Most össze-vissza fogok mesélni, mert nincs egy konkrét nagy sztori.

Csepi azt mondta, hogy ha dán cég foglalkoztat, akkor már hónap végén meg kell kapnom a fizetésemet, mire azt mondtam, hogy úgy emlékszem, hogy mintha láttam volna valami olyasmit a szerződésemben, hogy "legkésőbb a következő hónap tizedikéig."

Ötödike van, mindenki tippelje be, hogy a kettő elképzelés közül melyik volt a helyes.

Szeretem ezt a kifejezést. "Legkésőbb a következő hónap tizedikéig." Mintha eddig bármelyik Magyarországon foglalkoztató cég véletlenül hamarabb küldte volna, mint tizedike.

Ne menjen már a hasbaakasztás. Tessék szépen beleállni és odaírni, hogy a következő hónap tizedikén fogjuk küldeni a fizetést, akkor is, ha abban a hónapban a cégtörténet legnagyobb profitját termeltük. De kivéve, ha az hétvégére esik, mert akkor később is mint tizedikén.

Bemenne a főnök az irodába:
- Bérszámfejtők, pénzügyesek! Hónap eleje van, ez tudjátok, mit jelent. Nagyon jó. Tessék kitakarítani az irodát. Ürítsétek ki a kukákat. ÉS A KÁVÉFŐZŐT. Nyaljátok tisztára a padlót. Igen, Gizi a wc-ben is! Töröljetek ablakot. Rendezzetek dokumentumokat, bánom is én! Egy port se lássak a billentyűzeteken. Ha ez mind megvan? Nem tudom, szokj rá a cigire, kávézzál, trécseljél arról, miért válik a Betti a férjétől. DE MEG NE HALLJAM, HOGY KIUTALJÁTOK A FIZETÉSEKET TIZEDIKE ELŐTT!

Nem kell megijedni egyébként, van itt pénz. Ez abban a nyilvánult meg, hogy nem bírtam tovább. és vettem egy kotyogót. Egy konyhai kiegészítős boltban.

Boltban. 

Még egyszer mondom.

Boltban. Nem a lakóövezet melletti gazos árokból szedtem elő, mint a tányérom és a poharam.

Szégyellem is magam! Aki nem a lengyelpiacon veszi Ludwiktól kétezer forintért, az ne sírjon, hogy nincs pénze! Persze, hogy nincs pénze, ha drága

NÉMET

kotyogót vesz!

Akinek nem az anyukája vesz kétezer alatt kotyogót Nyikolájtól a kecskeméti nagybani piacon, amit majd odaad Gebusznak, hogy repüljön el, és vigye el a kisfiának Zhangjiagangba, az annyit is ér. 

Na de mindegy is, van drága német kotyogóm, sikerült hozzá venni 350g dán (?) őrölt kávét.

(Azóta lefőztem egy adaggal, de kifejezetten szar. Ezek szerint nem ezer forintos kávét kell venni, hanem meg kell venni az olaszt.)

A fizetésnapot meg csak azért várom, hogy vegyek végre egy kurva biciklit. Ja, meg azért, mert fogalmam sincs mennyit fogok keresni, és szeretném megtudni, mennyire számítsak innentől...

Az egy hónap alatt én is valamennyire dán lettem, mert az esőben és szélben fűnyírás két fokban átformált engem. Most, hogy végre tizenöt fok van, és nem kettő, én is rövidgatyában és pólóban szaladgálok. Az előző héten még a nap is kisütött, így az egyik délután felment a hőmérséklet húsz fokra, aminek következtében folyt rólam a víz annak ellenére, hogy asszonyverő trikóban dolgoztam, de legalább leégett az alkarom.

Íme, ennyi idő kell egy kicsit dánná változni.

Az egy hónap alatt sikerült kitalálni, hogy lehetne sokkal olcsóbban elintézni a mindennapokat. A buszozás naponta kétezer-négyszáz és háromezer forint körül mozog, ezért kell majd a bicaj, ami akármilyen drága lehet, nagyon gyorsan vissza fogja hozni az árát, és még a napi kardióm is megvolna.

A Netto bekaphatja, a Føtex-ben kell kaját venni, mert vásárlásonként többezer forintokat lehet megspórolni. Több az akció és nagyobb a választék. Annyi bajom van csak vele, hogy míg a Netto 150, a Føtex 1500 méterre van tőlem, ezért amikor kurva éhesen és gecifáradtan ülök a buszon, néha nehezemre esik messzebb sétálni, mert hogy a hosszabb táv több idő, én meg éhenhalok közben.

