Előszó

Mielőtt valaki megszólal, hogy épp ideje volt már posztolni valamit, annak üzenem, hogy a kis fostalicska Huaweiemről kell írnom ezeket a sorokat. A képfeltöltés valóságos Golgota, nem beszélve a bekezdések és sorok szerkesztéséről. A bálnaánusz-kutató ujjaim meg nyilván nem a helyzet megkönnyebbítésére hivatottak.

Na. Sajnos még nem költöztem el, de szép lassan sikerül magam elkülöniteni Alex bőrétől. Nem tudom, mi zavart eddig jobban. Vajon az, hogy 3 hónapja beteg, és taknyot krákog fel a tüdejéből, vagy az, hogy az egyetlen alkalom, amikor egyedül lehetek, az a reggeli youtube-ozas es zuhanyzás? Nem tudatosult bennem eddig, hogy éjjel-nappal együtt vagyunk. Együtt megyünk suliba, egyutt jövünk el, együtt megyünk enni, inni, ha gépezni akarok, akkor is az ő szobájába kell bemennem, és ott is látom a napfénytol keservesen szenvedő, fájdalmas fejet.

Igy volt egészen mostanáig.

 Zhangjiagang. Órát mentünk tartani, és mivel Zhangjiagang egy pezsgőbb város, úgy gondoltam, könnyebben fogok méretemhez illő cipőt találni mint Liyangban. Azért volt a vásárlás fontos, mert két darab cipővel érkeztem Kinába: egy alkalmival és egy bakanccsal. Bakancs nem csakhogy szétrohasztja a lábam, de lassan szerte is foszlik. Az alkalmi cipőt meg még én sem fogom felvenni a melegitőgatyához. Amúgy a bakanccsal is hülyén mutat, de az már nem tűnik fel egy olyan országban, ahol a táncparketten képesek az emberek a fekete öltönyt megcifrázni egy neonzold futócipővel.

Lám, Kinában még az olyanok is izlésesnek tudnak tűnni, mint én.

A buszon ülve ráirtam Gulára, hogy találja ki, hol tudnék mefizethető áron 46-os cipőt találni. A válasza több mint kielégitő volt.

DECATHLON?! ZHANGJIAGANGBAN VAN DECATHLON?!

Hát azonnal...

 Belépve úgy éreztem, hazajöttem. Tartottam attól, hogy egy kina-kompatibilis Decathlonnal fogok találkozni, de nem ez történt. Ami számomra meglepő volt, hogy rajtunk kivül csupán 2-3 ember szállingozott a sorok között. Mivel tudtam, mit es hol keressek, 20 perc alatt meg is voltunk. Szóval vettem egy futócipot, futósapkat, csősálat, zoknit és egy utcai cipőt. Mint amikor egy szomorú nő úgy dönt, hogy elmegy vásárolni, hogy jobban érezze magát, vesz magának egy bőrkabatot vagy egy új Iphone-t. Én ugyanigy éreztem magam, mihelyst kiléptunk.

És ezzel meg nincs vége. Gulá váratlan javaslata nyomta rá a habot a késznek hitt tortára.

- Ö, amúgy egy épülettel arrébb ott a Metro...
- Mert mi van a Metroban, ami máshol nincs?
- Mondjuk kenyér, tejföl és... kockasajt. 

KENYÉR, TEJFÖL ÉS KOCKASAJT.

KEEENYÉÉÉÉÉÉÉÉÉR.

Hát szivesen vissanézném videón, ahogy bevágtattunk a tejtermékekhez. Túró, sajt és tejföl. Noha volt neki ára, nem volt megfizethetetlen. Én speciel vettem magamnak 2 doboz kockasajtot, 2 bagettet és két doboz tejfölt. Természetesen Magyar Tartály létemre el kellett menni a piarészlegre, ami nem volt szűkeben a német söröknek. Bevásároltam Oettingerbol, Alex es Gulá Jägerből és whiskeyből.

KEZDŐDHET. A. MÓKA.

Nem adtam pénzt a rövidbe, gondoltam 6 sörrel elleszek, jól fogom érezni magam, de nem fogok lerészegedni, ami azért okos dolog, mert elképzeltem, ahogy fáradtan, másnaposan kell visszabuszoznom a dudálós soförrel Liyangba. Lévén egy felelőtlen lusta szar, Alex nem gondolt ilyesmire, de amikor figyelmeztettem, akkor sem érdekelte. Ezért felbontotta a Jägert, és nekem is töltött. Vissza akaram utasitani.

- Nem, kössz, én...
- Tudom, hogy nem fizettél bele, de leszarom. -mondta. Igyál egyet.

 Elfogadtam. Mint az közismert,

“Kozismert? Ugy erzem maga gunyolodik velem Safranek.”

 tehát mint az közismert, otthon a Jägert agancsos kólának nevezik, mert női ital. Magyarán nem éppen baszott földhöz egy feles, főleg nem úgy, hogy nem ittam előtte 3 fényt meg 3 pohár sört a Tartályokkal.

