Sziasztok!

Tudom. Ti is nekem.

Már többen szóvá merték tenni, hogy "el lettem tűnve", és hogy néha "vakkanthatnék" magamról. Mivel utálok egyenként beszámolni a dolgokról, ecce homo, íme, a második kínai felvonás első bejegyzése.

  Mint ahogy azt páran tudjátok, Nádjával lakom együtt egy pofás kis albérletben. Van konyha meg meleg víz, tehát minden. Még egy kurvázda is van a közelben, szóval igazán nincs okom panaszra. Főzünk egymásra, takarítunk, bevásárolunk. Tényleg úgy élünk, mint egy jól összeszokott házaspár, mert persze szex az nincsen.

   A tanítás a megszokott módon zajlik, a kollégák szeretnek, a gyerekek úgyszintén, a főnököm hülye, de legalább kedves. Íme egy történet, mely bizonyítja mindezt.

   Az első hetekben Echo, mert ez a neve, sokat kritizált azzal kapcsolatban, ahogy a bemutató órát tartom a program iránt érdeklődő szülőknek. Ez az úgynevezett DEMO óra. A demo órára elhozzák a szülők a gyerekeket, én pedig megtanítom őket valamire. Ezek alapján a szülő eldönti, hogy beiratja a gyerekét hozzánk vagy sem. Nos, Echo nem sokat ért hozzá, de van egy nagyon jó érve, ami úgy hangzik, hogy

"Én, mint szülő, úgy gondolom, hogy..." Van egy 4 éves gyereke, aki hozzánk jár, tehát innentől kezdve Echo tanár is, meg fogyasztó is. Értem én, csak attól még hülye hozzá. De ő a főnököm, tőle kapom a fizetésem, szóval be szoktam tartani a tanácsait.

Tehát az történik ilyenkor, hogy a demo óra után bejön az irodába, és elmondja nekem, hogy jól csinálok mindent, DE ez, meg ez. Én, mint egy teljes mértékben együttműködő személyiség, javarészt bólogattam, illetve a homlokomat ráncoltam, ha valamit nem értettem. 

MERT NEM TUD JÓL ANGOLUL. Hm, nem tudok angolul, mit csináljak? MEGVAN, NYITOK EGY ANGOL NYELVISKOLÁT.

Tehát ez történt az első két hétben. Demo vége, Echo bejön, kritizál. Én fapofával bólogatok, mert nyilván nem ugrok ki a bőrömből örömömben, hogy kritizálnak. De teljesen érthető, hát jót akar, nem igaz?

Na, a harmadik héten ez az egész valahogy máshogy alakult. Demo órának vége, Echo kötelező jelleggel bejön az irodába.

- Andy, nagyon jó volt a demo...

- De? - teljesen felesleges volt az első rész. Mindenki tudta az irodában, hogy mi fog történni.

- De több időt kéne szánnod a gyerekekre egyenként.

- Hm. Az előző héten az volt a baj, hogy lassan halad az óra. Ha több időt szánok az egyénre, a többi elkezd ásítozni az óra közepére. Te magad láttad, hogy előfordul, és nagyon kellemetlen. Remélem érted, hogy valahogy meg kell találnom az egyensúlyt a kettő között.

   Számomra már egy jó ideje egyértelmű, hogy az izgalmas, pattogós óra sokkal többet ér hosszútávon, mint az egyenkénti szájbarágás. Nem is értettem, miért kell ezen vitatkozni. Addigra Nádja is bejött az irodába, így most az egész tanári kar hallhatta az építő jellegű diskurzust.

- Értem, de én mint szülő, úgy vélem, hogy nagyon fontos, hogy lássák, hogy te minden egyes gyerekre sok időt fordítasz és türelmes vagy.

- De az sem árt, ha a gyerek élvezi az órát.

- De fontos, hogy türelmesebb legyél.

Úgy tűnt, hogy nem lesz konszenzus kettőnk között. 

- Oké. - mondtam. - Ha ezt akarod, türelmesebb leszek.

Mivel meghallgattam a kritikát, és végül, habár nehezen, de megfogadtam Echo tanácsát, nagyon örülhetünk, hiszen a főnök elérte, amit akart. Most akkor minden rendben, ugye? Igen. Éppen ezért

ECHO ELKEZDETT SÍRNI. A főnököm. A beosztottjai előtt.

