Na csöcsike!

Igen, kérem szépen, fogtam magam, és bepötyögtem a régen látogatott weboldal cimét. Noha rengeteg mondandóm van, elszoktam attól, hogy a billentyüzet fölött gondolkodjam.

De azért menni fog.

Na, halljuk, miért nem irtál eddig? - kérdezed. De a válasz nem lesz kielégitő:

mert egyszerüen nem volt kedvem. Viszont ma, hogy Horváth László is szeliden - amúgy tényleg szeliden - rámirt Messengeren, hogy biztos jól érzem magam, hogy nem haladok a bloggal, hát úgy döntöttem, hogy CSAK AZÉRT IS leülök, és elmesélek mindent.

Ecce homo, in medias res, vagy mi a rák.

HUG BAR - A zhangjiagangi külföldi - többek között amerikaiak, németek, és egyéb alsóbbrendü népek (magyar, orosz, pakisztáni) - emberek kocsmája. Csak mellékelten jegyzem meg, hogy továbbra is egyedüli magyarként tündöklök ebben a nagyvilági gyümölcsturmixban.

Milyen költöi ez a fiú...

Mivel моя Гуличка (ejtsd: májá Gulicská - Gulicskám, igy hivom mostanában), Alexey és én már hallottunk arról, hogy ebbe a bárba jár egy rakás külföldi, elhatároztunk, hogy leguritunk pár fröccsöt (hah, bárcsak), szóval pár koktélt. Belépve minden szem ránk szegeződik - persze nem csoda, hiszen újak vagyunk, valószinüsitettem, hogy minden külföldi ismer minden külföldit. Kikértük a piánkat, és nem telik el egy perc, a csoport egyik lány tagja közelit meg minket, a lehető legnagyobb mosollyal.

Nichole egy lányhoz képest magas (és dagadt), orrpiercinget viselő, vörös, oldalt felnyirt hajú, fehér bőrü egyszerüen öltözködő (dagadt) amerikai. 

Hogy miről beszélgettünk pontosan, nem emlékszem. Persze bemutatkoztunk, és az is biztos, hogy Nichole megkérdezte, mit és hol dolgozunk, és senki sem tudja, hol van az, ahol dolgozunk, de mindegy. Ilyenkor persze elmagyarázzuk. Minden beszélgetés igy kezdődik. 

Néhány perces small-talk után még páran letámadtak minket. Amerikaiak, minden kétséget kizáróan. A magabiztos kezdeményezés és a természetes, illemdelmes, üdvözlő magatartás az óceántúliak sajátossága. 

Cathy magas és széles, de nem kövér texasi ... néger? Félnéger? Mindegy, kedves, mint az összes többi, és 10 perc után meghivott a "füvesklubba", de kedvesen visszautasitottam. 

Jó barát.

Alyssa orr- és fülpiercinget visel, tele van apró, egyszerü tetoválásokkal, gondolom valahogy kompenzálni kellett alacsony, mérhetetlenül dagadt és prosztó mivoltát. De most legalább annyira gonosz vagyok mint az Iphone gyárban éhbérért dolgozó kinai kisgyerekek főnöke, hiszen Alyssa határtalanul nyitott és kedves. Noha nem dohányzik, hangja legalább olyan szép, mint a 2 hete koplaló, tüszös mandulagyulladástól szenvedő pulykának.

Ian első ránézésre a Gázai övezetből menekült egyik család első szülött fia, de amúgy amerikai és a beszélgetés során kiderült, hogy meleg, hiszen van barátja. Utálom ismételni magam, de Ian is kedves és humoros. Valamennyivel alacsonyabb nálam, de a karja láttán úgy gondolom, kondiba jár. Lassan kezdem azt hinni, hogy mi férfiak sokkal többet foglalkozunk azzal, hogy vonzók legyünk, mint a lányok. Legalábbis Zhangjiagangban rohadtul úgy tünik.

Eric pedig első ránézésre is meleg. És amerikai. Eric humora a baszogatáson alapszik, de mivel vannak olyan "barátaim", - igen, rátok gondolok Szabina - akik a szeretetet szinlelt utálattal mutatják ki, én egyenesen élvezem.

