zavarjon meg.

Felmentünk az első emeletre jobbra az utolsó előtti szobához, melynek ajtaja tárva nyitva volt, a szoba meg üres, csak egy kicsi radiátor, egy mosdókagyló és egy hozzá tartozó tükör volt a sarokban. Ők erre mondták, hogy ne zavarjon meg, de víz nem jön a csapból, tehát azt ne használjam, és hogy nem kell megijedni, pár órán belül majd jön az ágy is. Laja rám nézett, mosolygott, vélhetőleg a reakciómra volt kíváncsi.

- Ja, értem. - mondtam - Hát akkor majd jön később.

Muhammad, a recepciós közben elkísért minket a konyhába, majd fürdő- és mosdóhelyiségekbe. A tusolók úgy néztek ki mint most a kecskeméti honvédkórházban a komlói sportcsarnokban a '60-as évek közepén.  Nincs wifi, mosógép és hűtő sem. Végülis egy átlagos magyar egyetemi kollégiumi szintet sem üt meg a ...

... hotel...

de kezdésnek talán elég lesz. Ezek hiányát úgy fogom pótolni, hogy csak az adott napra elegendő ételt fogok venni, ami nem lesz nehéz, mert mint később kiderült, a buszmegálló, ahol munkából jövet leszállok, és a szupermarket itt vannak egy percre gyalog.

Sima-liba.

Szóval addig, amíg meg nem jött az ágy, elmentünk kávézni Lajával és a párjával, akinek kurvára elfelejtettem a nevét. Ők elmondták, hogy mire kell számítani itt Dániában. Eső, szél, sirályok, itt van Európa leghosszabb sétáló utcája, Tivoli vidámpark, biciklisre nagyon kell vigyázni, el ne üssem őket, mert nagyon sok pénz, és hogy nagyon sok itt a transzi és meleg. Elmondásuk szerint egy kibaszott jó olasz étterem mellett lakok, ahova körülbelül nyolc ember fér be, és hogy nem adták oda nekik a frissen készült tiramisut, merthogy az úgy nem jó, arra várni kell még.

Majd egyszer kipróbálom, de nem most, mert első fizetésig mindig ösztönös túlélés üzemmód van.

A kávét megittuk, visszasétáltunk a ...

... hotelba...

és vidáman konstatáltuk, hogy van asztalom, székem, ágyam, és fehér lepedőm. Megbeszéltük Lajával, hogy másnap elvisz a munkahelyre, és elköszöntünk egymástól. Visszafordultam a szobám belseje felé, és ekkor esett le, hogy párna meg takaró még nem volt, de betudtam annak, hogy mivel az ágy is később jött, a takaró meg a párna is később jön, de majd lesz.

De nem lett, mert amikor rákérdeztem, Muhammad szólt, hogy azt nekem kéne beszerezni. Csakhát... április elseje volt, és este hat.

Aznap tehát mint valami csöves, törölközőből csináltam párnát, a széldzsekim volt a takaróm, és pulóverben, melegítőnadrágban és zokniban aludtam. Na, gondoltam magamban, hogy bejött nekem az élet! Micsoda zseni vagyok! Mert nekem nem kell egy közönséges irodai állás Magyarországon, nem, nem, nekem sokkal jobb kabátban takarózni egy 15 négyzetméteres lyukban! Engem nem basztok át! Belőlem nem csinál rabszolgát a multi! Most jól megmutattam mindenkinek!

Kínomban röhögni kezdtem. Olyan érzésem volt, mint hogyha én lennék Raszkolnyikov a Bűn és Bűnhődésből, az is lyukban élt, alig bírta fizetni a lakbért, rongyokban járt, ruhában aludt. Belenéztem a tükörbe...

Ez kellett neked, hülyegyerek? Eeeez, mi? Ez az élet? Jól összehoztad! Maradhattál volna pénzügyesnek valamelyik autógyárban, de neked túlságosan is embertelen volt, meg sokat stresszeltél a semmin. De bezzeg most mennyivel jobb, mert nem kell stresszelni pénzügyi kimutatásokon vagy elhízni egész nap a számítógépet bámulva, de most végre lyukban élhetsz takaró és párna nélkül. 