Nem akartam elveszteni a hidegvérem, ezért továbbra is fapofával néztem Echora. Mi-mi-mi a faszt kell ilyenkor csinálni? Ezt anno nem tanultam üzleti kommunikációból. Körülnéztem, ekkor vettem észre, hogy Nádja kikerekedett szemekkel néz rám. Tanácstalanságomat kifejezve, vállat vontam, amire ő is megvonta a vállát.

Ízig-vérig szakértői brigáddal van dolgom. Mi a fasz történt?

Szerencsére Nádjával egy rúgóra jár az agyunk. Ő odalépett hozzánk, megfogta Echo vállát, és diplomatikusan megkérdezte, hogy

- Echo, mi a franc? Nincs semmi baj, Echo, csak mondd el, mi a franc bajod van.

Echo pityergett meg csuklott.

- H-h-h... H-hát... hát az, h-h-h-hogy teljesen ki vagyok idegileg, hogy Andyt kell kritizálnom. B-b-b-b-biztos dühös rám.

- Echo, dehát nem mondtam semmi rosszat. - gondoltam, hogy tisztázom.

- Igen, hát Andy csak csöndben ült. Volt ellenvetése, szóvá tette, ennyi.

- Különben is te vagy a főnököm, jogod van kritizálni. - mondtam.

- É-é-é-én nem akarok a f-f-f-főnökötök l-lenni! Én a barátotok akarok lenni!

Ajj, hát egyem meg a vezetésre teljesen alkalmatlan szívedet. Lám-lám, Kínában is a legbalfaszabb kerül a csoport élére.

Nádja megölelte, én pedig megveregettem a vállát. Munka után megbeszéltük Nádjával, hogy valószínű, hogy menstruál, ezért a férje megkérte egy cidára, de Echonak nem volt kedve, ezért a férje jól lekúrta. Aznap reggel biztos feldúltan jött az irodába, nekem meg undok módon még volt pofám ellenérvekkel szolgálni. 

Hát látjátok a menedzserek élete nem habostorta.

"A kurva nénikédet, ez neked habostorta?!"

Következő alkalommal úgy tartottam meg az órát, ahogy Echo akarta. Nyugodtan, türelemmel fordultam minden gyerekhez. És addig nem mozdultam, míg nem kaptam valamilyen választ az egyik nem éppen együttműködő gyerektől. Tehát most már minden sínen van, a szülők teljesen elámultak azon, hogy mennyire türelmes vagyok.

Aznap a tíz gyerekből egy sem iratkozott fel, ami a tanári karrierem alatt nyújtott teljesítményem LEGALJA. Demo után Echo bejött az irodába, és ennek megfelelően

MEGDÍCSÉRT,

és megjegyezte, hogy az ő véleménye szerint ez volt az eddigi legjobb demom.

Zárásképpen, Echoval mindent összevetve nincs bajom, mert sokkal jobb, hogy hülye, de aranyos, minthogy hülye is legyen, meg egy bunkó paraszt is. Legalább tudom, hogy az érzelmeire kell hatnom, ha el akarok érni valamit.

Másik sztori.

  Hajnali órákban a pudongi reptéren üldögéltem egy konnektor mellett: a telefonom lemerülőben volt. Aludni nem akartam, mert egyszer így lopták el mellőlem a telefont, ezért zenét hallgattam és bámultam magam elé. Mondjuk rohadtul zavart, hogy a szemben lévő falon volt egy digitális óra. Mert ugye közismert, hogy akkor telik legjobban az idő, ha az órát bámuljuk. Gimiben is így működött.

   Próbáltam nem foglalkozni vele, de nem igazán ment, ezért az egész testemmel balra fordultam. Ekkor vettem észre egy lányt. Pulóvert és rövidnadrágot viselt, ami egészen meglepett engem, mert én farmerben és kabátban próbáltam melegen tartani azt a rothadó hulladékot, amit testemnek nevezek. Fején sapka, hátán pedig nagy túratáska volt, és aggódó arcot vágott. Mintha keresett volna valamit. Mint ahogy mindenki ezen a világon.

Nagyon mélyen szántó gondolatok.

   Észrevett, majd odajött hozzám. 

- Ne haragudj, nincs teljesen véletlen facebook a telefonodon?

   Akcentusábol ítélve minden kétséget kizáróan amerikai.

- De van. Adj egy percet.

- Hála Istennek! Csak a szüleimnek akarok írni, hogy minden rendben.

