Nem értem, hogy posztonként miért csak egy képet enged feltölteni. Bakker, képposztról még nem hallottak? Na mindegy.

Vasárnap. Anna nálunk aludt végül. 9-re kellett beérnünk a suliba, a két orosz jóbarát pedig úgy kelt fel az itt megszokott, párás, felhős napon mint a mosott szar. Anna arcán tisztán látszott, hogy gondolataiban arra kér engem, hogy öljem meg. Alexen kevésbé látszott meg a másnap: ő minden reggel csúnya.

Negyed 9 volt, amikor elkészültem a reggelivel. Felszeletelt kolbászt, sajtot továbbá egy-egy pohár kókusztejet készitettem eléjük.

Elnyammogták, miközben a halálra gondoltak.

"Ez inkább fúj, mint fej."

Késésben voltunk, de Alexnál ez megszokott, szóval nem kellett aggódni. Ezen a napon órákra jártam, megfigyeltem, hogy vezetik azokat, illetve az okostábla kezelését tanulmányoztam.

Ugye már mondtam, hogy Anna egy csibész? Ez a rüfke behivott az egyik órájára, majd minden összebeszélés nélkül bemutatott minden kölöknek, majd szólt nekem, hogy ő innentől leginkább kussol, noha nem azért, mert úgy érzi, hogy a másnaposságtól betont tudna köpni, hanem mert előbb-utóbb nekem kell tartani az órákat. Ez mind jogos, de nem úgy, hogy 1, nem voltam rá felkészülve, 2, még csak nem is ismertették a óratervet, 3, nem tudom, milyen szinten tartanak a gyerekek, 4, menj a picsába, 5, a szülők kintről nézik...

Biztos baszta a csőrét, hogy nem vagyok másnapos.

Szerencsére Anna nem volt olyan kegyetlen, mint az elsőre tünt, hiszen segitett abban, hogy milyen játékokat játszunk, milyen dalokat énekeljünk, és végül egész jól éreztem magam az óra alatt, mert néhány gyerek olyan okos, kedves és aranyos, hogy minden zavaró tényező kiment a fejemből. Persze a legtöbbjük úgy ugrál és sikit, mintha valaki boldog hannukát kivánt volna egy náci pártgyülésen. 

Végül Alex feladta, és valamelyik órán angolosan beleokádott a kukába, mire Candy hazaküldte. Anna hozott nekem egy hamburgert, amit ki szerettem volna fizetni, de csak legyintett, azt mondta, ugyan már, majd veszek neki egy Porschét és egálban vagyunk.

Miért olyan ismerős nekem ez a helyzet?

Fél 8-kor leléptünk és Alex megkért, hogy vegyünk neki gyógyszert, mert rottyon van a szervezete. Mire megérkeztem ez már aludt, és ki sem mozdult az ágyból. A nap további részét olvasással töltöttem, majd éffél körül én is lefeküdtem, és arra gondoltam, mit fogunk a két szabadnapunkon müvelni.

Szombat. Nagyon sok mesélnivalóm van, de úgy döntöttem kis porciókban kaptok infot, nehogy elszáradjon a szemetek a sok olvasástól. Habár szerintem igy is hosszú lesz.

Tehát Candy megengedte, hogy elég ebédidő után megjelennem az iskolában.

Reggel 6 óra. A szomszéd panel bejáratánál petárdák pattogtak 3 perces peiódusokban, illetve ezeket összekötő, valamilyen pocsék skótdudálásra ébredtem. Persze a szivem kiugrott a helyéről, de rögtön meg is nyugodtam, hiszen Alex előző nap figyelmeztett: minden reggel petárdáznak, tüzijátékoznak és zenélnek a szomszédban. Elég fáradt voltam ahhoz, hogy egy szempillantás alatt visszaaludjak. A délelőtt folyamán körülbelül 7-8-szor ébredhettem fel a szabályszerüen ismétlődő hangzavarra. Eleinte azt hittem, hogy minden periodus kezdetén felébredek, ami azt jelenti, hogy talán fél órát tölthettem el igy. Egy idő után úgy gondoltam, kikelek az ágyból, és gyorsan megnéztem az órámat. 

Fél 11 volt.

Gyors léptekkel 15 perc, mire odaérsz az iskolához. Az utcán sokan megbámulnak, amint sietve haladok az épület alján található Starbuckshoz. Anna, Alex és Ellie ott vártak rám. Nos, amikor Alex Annáról beszélt nekem, egy átlagos kinézetü lányt képzeltem el. Fehér, szeplős arc, átlagos magasság, barna haj. Anna nem ilyen volt. Egy kicsit talán magasabb Alexnél, karcsú testalkatú, kecses tartású, arca tiszta, fehér, haja hosszú szőke, halvány barna tincsekkel, szeme pedig barna, amiből árad a csibészség.

