Miután felrobbantottam az épületet a szenzációs kinai netnek köszönhetően, levesbe és gombócba fojtottam dühömet. A leves kellően felmelegitett, a gombóc pedig kellemesen megfeküdt a gyomromban. Habár evés közben még azon gondolkodtam, mit és hol ronthattam el az előző poszt majdnem sikeres feltöltésénél, és kit és hogyan fogok megölni az elkövetkezendő órákban, teli hassal mindez már nem is tűnt olyan nagy problémának. Hiszek az isteni útmutatásban: lehet, hogy ez nem olyan téma, amit a blogolásba kellene beépitenem. Mindannak ellenére teszem ezt, hogy nagyon sok örömöt okoz nekem az oktatás. Azt merem gyanitani, hogy a jó Isten igy akadályozta meg, hogy a kinai rendőrség rugja be nálunk holnap az ajtót. Úgy döntöttem, nem adok témát ennek a posztnak, hagyom, hadd kalandozzanak el a gondolataim ebben a hideg, magányos pillanatban. Egy pohár meleg viz köré fonom az ujjaim, miközben azon gondolkozom, hogy - úgy egyáltalán - mi jár a fejemben.

    2016. december 31. Feltételezem, be tudjátok tippelni, hogy milyen szintű a szilveszteri hangulatom, miközben kinn zöldek a fák a 0 - 10 fokig terjedő hőmérséklet ellenére, nincs karácsonyfa a nappaliban, és csak az a piros dekorszalvéta emlékeztet az ünnepekre, amit a családomtól kaptam. Az egyetlen ember, akivel valamilyen szinten osztozhatok ennek a szokatlan helyzetnek a megélésén, az Alex. Mélabús összeállitásnak festhet ez előttetek a leirtak alapján.

De nem az. Csupán érdekes.

Már csak azért is, mert tudtam, hogy eljön ez a pillanat, és bevállaltam mindezek ellenére. Ez csak egy nap, szoktam mondani. Miközben arra gondolok, hogy a családom otthon van és nagyjából együtt töltötte az ünnepeket, nem tudom, mi hiányzik jobban.

A tiszta konyha? Már el is felejtettem, hogy mutat Alex kezében a habos szivacs. Ráadásul hetek óta beteg, még most annyit sem csinál, mint eddig, nem beszélve a meg nem szűnő krákogásáról. Tegnap jelentette be, hogy Gulá január elsején eljön hozzánk.

- Miért? - kérdeztem.
- Hogy-hogy miért?
- Szombaton 9-ig dolgozok, ki fog kaját csinálni, ki fog takaritani?!
Alex 3 napja nem ment be a suliba betegségre hivatkozva.
- Hát, egy kicsit takaritottam.
- Hol?
- A szobámban...

Nem tudom, hogy hibáztassam-e. Aznap este megint szexelni fognak, hát kitakaritotta a szobáját. Gondolom, a legtöbb férfi igy viselkedik.

A töltött káposzta hiányzik jobban? Noha megmondtam, hogy csinálok töltött kápit, de errefelé se tejföl, se savanyú káposzta.

A magyar bor?

Vagy az olyan emberek, akik nem köpködnek, és tudják, mi a zebra?

Este beszélgettünk Alex-szal, és megköszönte, hogy teát és hagymalevest főzök neki, amig ő egy nagy rakás szar. Bocsánatot kért, amiért soha sem takarit. Legalább tudja, hogy idegesit. Nyugtatóul azt válaszoltam, hogy tudom, hogy nem fog változni, és úgy is csak egy hónapot kell kibirnom vele.

- Haha, oh...

Igen, Alex. Alig várom, hogy elköltözzek. Hogy ne kelljen minden reggel felébresztenem téged. Hogy a lakásom úgy nézzen ki, ahogy én akarom, és akkor jöjjenek hozzám az emberek, amikor én akarom.

Tudom, hogy jó ember, de trehány mint a szar. A szatyorba köpködésért pedig meg tudnám ölni.

Mindegy. A 2017-es év más lesz. Saját életem lesz, saját albérletben. Minden úgy lesz, ahogy én akarom. Nem lesz gyorskajázás, chipsezés, kólázás. Gyönyörű lakás lesz, gyönyörű konyhával.

Hogy mit csinálok szilveszterkor? Még kitalálom. Nehogy valami kemény lerészegedés legyen belőle.

Szokatlan lenne, nem igaz?

Vagy menjek el egy puccos étterembe, ahol királyrákot főznek?

Készen álltok egy újabb Chinese Club life posztra?

Vagy menjek el a fodrászhoz, ahol "sexy massage" szerepel a szolgáltatások között?

Ez az üzlet volna az, de remélem nem ez a meleg adja a sexy massage-t

Lehet, hogy nem fogok tudni hosszú, szaftos possztal szolgálni január elsejére, mint ahogy azt az előző kirohanásomnál megigértem, de ami késik nem múlik.

Boldog új évet!