Ami még vicces számomra, hogy itt a tej megromlik egy nap alatt, ha kibontod. Illetve alapból rögtön kibontás után darabos is. Elképzelhető, hogy azért, mert igazi a tej.

Jajj, a másik. A dán szó "Hvidovregade".

A városrész, ahol a telephely van, úgy hívják, hogy Hvidovre. A "gade" utcát jelent amúgy, de nem is ez a lényeg.

Hvidovregade. Mondd ki. Hvidovregade. Mondd ki úgy, ahogy szeretnéd kiejteni. Teljesen mindegy, hogy hogyan. Olvasd ki magyarul, vagy olvasd ki úgy, ahogy gondolod, hogy ki kellene olvasni. Tudod mit, olvasd ki többféleképpen!

Hvidovregade.

Hvi-dov-re-ga-de. Ugye.

Nos, HV kezdésnél a H-t nem ejtjük. A V-t a szó közepén és végén általában nem ejtjük. Az R-t úgy általában nem ejtjük. Az E-t vagy ejtik vagy nem. 

Na, akkor próbáld meg most!

Megy? Nagyon jó. 

Nos, direkt nem mondtam, hogy D-t vagy ejtik, vagy nem, és ha igen, akkor vagy lágy L-ként vagy D-ként.

Próbáld meg még egyszer. Tippelj melyik melyik.

Ja, az A néha E, néha Á.

És Néha É.

Na, nem szopatlak tovább.

A helyes megoldás nagyjából az, hogy vilouagel. Hvidovregade = Vilouagel.

hvid = vil

ovre = oua

gade = gel

Ilyen a dán nyelv, minden egyes szónak meg kell tanulni a kiejtését, és persze emiatt a leírását. Nem gondoltam volna, hogy kiejtésben valami rosszabb lehet az angolnál. Merthogy angolban lehet legalább tippelni és 70 %-kal eltalálni. De a dánban? Hát bazdmeg...

Mindegy, mindegy, tudom hogy kell nyelvet tanulni, Nem kell kérdezni, nem kell megérteni, nem kell ököllel az istenek felé legyezni, csak beszélni, hallani és írni kell hozzá eleget.

A legtöbb ember nagyon illedelmes, hetente csak egyszer köt belém egy nyugdíjas néni. Vagy tele vannak a kukák (kurvára nem a mi dolgunk kiüríteni őket), vagy nincsenek kigazolva a sövényeik alatt (kurvára az ő felelősségük), vagy hangosak a gépeink (kurvára nem tehetünk róla), és éppen olvasnának csendben a teraszon (ilyenkor mutogatunk a pólónkon lévő emblémára: "Nem tehetek róla bazdmeg, hogy te pont azért fizetsz minket, hogy lenyírjuk a füvedet.)

- Nagyon hangos a fűnyíró! - üvölti a néni.
- Tudom! - bólogatok és kierőszakolok egy mosolyt.
De ő tovább néz rám, ezért leállítom a gépet.
- Azt mondtam, nagyon hangos a fűnyíró!
Gondolom, azt akarja, hogy kérjek bocsánatot. Ha pedig nem, akkor fogalmam sincs, mit vár tőlem.
- Igen, nagyon nehéz ebben a zajban dolgozni. - és vágom hozzá a szomorú arcot. - Megőrül az ember ebben a zajban. Képzelje, egész nap ezt hallgatom! Elviselhetetlen...
Majd a néni tanácstalanságában elmegy. Nem számított arra, hogy én fogok áldozati pózban tetszelegni helyette.

- Miért vannak teli a kukák?
- Nem tudom - mondtam. - Biztos sokat szemetelnek az ittlakók.
- Miért nincs elvíve a szemét?
- Gondolom azért, mert nem jött még a kukásautó.
- Ez így nem jó, hogy tele vannak a kukák.
- Egyetértek. Tényleg nagyon undorító.
- Mikor jön a kukásautó?
- Nem tudom, nem én élek itt.
- Nem tudja?
- Nem tudom.
A néni néz egy darabig, majd elmegy.