Bementünk egy kinai (nocsak!) étterembe, ahol egy széles választékkal rendelkező étlapot kaptunk. Italnak licsi-levet kértem, enni pedig hinárlevest és riszes marhahúst. A hinárleves hozta a kötelezőt, a marhahúsos rizs habár egy kicsit olajos, de nagyon különleges volt. Természetesen minden, magát magyarnak valló tartály megette volna.

Felmentünk az irodába, és körbevezettek. Az egyik terembe belépve megláttuk a munkatársak nagy részét, ezért nagyot köszöntem és megkezdtem a bemutatkozást. A lányok nevetgéltek, némelyik takargatta az arcát, és amikor nyújtottam a kezem az egyiknek, az kiszaladt. A többiek állták a kézfogást. Amikor távoztunk, megkérdeztem Alexet, hogy van-e valami illetlen abban, ahogy viselkedek.

Mármint, Magyarországon nem szoktak elfutni az emberek, amikor kézfogásra kerül a sor.

- Semmi. Tőled jöttek zavarba. Magas vagy, fehér vagy, kék a szemed. Ez itt igy müködik.

Azt tudtam, hogy egy európai embernek csak a kisujját kell mozditania Dél-Kelet-Ázsiában, de arra nem gondoltam volna, hogy valaki 20-24 éves létére kiszaladjon a teremből zavarában. Mindenesetre aranyosak, nagyokat mosolyognak mindenkire.

Elintézték, hogy legyen SIM-kártyám és utána mehettem haza. 

Itthon nagyjából rendet raktam a szobámban, felsöpörtem és elmostam a csetrest. Alex nem túl takaros, de 1 hónap után úgyis saját albérletet kapok, ahol tisztán lesz tartva a konyha, az már biztos. 8-ra Alex elé mentem a sulihoz, majd elmentünk egy kocsmába egy Lee nevezetü, angolul jól tudó fazon meghivására.

Haha, kiderült, hogy a kocsma 5 percre van a lakásunktól. Ebből alkoholizmus lesz. Belseje fából épült elemekből áll, sötét volt és enyhén büzlött a cigitől, és a közepén egy "szinpad" található, ahol éppen zenéltek az emberek.

Anna már ott volt, és kis idő múlva megérkezett Lee is. Lee átlagos magasságú, kinai létére - szerintem - jóképü, thai-boxer csóka. Autodidakta módon tanulta az angolt, és meg kell mondjam, nagyon szépen megy neki.

Kapásból cigivel kinált. Alex elmagyarázta, hogy Kinában egyszerüen illik megkinálni a másikat cigivel, ha rágyújtasz, és ezt mindenki be is tartja. Ha visszautasitod, megkérdezik még egyszer. Némelyik itt feladja, de találkoztam olyannal is, aki negyedjére is bepróbálkozott, igy elfogadtam.

Sört kértem, de figyelmeztettek, hogy viz izü. Úgy véltem, nem baj, az amerikai sörnél szarabb nem lehet.

DE.

Rögtön kettőt is hoztak valamilyen oknál fogva, amit 5 perc alatt el is fogyasztottam, ezért átváltottunk a Long Islandra. Jót trécseltünk, kinaiul tanitottak, és a legfontosabbakat meg is tanultam. 

Nyiháó - Szia/ Jó napot
Sese - Köszönöm
Cojgá - Egészségedre
Ganbéj - Húzóra

De a ganbéjt nem szivesen használják. Nem tartály magyarok vagy alkoholista oroszok, hogy ilyeneket csináljanak.

Már látom. A gánbéj Kux kedvence lehet, mondaná mindenkinek, miközben röhögne a gyorsan lerészegedő kinaiakon. Csak képzeljétek el a fejüket, amint nagy nehezen letolják a piát és meglátják Kuxot, ahogy ott ül, aki bele sem ivott az italába. A kinai szemrehányásokra csak ennyit válaszolna:

BIZTOS NEM.

Szóval Long Island. Értem én, hogy finom, de igyunk valami kinai erőset. Megkérdeztem, van-e rizsbor (bajdzsü), ami nagyjából pálinka erősségü. Sajnos nem volt, Alex és Anna amúgy is utálja, Leenek viszont nagyon tetszett, hogy kiváncsi vagyok rá. Végül Lee hazament, mi pedig elmentünk azokba a kinai sikátorokba, ahol helyben sütik a herkentyüket. Ki akartam próbálni a csótányt, de Alex javasolta, hogy először a grillezett tintahallal kezdjem. Kértünk sült, erősen füszerezett padlizsánt és gombát, és Anna valahonnan beszerzett valami kinai whiskey féleséget (dzsindzsü), ha már nagy volt a pofám. Alex azt mondta, hogy olyan szar, hogy beokádik tőle, Anna meg csak annyit mondott, hogy szimplán szar.