A másnap reggel csak olaj volt a tűzre. Fáradt voltam, mert nem aludtam jól a széldzseki takaró alatt, illetve itt olyan vékonyak a falak, hogy hallottam a szomszédom horkolni, fájt a nyakam a törölköző párna miatt, nem tudtam kávét inni sem, de legalább kurvára hideg volt, szakadt az eső, és fújt a szél.

Kurva jó. Köszönöm, igazán hálás lehetek! Tényleg, tényleg örülök neki, hogy nem jött össze Thaiföld! Ugyan, mit csináltam volna ott? Pancsolni és sütkérezni a meleg tengerparton?

Ugyan! Hát kinek kell az?

Neeeem, nekem ez a szar, nyirkos, esős, szeles, hideg, takaró és párna nélküli Dánia kellett.

Laja amúgy nagyon kedves volt, elvitt a munkaruházatot venni nekem. Munkavédelmis cipő, nadrág, kabát, esőkabát, esőnadrág. Kinn még mindig esett.

- Amúgy esőben is kell nyírni a füvet?
- Muszáj. - mondta. - Ha nem dolgoznál, mert esik az eső, akkor az év háromnegyedében nem dolgoznál. Itt esőben is füvet kell nyírni.
- Jó, ez igazából megnyugtat, mert akkor lesz elég munka. Inkább gyakorlati szempontból kérdeztem. Otthon nem szoktunk esőben füvet nyírni, mert nem vágja olyan jól a füvet.
- Ezek vágják, nem kell aggódni.
Közben bejött egy ember az ajtón, és egyenesen odajött hozzánk.
- Szevasz Öcsi, ő itt Nándi.
- Andor.
- Ja, bocsánat, van egy Nándi ismerősöm.
- Nincs gond. Arnoldozni szoktak agyba-főbe.

Öcsiről sokat meséltek. Hogy mennyire szorgalmas egy igásló. "Érted, fogja, azt' csinálja. Ennyi." Vele fogok dolgozni két hétig, majd őt leváltja egy Viktor nevezetű egyén.

Amikor ilyeneket mondanak, mindig feszélyezve érzem magam. Vajon az én munkához való hozzáállásom elég lesz ide? Érdemes lesz felhúzni a gatyaszárat, gondoltam magamban.

A boltban elrötyögtünk, elbeszélgettünk, majd bementünk a munkahelyre, ahol egyéb adminisztratív beállításokat kellett elvégezni. Kiderült, hogy a cég számottevő része magyar emberekből áll.

Tehát eddig: a foglalkoztató, nevezzük úgy, hogy főnököm, magyar. Öcsi és Viktor magyar. A könyvelő (?) magyar, egy másik irodista szintén magyar, majd bemutatták a hm... nevezzük közvetlen felettesemnek, Istvánt, (innentől kezdve Csepi) ő is magyar.

Lajától már régóta tudom, hogy Csepi nagyon rendes, és mindenben segíteni fog, és az első benyomás nem hazudtolta meg mindezt. Közvetlen volt. Ő fog segíteni abban, hogy melyik helyen mit és hogyan kell majd vágni vagy kapálni. Levitt minket a műhelybe, ahol megmutatta a gépeket. Alapvető dolgokról beszéltünk, mi melyik hány ütemű, melyikbe kell benzin, és melyikbe kell a mix, de inkább ismétlés volt számomra, dehát ugye...

ismétlés a tudás anyja, a vizsgaismétlés pedig a tudás kurva anyja.

Mivel szóba jött, hogy a motoros fűkaszákba mix kell, üzemanyag tartály után kutatott. Megfogott egy nagyobbat, majd megrázta.

- Na, basszus, ebben most benzin van vagy mix? - kérdezte.
- Mert nem írják rá, hogy miben mi van? - kérdeztem. - Egy filctoll kellene hozzá, meg írástudás. "M I X".
- Jajj, hagyjad már. Ezek dánok. Majd meglátod, ezek a kockát gurítják, a labdát húzzák. Jahajj, dolgoztam egyszer egy olyan cégnél, ahol eltűnt egy rakás gép. Kérdeztem, na, hol keressük őket? Azt mondták, hülye vagy? Majd kifizeti a biztosító! Telibeszarják ezek a dolgokat, majd meglátod.