Blu volt az első a csapatban, aki nem amerikai. Ő Dél-Afrikából jött, és az összes közül a legkedvesebb. A neve ellenére pedig nem kék, hanem fekete.

Wow, a humorom még mindig a régi.

Szar.

Icha pedig a bárpultosné. Széles képü, barna bőrü, szerintem meglehetősen tökös thai ásszony. Mivel a kocsma védjegye a nyugatiság, nagy mosollyal fogadott minket. És mint mindenki ebben a társaságban, hihetetlenül közvetlen.

Egyelőre ennyit erről, most nem fogom hirtelen 50 ember faszságait leirni. Jaj, hát szünetet kell tartsak, mert lerohad az ujjam a sok kattyintástól.

Brühühü.

Számomra az volt a szokatlan, ahogy mindenki körülöttünk zsongott, és látszólag tényleg érdekelte ezeket az embereket, hogy mégis kik vagyunk. Persze, persze, nyilvánvalóan azért történt mindez, mert mindenki kurvára távol van az otthonától, és minden külföldi valamilyen szinten pozitiv érzelmet táplál a másik iránt. Mert hát, jéjj, gondolj bele:

- Hé, te nem vagy kinai.
- Nem vagyok kinai, de figyi te sem vagy kinai.
És ekkor egyszerre:
- NEM VAGYUNK KINAIAK!!!

És mindenki hálás az égnek, ekkor megölelitek és lesmároljátok egymást.

???

LEHET, HOGY NEM EGÉSZEN PONTOSAN IGY TÖRTÉNIK, de valami hasonló. Tehát ha nem éppen dzsengázni akarunk Alex lakásán, akkor a HUG BAR felé vesszük az irányt, ahol mindig látunk új arcokat. Ezek a fiúk-lányok gyakran szerveznek partit, néha a saját lakásukon, néha pedig más városban. Legutóbb Sanghajban buliztam velük. Egészen jól megy a szekér, meg kell valljam.

***

A suli néha meglep minket félhetes szabadságokkal, miheztartás végett a 2 hónap alatt kétszer kaptunk meglepi szabinapokat, és jöhetne a bukfenc, hogy nem fizetik ki, de kifizetik, szóval mint Mari Hevesen.

"HEVES?! HÁT HELÓ, TATA!"

Nem beszélve arról, hogy elmentünk kirándulni Hanzhou-ba. Hanzhou fogalmam sincs hol van, de 5 óra buszút Zhangjiagangtól. A főni mindent kifizetett. Elég meredek szerpentint kellett megmásznia a busznak, amin a kinai munkatársaink teljesen ki voltak akadva. De lehet csupán azért, mert még soha sem utaztak busszal a hegyekbe, fogalmam sincs, mit csinálnak ezek azzal a kibaszott sok pénzzel, ami van nekik. Este, amikor leszálltunk a buszról, a főnökünk kislányként ugrándozott örömében.

- Xingxing! (sinsin!) Csillagok!

És ekkor európaiként pofánröhögnéd a milliomos főnöködet, hogy BAZDMEG bárhol máshol ezen a kummat Földön igy néz ki az ég! Nem kell ahhoz 5 órát utaznunk, vagy felmennünk Szlovákiába a hegyekbe, hogy lássuk, hogy léteznek csillagok!

Igen, Zhangjiagangban, Liyangban, Sanghajban stb. nem lehet este csillagokat látni, mert elfedi a szar. És igen, azt mondtam, hogy nem szennyezett a levegő, és az internet is azt mondja, hogy ez még nem egészségtelen, és ahogy mondtam, én, mint alföldi és világszinten kisvárosi nem érzem szennyezetnek a levegőt, valószinü azért, mert Zhangjiagang tele van fákkal, virágokkal, parkokkal. De csillagokat nem lehet látni.

- Xingxing!

És megálltak fényképezni az eget.

Megint gonosz vagyok, mert továbbra is úgy gondolom, hogy a kinai emberek nagyon aranyosak, nagyon segitőkészek, jószándékúak, szorgosak. Európában nincsenek olyan parkok, mint náluk. Ha Magyarországra jönnének, lehet elámulnának a csillagokon és azon, hogy nem szarunk a járdára, de parkjainkat valószinü körberöhögnék.

