Anna hirtelen lelépett. Titokban egy másik iskolával szürte össze a levet, ahol 20%-kal több fizut kap mint itt. Ezért kedd este áthozta a lakásából hozzánk a cókmókját, elment, és azóta nem láttuk.

Ennek megfelelően az összes osztályát át kellett vennem, és be kellett mutatkoznom a szülőknek, ami egy erős fejesnek felel meg a számomra amúgy is ismeretlen területen. Szerdától kezdve az egyszerüség kedvéért Andy lettem. Ennek hallatán a 12.exD tagjai most valószinü, hogy felelevenitik az összes graz-i faszságot.

Az egyik TA - teacher assistant - szerint szimpatikus vagyok a szülőknek, hiszen európai vagyok, meg magas vagyok, és tudjuk már, mit jelent ez Dél-kelet-Ázsiában. A bemutatkozás úgy megy, hogy Candy elmondja  a szülőknek ping-pongul, hogy mi a francot keresek itt, utána megkér, hogy mutatkozzam be angolul, ő pedig leforditja csing-lingre. Alapvetően ilyenkor semmi különös nem szokott történni. Ezalól kivételt jelentett a mostani pénteki nap, amikor a Candy ping-pongja hallatán az egyik szülő ling-linggel válaszolt. Candy kuncogott, majd odafordult hozzám:

- Andy, az egyik szülő be akarja mutatni neked a húgát, tehát örökre itt maradsz.

Szerdától péntekig délután 2-re kell bemennünk és este fél 9-ig, szombat-vasárnap fél 9-től este fél 9-ig dolgozunk. Hétköznapokon ennek megfelelően Alex dél körül kel fel. Én ébresztem fel, ha ebéd van. Mivel ő nem tud főzni, ezért az elkészitése rám marad. Mire kivánszorog, elmosogatok mindent, és felsöprök. Annak ellenére, hogy a kaja mindig kész van mire felkel, képesek vagyunk igy is késésben lenni, sokszor azért, mert teregetés közben jut eszébe, hogy nem fürdött le, ezért én teregetek ki helyette, vagy fürdés után, öltözködés közben jut eszébe, hogy nem teregetett ki. A nagy sietség közben persze elfelejt ezt-azt bepakolni a táskájába, ezért nekem kell odafigyelni, hogy eggyel több vizet tegyek a sajátomba.

A legmelegebb az egészben, hogy egyáltalán nem zavar. Érdekes dolog a női energiák ilyen fajta megélése. Anyja helyett anyja vagyok. Élvezettel nézem, ahogy csillogó szemmel falja a lecsót, tegnap pedig életem legizletesebb zöldséges-csirkés rizsét csináltam, amin még magam is meglepődtem. Ennyire feltöltene engem ez a fajta gondoskodás? Vagy csak bizonyitani akarom, hogy jó arc vagyok?

Az egyetlen dolog, ami felbasz ebben, az a késés. Ha valamihez hozzászoktam az életben, az az, hogy valaki másra várok. Mindig én várok, és mindig más késik, és nem értem, miért nem lehet időben elkészülni. Éppen ezért, utálom, ha kések - főleg ha valaki más miatt (!) - és amikor kilépünk az esőbe - mert hát igen, amióta itt vagyok, nem láttam a napot, és minden nap esik egy kicsit -, mindig bosszús vagyok. Elhiszem, hogy európaiak vagyunk, de talán nem a próbaidő alatt kellene a főnökömet tesztelni. Alex szerencséje, hogy eddig mindig csisszre ott voltunk az irodában.

De megigértem neki, hogy egyszer álmában fogom megölni.

Mosollyal az arcomon.