Felpakoltuk a gépeket egy kisteherautóra: 2 John Deere fűnyíró traktor, 2 kézi fűnyíró, 1 fűkasza, 1 lombfújó, a többi kapa, gereblye, meg ilyenek voltak. Még mindig esett az eső.

A teherautót Öcsi vezette, mert egy, buszsofőr volt, kettő, itt élt már jó ideje, és ismerte a járást. Annyit azért Csepi többsoron elmondott, hogy illene majd nekem is megtanulnom vezetni ezt a hatméteres (?) vagy hétméteres (?) fost, mert hogy nagyon szarul kanyarodik (mert hatméteres (?) vagy hétméteres (?)). És hát ki tudja, lehet, hogy a Viktor nem is tud ilyet vezetni, és akkor mi lesz velünk?!

(A napokban kiderült, hogy Viktor folyamatosan ilyeneket vezetett itt is és otthon is. A C jogsit csak azért nem csinálta meg, mert soha nem volt ideje. Ennek ellenére a teherautót én vezetem. Nem panaszkodom, mert imádom vezetni, mert egy nagy batár lomha szar, és egy harckocsira emlékeztet).

Kimentünk az első helyszínre, ahol kapásból az egyik traktorra volt szükség. Csepi leállt vele, és megmutatta, melyik területet kell vele ledúrni.

- Vezettél már ilyet?
- Kormányos Husqvarnát, ilyen karosat nem.
- Nem baj, belejössz. Kezd el itt a sövények mellett.

Hát... most mit mondjak magának. Kezdjük azzal, hogy nem igazán sikerült egyenesben tartani azt a szart, merthogy karos, és nem kormányos, és a terület jobbra lejtett, amivel úgy alapvetően nem is lett volna probléma. Ahogy a sövények mentén közeledtem az épület falához, rájöttem, hogy valahogy meg kellene állni, és onnan visszatolatni. Hátra kezdtem húzni a karokat, és habár tolatni kezdtem, nem egyenesen hátra, hanem 40 fokban jobbra sikerült, aminek következtében úgy letaroltam egy bokrot azzal a 300 kilós szarral mint a huzat. Kis tili-toli után végül is sikerült megállni.

A kitépett bokron.

Csepi futott felém, félig mosolyogva. Kiszálltam a járműből. Nagyon kellemetlenül éreztem magam. Az agyam már a vészharangot kongatta:

MÉG ERRE SEM VAGY JÓ?! MÉG SZÉP, HOGY NEM MENTÉL EL PÉNZÜGYESNEK!

HÜLYEGYEREK.

A SZOCIALIZMUSBAN ESETLEG ELMEHETTÉL VOLNA LIFTES FIÚNAK, DE MOST, 2024-BEN, TE...

TE ÉLETKÉPTELEN VAGY.

Csepi visszatolatott a bokor maradványaitól, majd egy kevésbé lejtős területre tolatott, aztán leállította a motort.

- Ahogy tolattál kifelé - kezdte - megcsúszott a jobb kereked. Esik az eső, és ott éppen lejtős is. Nem a te hibád volt. 

Megnyugtatott, de olyan érzésem volt, mintha csak azért találta volna ki az egészet, hogy megnyugtasson. (Utólag mindezt kétlem). Meg voltam róla akkor győződve, hogy azért taroltam le a bokrot a picsába, mert nem egyszerre húztam hátra a karokat. Akárhogyis, megértő volt velem.

- Kezdd inkább a másik irányba, de türelmesen, lassan! Nem rohanunk sehová. Majd belejössz, ne aggódj.

Hát, ismét felültem a traktorra, tele kételyekkel a fejemben. És ha ezúttal egy kerítés tarolok le? EGY NEM LEJTŐS RÉSZEN?!

De Csepinek volt igaza, ahogy jöttek a kanyarok, egyre pontosabban és gyorsabban sikerült vágni a füvet. Oda futott hozzám. A motor nagy hanggal robogott.

- NA! ÖT PERC KELLETT HOZZÁ, LÁTOD, MÁRIS RÁÉREZTÉL! MOST PRÓBÁLD MEG A SÖVÉNY MENTÉN!