 - Holnap munkanap, nem akarlak titeket belevinni a rosszba. Ha nem szeretnétek, ne igyatok velem.
 - Számtalanszor előfordult már, hogy másnaposan mentünk dolgozni, szóval ne aggódj. De vigyázz, 35%-os. Nem fogod birni.

DE.

Kiöntöttem nekik egy-egy felest, magamnak nagyobbat az esélyegyenlőség kedvéért. Alex leirásából sokkal rosszabbra számitottam. Ennek egyszerüen konyak ize van, enyhe whiskey-s beütéssel. Semmi elviselhetetlen nincs benne. Úgy gondoltam, nekik sem lehet annyira rossz.

DE.

Alex krákogott, köhögött, Anna pedig csak grimaszokat vágott. Te jó ég, annyira élveztem a helyzetet!

Eszegettünk, közben iszogattuk a "whiskeynket", a helyiek beszélgettek velünk, mosolyogtak, cigivel kináltak. A padlizsán is, a gomba is, a tintahal is isteni volt. Ropogós és füszeres. Mire befejeztük az evést, megittam az üvegcsémet, és a másik kettő nem tudta elképzelni, hogy miből vagyok. Egyenesen álltam, nem beszéltem félre. Ők a felénél jártak, már totálon voltak.

Ebben az állapotban mentünk haza, és rutinosan megittam 1 liter vizet, bevettem a C-vitamint és gyorsan elaludtam.

Az odafelé tartó buszúton csak annyi emlitésre méltó dolog történt, hogy az autópályán 140-nel repesztettünk ugyanúgy mindenki dudált és mellőzte az irányjelzőt mint Shanghaiban, és a 4 órás úton azt érezted, hogy egyetlen hatalmas városon mész keresztül. Mindig láthatod az egekbe nyúló épületeket a pálya mentén.

Az egyetlen dolog, amitől tartottam, hogy nem fogom tudni, hol kell leszállni, de szerencsére Liyang volt a végállomás, ahol különben is észrevettem Alexet.

Bemutatkoztam a két kynainak, akivel jött, majd hazataxiztunk. Liyang belvárosa sokkal többet kynált mint amire számytottam. Szép, kivilágytott épületek, parkok. Azt hittem, hogy egy ilyen "kis" város nem fog gyönyörü épületeket és pezsgő életet mutatni.(Tudom, hogy hosszú ü, de nincs hosszú ü a billentyüzeten).

Megérkeztünk egy olyan panelkörzetbe, ahova te, átlagos európai nem tennéd be a lábad. Legalábbis szerintem. (Lásd a fenti képet, a bal felső sarokban lévő két rácsos ablak a mienk.)

Ezt úgy kell elképzelni, mint bármelyik más panelrengeteget Magyarországon. Kyvülről lehet retek, de maga a lakás szép, a szobám kétszer akkora mint otthon, a szekrénybe mindenem befér, tágas nappali, konyha, terasz, fürdőszoba, mosógép, vasaló. Nincsenek csótányok, pókok, szúnyogok. Egy tip-top albérlet.

Alex megváltozott. Rövidebb haja van és újonnan iszik. Elmesélte, mi történt vele az utóbbi években, azután megkérdezte, mit szeretnék csinálni.

Nem mondtam semmit, benyúltam a táskámba és előre kibontottam a három sört.

- Nem iszok sört.
- Nagyon helyes.

Amikor végeztem velük, már este 10 óra volt, de nem voltam álmos, nem volt jet-lag-em, ezért elmentünk sétálni, elmondta, mire számytsak, és megmutatta az iskolát. Az iskola mellett bementünk egy apró üzletbe, ahol kiválaszthattad, milyen gyümölcsből kérsz turmixot. Alex rám hagyta a döntést, ezért 4 narancs + 1 mangó kombóval kértünk magunknak fél liternyi turmixot.

Nyagyon fasza volt.

Csatangoltunk ide-oda, miközben beszélgettünk. Megmutatta azt a részt, ahol azok a tipikus sikátorok vannak a kajaárusokkal. Sült padlizsán, gomba, csirke, szalonna, ropogós csótány, grillezett tintahal, Érdekes, hogy nem érzem belül, hogy akkora nagy dolog lenne az, hogy 3 év után Liyangban együtt dolgozunk. Mármint, ha az ember leelemzi, nyilván arra a következtetésre jut, hogy ugyan ennek mennyi az esélye, és tényleg X-ezer kilométerre vagyunk az otthonunktól. Itt vagyok, örülök, hogy itt vagyok, de nem vet tőle szét az izgatottság.

Legalábbis ygy éreztem az első napon...

Amúgy itt esténként elég egy farmer és egy hosszú ujjú póló. A pára miatt ygy is van esély, hogy megizzadsz este is. Hazamentünk, lefürödtem, és elmentem aludni. Másnapra Candy - a főnököm - megengedte, hogy pihenjek és csak ebédre menjek be, ahol körbemutatnak engem.