Alex azért vágott egy-két grimaszt, de izlett neki, amitől fellelkesült.

- Igyunk még egyet!
Ráztam a fejem.
- Alex, jobb ha vársz egy kicsit. Emlékszel mi történt, amikor megittál két B52-est egymás után?
- Na mi van, nem birod?

“Na mi van, Kissyfur, BEREZELTÉL?!”

Elmosolyodtam. Velem akarsz kikezdeni ivásban?

“Pf... Hülyegyerek.”

Nem az én problemám, hogy ez a gyökér nem fogja fel az erőviszonyokat, és az sem, hogy ez úgy be fog rúgni, mint az albán szamár. Persze honnan tudhatna, sosem látott engem úgy igazán belemerülni a lerészegedésbe. Mivel egy pillanat alatt felfogtam, hogy javaslata ingyen Jägert igér az estére, felcsillant a szemem, lassan feléje forditottam a fejem, és belementem a szánalmas faszméregetésbe.

Hát akkor kezdjük, fiú.

Mélyen legbelül úgy érzem, hogy Alex csak be akart rúgni, viszont kicsit úgy tünt, mintha keménynek akarna tűnni Gulá előtt. 6 feles Jäger és egy whiskey után feladta a harcot, és csakhogy finoman demonstráljam, milyen szinten maradt alul ebben az esélytelen küzdelemben, benyúltam a hűtőbe és elkezdtem sörözni...

Ekkor Alex és Gula már a lefekvéshez készült, mire jeleztem, hogy egy sör nem sör, nyugodtan feküdjenek le, én magamban folytatom az ivást.

Zhangjiagangan persze törtent más jó dolog is, de több okból sem részletezem ebben a posztban. Először is, nem akarom elkiabálni, másodszor pedig nem Zhangjiagangrol akartam beszélni.

AKKOR MINEK BESZÉLSZ 5 PERCE ZHANGJIAGANGRÓL? - kérdezed.

Mint azt az elején emlitettem, valami megváltozott. Nem sok, de ad egy kis izelitőt abból, mi fog rám várni, mihelyst elköltözöm. És elég nevetséges, mert látszolag lényegtelen, de a futófelszerelés jelenti számomra az alagútban láthato fényt. Ezen a héten csütörtökön elkezdtem futni. És ha valamit nem folytat Alex,

az az egészséges életmód.

Ami mit jelent? Hogy egyedül csinálom, és nem szól bele senki. A gondolataimat nem zavarja felöklendezett turha, és minden figyelmemet az adott pillanatra tudom irányitani. Felvettem a szerkót és nekikezdtem. Az erkélyrol látni egy parkot a közelben, igy arra vettem az irányt abban reménykedve, hogy elég hosszú lesz ahhoz, hogy ne kelljen másik parkot keresnem.

Hát nem kellett.

Több szempontból is csodás élményben volt részem. Először is egész jól ment ahhoz képest, hogy fél éve nem futok. Biztos az új felszerelés adta izgalom hozta meg a kellő energiát... Másodjára ebben a - véleményem szerint - minimum 4 kilométer hosszú parkban több lehetőseged is van, hiszen a járdák elágaznak és mindig különböznek. Ha akarsz, a folyómenti járdán futsz, de ha lépcsőkön vagy tömbökön akarsz ugrálni, azt is megteheted, ami meglehetősen szinessé teszi az ottlétet. Futás közben horgászok és kertészek mellett haladok el, nem igen látni járókelőt hétköznap reggel 9-kor. Gyönyörűen rendezett park, a folyó, a csicsergő madarak. Olyan csodálatos ez a hely, és ez a pillanat csak az enyém.

Annyira örülök, hogy itt vagyok, hogy futhatok, hogy hallgathatom a madarakat, hogy gyönyörködhetem a fákban. Ezek a kellemes energiák juttatjak eszembe a következö “dalszöveget”:

“I bow down and I humbly bow down to the true you.
   To the true you that’s inside this body.
   To the true essence of your atman, your true self.
    I bow down, and I honor that.” 

Egyetlen egy emberrel találkoztam, aki a járdát használta, de elég szokatlan módon használta ki az alkalmat. Ez a férfi fülessel a fejében táncolt, miközben lassú léptekben haladt előre. Az ilyet otthon kiröhögnetek, de ha belegondoltok, inkabb csodálatos, mint nevetséges. Valószinü ugyanazt érzi mint én. Hát kijött a parkba táncolni. Táncolni szeretne, hát táncol, nem foglalkozik azzal, ki látja vagy hogy mit gondolnak róla. De valószinu itt, Kinában nem is ciki.

Bárcsak én is mindig igy éreznék.

Elmentem futni, mint otthon. Hazaértem és lefürödtem, mint otthon. Tejfölt és kockasajtot ettem, mint otthon.

És amikor Zhangjiagangban leszek, ezt minden egyes nap eljátszhatom.

És már csak egy hónapot kell kibirnom Liyangban.