Nem részletezem. Ment a sövény mentén is.

Még mindig esett az eső. Esőkabát ide vagy oda... ha nem is csuromvizes, de mindenünk nedves volt. És fáztam.

A fűnyírás után kapálni kellett az ágyásoknál, de arra Csepi külön felhívta a figyelmet, hogy a feladatkiírás NEM tartalmazza a kikapált gyom ÖSSZEGYŰJTÉSÉT.

- De várjál már, kiszedtem így a kapával, de akkor hagyjam ott? - kérdezte Öcsi.
- Igen.
- De akkor úgy fog kinézni, mint a hányás. - mondtam.
- Igen.
- Ha anyám meglátná, hogy így kapálok, többször biztos nem kérne meg rá.
- Az lehet, de nem kaptunk rá több időt.
- Akkor most tényleg hagyjam így?
- Most figyelj, Öcsi, tudsz jobbat?

Azóta a következő mondatokat használjuk vállrángatás közepette nap mint nap:

Ez van.
Me' mié'? Tudsz jobbat?
Nem tudunk mást csinálni.
A dánok amúgy is leszarják.
Ezért nagyon keményen meg fognak baszni minket.

Más mondatoknak itt nincs funkciója.

Elmentünk egy másik, sokkal nagyobb területre, ahol semmilyen lejtő nem volt, de voltak kisebbfajta gödrök. A magyar kertvárosi agy képtelen felfogni, hogy itt 2 fokban, esőben, szélben, esőkabátban kell füvet nyírni. Ahogy elmentem a gödrök felett, hallottam, ahogy a pengék szelik a vizet. 

Nevetséges volt.

Otthon szerintem egyszer sem nyírtam füvet pólóban. Mert hát ugye... meleg volt. Meg napos. Meg le akarsz barnulni. Itt meg trikó, póló, polár pulóver, kabát, esőkabát, sapka, csősál. Na mindegy, hát nincs ezzel gond.

Gyönyörűségesen lenyírtuk a körülbelül 8000 négyzetméteres területet. Gyermeki öröm öntött el, amikor teligázzal kellett Öcsi traktorját követnem. Végülis, úgy tűnik nem kell nekem sok. Csak egy gép, amivel lehet randalírozni. Ezért akartam targoncázni, és ezért akartam harckocsizó lenni.

Egyiknek sem adták meg az esélyét az istenek.

A balfaszkodásunk reggeli adminisztrációs feladatok miatt nem tudtunk annyi munkát elvégezni, mint kellett volna, ezért egy részük péntekre lett helyezve. Nem volt belőle gond.

Munka után gyorsan elmentem az IKEÁ-ba, hogy vegyek magamnak párnát, takarót és huzatot, merthogy még egy éjszakát nem fogok tudni kibírni nélkülük érfelvágás nélkül. Rohadtul fáradt voltam már a nap végére, de kibaszottul éhes is. Alig vártam már, hogy aludhassak, de még vásárolnom kellett valami ehetőt.

A legolcsóbb opció a babkonzerv-magvaskenyér kombó volt, jól bevásároltam belőlük, és teliettem magam. Arra gondoltam, hogyha hallom ahogy a szomszédom horkol, ő is hallani fogja annak az eredményét, hogy babkonzervet eszek minden nap... 

De ez már legyen az ő baja.

Aznap este úgy aludtam, mint a bunda, és hogy hogy nem, reggel nem éreztem annak szükségességét, hogy ostorozzam és utáljam magam. A tükörben sem Raszkolnyikovot láttam, hanem egy egyszerű embert, aki azért nem dolgozik irodában, mert szereti a kalandokat.

Összefoglalásképpen, az első két napom nagyon nagyon szar volt, de így, hogy sikerült a dolgokat apránként megoldani és egyre kényelmesebbé tenni, kifejezetten élvezem, hogy itt lehetek. A kollégáim meg angyalok.

Na de. Most már kurvára unom az írást, majd jön ennek folytatása. De most elfáradtam.

Maradok alázatos szolgátok,
Andrej Tarjenkov
Hivatásos Szabotőr