Jaajj, de a hely, ahova megérkeztünk, csodálatos volt. Miután telepakolták az üres hasunkat minden földi jóval, szétosztották a kulcsokat, és elfoglaltuk a kabinjainkat. Alexet és engem egy kétágyas szobába oszotttak, a többiek pedig négyesével, ötösével aludtak együtt.

"Na,megint a zsidók jártak jól."

A szobának szauna illata volt, de a világitás nem volt teljesen megfelelő, ami enyhe sejtelmességet teremtett a szobában. Imádtam. Mihelyst kipakoltunk, körülnéztünk, de nem sokat láttunk a sötétben. Azonban megengedték, hogy estére tüzet rakjunk. Gulicska, Alex és én a tüz körül ülve beszélgettünk. Az enyhén megvilágitott fa szarvasszobor, a kőházak és a csillagok társaságában hallgattuk a ropogó tüzet.

Amint meguntunk a belső békét, egy kellemes meglepetéssel álltam Alex és Gulicska elé. A táskámból 2 üveg ausztrál vörösbort vettem elő. Mindkettőt megittuk, majd kis idő után nyugovóra tértünk. 

Másnap reggel, amikor felébredtem, úgy döntöttem, felfedezútra térek. A faluban, amely a hotel háta mögött feküdt el, legfeljebb száz ember élhet. A hotel mellett egy lágy patak csobogott, és a benne fekvő sziklák elég nagyok voltak ahhoz, hogy az ember rájuk üljön, és nyugodtan élvezze a természet nyüzsgését. A patakon túl egy sürü bambuszerdő terült el. A fák zöld, zsenge lombjai vigan hajladoztak a virgonc szélben. Lentebb, ahol a patak kiszélesedik, a sziklák hidak képeztek a túloldalra, ahol pedig ösvény vezetett fel a már napsütötte hegyoldalra. Bolond lennék nem megmászni, gondoltam. Felfelé haladva, elöntötte a lelkem a csend és a béke. Jó ötlet volt Alexet az ágyában hagyni. Nem mintha belsője nem volna elég mély az efféle élményekhez, mert vannak nagyon jó gondolatai a fiatalembernek, de megzavarta volna ezt a meghitt  pillanatot a hangos és energetikus mivoltával. Jobb volt egyedül megélni. 

Mihelyst befejeztem saját magam keresését (jajj, de taoista), visszamentem a kabinba és lefürödtem. A fürdőszoba szauna illatot árasztott, és illatos fürdöbalzsamot készitettek a szappantartóra. Mivel a balzsam illata annyira tetszett, aznap még háromszor lefürödtem.

Lassan reggeli idő, felébresztettem Alexet, aki nagynehezen összekapta magát. A konyha a kabinunk melletti épület volt, átballagtunk, ahol a konyhásnéni tükörtojással, német tejjel és rizskásával várt minket. Rizskását bárki tud csinálni, főleg az, aki nem tud főzni. Mintha rizst főznél, de több vizet öntesz a piruló rizshez, de persze szándékosan nem füszerezed meg, mert a végén még lesz valami ize, és amikor kész, valami takonyállagú fehérséget kapsz.

Takonyállagú fehérség, mi?

Ejakulátum. 

A nap hátralevő részében a patak mellett üldögéltünk, és arról beszélgettünk, mennyire hálásak vagyunk, hogy az Öregisten ilyen nagyszerü pillanatokkal ajándékozott meg minket. Persze Alex, aki nem éppen istenhivő, inkább úgy fogalmazott,  hogy szerencsésen kikapartuk magunknak a makkot, és mindezt magunknak köszönhetjük.

Mindegy, jó, oszt' kész.

Délben Dee, a főnökünk férje tájékoztatott bennünket arról, hogy a csapatépités kinaiul fog zajlani, és tekintettel arra, hogy lófaszt nem fogunk belőle érteni, azt csinálunk, amit akarunk. 

"Na, figyelj Babi néni, mivel Ön miatt, maga miatt, nem mentünk le miattad a strandra, azért adjon ide inkább pénzt, akkor én lemegyek egyedül holnap, maga meg itthon marad a fenébe, és akkor azt csinál, amit akarsz."

Szóval mit csináltatok? - kérdezed.