   Kínában a facebook bekapcsolása minimum néhány percet vesz igénybe. Mivel tiltva van, úgynevezett vpn-t kell használni hozzá, ami nem mindig kapcsolódik a hálózatra. Ráadásul van olyan, hogy kapcsolódik, mégsem működik, és olyan is, hogy amikor már működik, kegyetlen módon ledob a faszba. Olyan, mint a Neptun tárgyfelvételi időszakban.

A pár perces kínszenvedés arra késztette a lányt, hogy beszéljen.

   Elmesélte, hogy milyen rossz helyzetbe került utazása során. Egy sráccal járták be Délkelet-Ázsiát, de az valamiért bepöccent és kihajította a lány összes holmiját az ablakból, pluszba törölte a repülőjegyét Kuala Lumpurba. A pénze egy részét pedig nem is találta meg az erdőben. A lány állítása szerint még csak nem is jártak. Mindezek alapján el tudom képzelni a szituációt, hogy a srác jól meg akarta volna baszni a lányt, de az nemet mondott. Mindenesetre kurva jófej srácnak tűnik az illető. Nem tudom, mi kéne ahhoz, hogy ilyet csináljak. 

Kit akarok becsapni, egy kilöttyintett sör elég volna hozzá.

- Istenem, olyan hülyeség az egész. - mondta. - Tényleg nem lehet tudni, kiben bízhat az ember.

Hú, nekem mondod, öreg? - gondoltam magamban. A vpn időközben rácsatlakozott a hálózatra, ezért odaadtam neki a telefonom.

- Köszönöm. Gondolom, nem kell mondanom, hogy megmentetted az életem.

- Azért ne túlozz! - mondtam mosolyogva.

- Nem túlzok. Te vagy körülbelül a huszadik ember, akit megszólítok. Kérdeztem pedig mindenfélét. Már kezdtem elveszíteni a reményt. 

- Elhiszem. Vpn nélkül Kínában...

"Kérdeztem pedig mindenfélét." El tudtam képzelni a szenvedését. Odamenni kínaiakhoz csak azért, hogy ne értsenek semmit, az egy dolog. De szegénykém annyira el volt keseredve, hogy odament végül az indiaiakhoz is? Akkor inkább ne tudjanak rólam a szüleim. Elnéztem őt, ahogy továbbra is pötyögött a telefonomon. Akkor tűnt fel, mennyire jól össze van rakva a lány. Hosszú, hullámos, szőkésbarna haja volt. Szép arca, kék szeme. Hosszú, izmos lábai. 

- Mihez kezdesz most? - kérdeztem.

- Los Angelesbe repülök, a szüleim megvették nekem a jegyet. A probléma az, hogy csak este indul a gép, szóval itt kell töltenem az egész napot. De amúgy minden rendben. - rám mosolygott, majd ránézett a telefonomra és várt. Majd ismét felnézett.

- Mi az? - kérdezte. - Jajj, feltartalak, igaz?

- Nem, dehogyis. Csak órák múlva indulnak a metrók. Azon gondolkodtam, hogy van-e mit enned?

- Hát... nincs, de ne aggódj, mert…

- Nem aggódom - vágtam a szavába -, kemény lánynak tűnsz. De szívesen adok egy szendvicset. Nem rég ettem és pénzem is van. - azzal kicipzároztam a táskám és odaadtam neki.

Egy pillanatig habozott.

"Nézd, egy egész darab hús."

- Köszönöm! Egy angyal vagy.

Ez majdnem beindította a könnytermelésem. Éreztem, ahogy bizsereg a szemem. Meghatódva néztem magam elé. Visszaadta a telefonom, majd feltápászkodott.

- Még egyszer köszönöm. És vigyázz magadra.

Azzal elment, én meg csak bámulni tudtam. Miért állt fel olyan hirtelen?

Mármint nem nekem.

HANEM NEKI.

Azon gondolkodtam, hogy érdemes lenne-e marasztalni. Mert ha belegondolsz, nem sok: visszarepül Amerikába, én pedig Sanghajban élek. Pedig milyen belevaló. És szép!  Végül a fal végén elkanyarodott. Ránéztem a telefonomra, és láttam, hogy nem jelentkezett ki a facebookból. Ott volt minden adat a kezemben.

Deanne Vander Meer. Nyilván holland név, de ennek ellenére biztos, hogy a lány amerikai. Tehát holland felmenők, akik kiköltöztek Amerikába? Mi a fasz, papa-mama zsidó volt, aztán el kellett menekülni Hollandiából?