- Tudna segíteni?
- Megpróbálok.
- Elromlott a wc-m.
- Oké... Füvet nyírni jöttem.
- De nem működik a wc-m.
- Nem tudok segíteni. Az a dolgom, hogy lenyírjam a füvet.
- Nem tudna valakit felhívni?
- Nem tudom, kit kellene hívni. Nem tudok dánul.
- De rossz a wc.
- Nagyon sajnálom. A füvet kell lenyírnom.
A bácsi néz egy darabig, majd elmegy.

Ennyi stressz ér hetente egyszer. És imádom. A fű nem baszogat, a gaz nem kéri számon rajtam a költségvetési kimutatásokat, a főnökeim meg még a munkámat is megkönnyítik, nem pedig nehezítik. Például:

Beszart a teherautó rámpáját működtető hidraulika, ezért nem tudtuk a traktorokat használni, ami azt jelenti, gondolnád, hogy ugyanazzal a projekttel több időt fogunk elbaszni. Ingyen.

De nem. A többletidőt kifizeti a cég, a szerelőnél elbaszott időt kifizeti a cég, Frederikssund-ban pédául Csepi besegített anélkül, hogy arra meg kellett volna kérni, és nem volt munkának álcázott here-vere sem:

mire megérkeztünk Frederikssundba, a munkánk felét megcsinálta, csakhogy hamarabb tudjuk végezni.

Úgy látom, hogy jó helyen járok. Csak drágább kávét kell venni. Meg össze kell jönni egy csajjal, akinek van saját mosógépe.

Meg konyhája.

Meg fürdőszobája.

Ja, meg hűtője.

Meg nappalija.

Ja és wifi-je.

Ruhásszekrénye...

Amúgy fasza minden.

Na, még egy dolog. Munka után bementem az irodába ingyen kávét inni. Péntek volt, és mivel nincsenek barátaim, nem siettem sehova sem. Tehát kitöltöttem a kávét, leültem az asztalra, és ment a hessz. Valakinek, valakiknek a gyerekei benn voltak az irodában, néha nevetgéltek, rajzolgattak és ide-oda mászkáltak. Az egyikük egy gyönyörű, vöröshajú, kékszemű kislány volt, olyan kilenc-tíz éves lehetett. A másik, egy kisfiú, öt éves lehetett. Amikor meglátott a kislány, köszönt nekem és tündérien mosolygott.
- Godé!
- Godé! - és felnevettem, olyan aranyos volt.
- Ve hilla du?
- Andor.
- Ve léva du héa?
- Ö... Já... drikka ... en kop ... ööö... káfe.
- Vil du hé en áutográf?
- Onszkül, já téla ikke denszk.
- Pedig eddig nagyon jól ment! Nagyon jó a dánod! - váltott át a kilenc éves kisgyerek folyékony angolra, hibátlan kiejtéssel. Elkerekedtek a szemeim. Aztán fülig ért a szám a mosolytól.
- Köszönöm, nagyon aranyos vagy. Nem rég tanultam ezeket a mondatokat. Csak ennyit tudok nagyjából.
- Azt kérdeztem az előbb, hogy kérsz-e autogrammot. Ő - mutatott a fiúra - most azt játssza, hogy összefirkálja a cetliket és szétosztja a kollégáidnak, mint autogramm.
- Hát jó, akkor én is kérek autogrammot.
- Tessék. Végeztél a munkával vagy lesz még dolgod?
- Végeztem. Megyek haza, ha megittam a kávét.
- Nagyon jó. Akkor jó hétvégét neked.
- Neked is.
Azzal kimentek a konyhából.

Nem tértem magamhoz sokáig. Ha nem is kilenc, de legyen tizenegy éves. Mondjuk azt, hogy tizenegy. Folyékonyan beszél angolul, és olyan illedelmes, hogy egy rakat felnőtt megirigyelhetné. Csepi azt mondta, hogy a kislány zseni, és elképzelhető, hogy nagy ember lesz belőle. Nekem meg volt szerencsém látni őt kiskorában.

Úgy viselkedett mint egy kisangyal. Aranyos is volt... világítottak a kék szemei... hihetetlen élmény volt...

Na, ennyi blog van mára, boldog anyád napját.

JA, A HONVÉDSÉG MÉG MINDIG NEM JELZETT VISSZA. PEIDG HÁT ELTELT NEGYVEN NAP.

Maradok alázatos szolgátok,
Tartályi Undor,
aranykalászos gyeplegelő