Fogtuk az ásót meg a kapát, és főzhető bambuszgyökér után kutattunk. Hogyan ismered fel a főzhető bambuszgyökeret? Amikor bambuszerdőben sétálsz, néha láthatod a gyökereket kibújni a talajból. Nos, ez még nem minden, te olyat keresel, ami tüskeként ágaskodik az ég felé. Az a jó bambuszgyökér. Hogy miért, ne kérdezd, kinai szakértelem, mi meg bólogattunk.

Két óra kapargatás és sétálás után sem találtunk jó bambuszgyökeret, és amikor minderről beszámoltunk a helyieknek, csak bólogattak, hogy hát igen, errefele nincs sok.

Akkor ez valami össznépi fehérszopatás volt, vagy mi? 

- Húúú, baszod, mit csináljunk a fehérekkel?
- Küldjük el őket főzhető bambuszgyökeret keresni.
- Dehát ebben az erdőben nincs is!
- Tudom!

Mindenesetre a bambuszerdő varázslatos volt, és Alex is talált modellt a fotózáshoz.

A kinai munkatársaink grillezni kezdtek, miután lezuhanyoztam (megint). Mivel fehér vagyok, és azt csinálok, amit akarok, elmentem a helyi kisboltba sört és/vagy bort venni. Hát, öreg... sör volt, de palackos bor nem. 

Ami mit jelent?

Kinai házibort.

A 100 kötőjel 150 ezer éves néni leszedte a 10 literes befőttesüveget a polcról, aminek az alján vastagon állt az olyan gyümölcs, amit még nem hogy életemben nem láttam, de fogalmam sem volt mi az, majd egy kupicával töltött nekem a barnás-vöröses nedüből.

- Ez bor? - kérdeztem
- Igen. - mondta a néni.
Nekem sem kellett több, lehúztam a részemet szépségesen-szentimentálisan. Az illata és az ize jó volt, de már lassan vermut ez a készitmény. Kirázott a hideg.

Igy hát vettem egy litert átszámitva 800 forintért.

Ime, a néni. Hogy mosolyog, hogy megölhet valakit a háziborával.

Mire visszatértem a krumpli és a halak már készen voltak. Munkatársaink gondoskodtak arról, hogy nekünk mindig jusson. Miközben beszélgettünk a ... a... nem tudom miről, én elszopogattam a söröcskéimet, és szép lassan ránkesteledett. Alex és én ismét tüzet gyújtottunk, berúgtam a bortól mint az albán szamár, lefürödtem majd lefeküdtem aludni.

Másnap reggel megint lefürödtem, próbáltam beleégetni a memóriámba azt a gyönyörü érzést, amikor belépek szaunaszagú fürdöszobába, és beállok a zuhanyrózsa alá. Megreggeliztünk, és elmentünk egy barackföldre. Az is milyen szép volt, istenem. Моя Гуличка játékos kedvében volt, mert minden áron rá akart ugrani a hátamra, ami számomra azért volt furcsa, mert tudom és látom, hogy Alexet szereti. Persze nincs ezzel semmi gond, csak ezen a képen olyan, mintha járnánk.

Másnap összepakoltunk, és hazamentünk. 

Otthon, miután az összes füstös göncömet beledobtam a mosógépbe, ledőltem az ágyba. Hogy le tudja fárasztani az embert a pihenés...

Amikor Kinába jöttem, tudtam, hogy sokat fogok utazni, persze úgy gondoltam, hogy ha utazni akarok, azt mind magamnak kell megteremtenem. Mind pénzügyileg, mind szervezés és szabi szempontból is. Most persze, nagyon verem a nyálam, hogy milyen jó nekem, de hajlamos vagyok elfelejteni, hogy kemény 2 hónapot szivtam Liyangban csak azért, hogy most végre jó legyen. És tudom, hogy okozott nekem álmatlan éjszakákat a váltás. Biztos megéri? A diákjaim és szüleik biztos utálni fognak emiatt stb, stb. És ilyenkor arra gondolok, hogy ha én nem váltok, de Alex igen, ő meg vigan számolna be arról, mennyire király neki a hegyekben, most ölne az ideg.

De eddig nagyon úgy tünik, hogy jól döntöttem.