Először is elnézést azoktól, akiknek nem küldtem semmilyen jelet, amikor megérkeztem. Itt nem elég, hogy blokkolva van a facebook, és az összes google alapú webhely, de még ygy is elég szar tud lenni a net. Daragoj Alexej Vlagyimirovics laptopját kell használnom ezentúl.

Tehát odaút. Nem részletezem Shanghai-ig, mert azon kyvül, hogy találkoztam Maria Sharapovával és másfél órával eltolták a moszkvai repülőt, nem történt semmi különös. 

Átvizsgálták a vyzumom, feltettek egy-két rutin kérdést, oszt' beengedtek, hurrá. Egészen kyválóan néz ki a repülőtér, és még angolul is tudtak (moszkvaival ellentétben), ygy hát sikerült metrojegyet is vennem. Khm. Mondjátok el anyunak, ha akarjátok, de az a térkép, amit találtunk, sokszor kihúzhatott volna a szarból, ha nem lett volna szar. A shanghai-i metrómegállóhelyek mintegy felét sem mutatja, még szerencsém volt, hogy fehér vagyok, mert a cuki kynaiak mindig böködtek az ujjukkal, hogy gyökér, le kéne szállnod.

Nos, álljunk meg egy pillanatra. Igen, azt mondtam, segytőkészek. Továbbá csillog-villog minden, egy kummat szerelvény 400 méter hosszú, nem látod a végét, és hát ugye kopogtatnak a válladon hogy végállomás, ez ygy teljeséggel csodálatos.

Node amikor ezek felszállnak... Ha azt hinnétek, Magyarországon nem létezik az "először-várd-már-meg-myg-leszállnak-te-barom-féle koncepció, akkor gyertek el Kynába. A falkirki csata egy nyári melegfesztivál ahhoz képest, ami itt megy.

    VISZONT,

    ha fehér vagy és 100 kiló...

Nagyjából 1 órát utaztam egy olyan vonalon, amit a térkép nem is mutatott, ellenben létezett (wow Andor, PhD!) és még az csak az agglomeráció, további fél órba tellett, mire megérkeztem a shanghai-i vonatállomáshoz. 

És most jön csak az igazi szopatás.

Az rendben van, hogy meglátod azt az óriási vonatállomást, de ha azt gondoljátok, hogy úgy máködik hogy csak úgy oda bemész, és veszel egy jegyet...

"Gyerekek, gyerekek, nem lesz ygy jó. Nem vagyunk egy súlycsoportban."

Bementem a főbejáraton, ahol kapásból ki volt yrva, hogy készytsd elő a jegyet. Rendben akkó' - bazdmeg akkó'. Megfordultam észrevettem, hogy van egy info-pult, egy nő ült ott. Az hagyján, hogy aludt....De hogy ez kurvára az a nő, aki a Torrentében lekváros fakérget kynál az étteremben, az is biztos. Felébresztettem, megkérdeztem, tud-e angolul.

Háááááhá, a balllfasz.

Ygy hát megmutattam neki a kynai cetlit, amit előre kinyomtattunk, és egyből minden király volt, mert mutogatott jobbra. Helyes, bemegyek abba a helyiségbe, amerre - szerintem - mutatott. Jegykiadó automaták voltak ott, amikre rá volt yrva, hogy van angol nyelvü opció is! Zsyr, kár, hogy az a gomb, amit meg kellett volna nyomnom, kynaiul volt. 

Kösz a semmit.

Elkezdtem hát feltünően elégedetetlenkedni, csapkodtam a kezemmel, és egy percen belül egy sárga be is kapta a csalit. Tudott angolul, elkysért oda, ahova mennem kellett volna. Megbeszéltük, mit mondjak, majd távozott. Sorra kerültem, erre azt mondta az angolul tudó kasszáscsóka, hogy ma már nem megy oda vonat, buszjegyet kell vennem.

Elsétálok az általam buszállomásnak hitt helyre, ahol kijelentik... kijelentik, hagyjál már...makognak meg integetnek, hogy KURRRVÁRA NEM ITT VAN. Kezdtem ideges lenni, ygy visszamentem a kasszáshoz és megkérdeztem, hova a retekbe menjek. 

Kérdezd az infopultot.

Ez most egy másik pult volt. Mondom, akkor biztos tudnak angolul. Odamegyek, megint a makogás, integetés. De nem ám azok a lágy mozdulatok. Lengeti bőszen a karját, mutatva, hogy ARRA BAZDMEG KINN A PICSÁBA!

Na ott már nagyon ideges voltam. Délután 4 óra. Kezdett lemenni a nap, amit 3 napja nem láttam. Amúgy meg egyébként is izzadtam volna, két bőrönd, loholás, izgulás, na de bazdmeg az a pára... megint forgattam a fejem, hangosan káromkodtam, amikor odalépett hozzám egy fazon, mert észrevette a Liyang feliratú lapocskámat. Aszongya elvisz az állomásra. Legalábbis valami ilyesmit makogott, mert angolul ugye nem, de lehet, hogy csak banánt akart enni.

Na, mivel, mivel visz ez el. Mutogatja a robogóját. He, öreg, 2 bőrönd és egy hátitáska! Megoldotta, lába alá tette az egyiket, én meg fogtam a másikat a kezemben, miközben fogtam a fogantyút. Hát... ezek amit lemüvelnek közlekedés alatt... Szembe, piroson, záróvonalon, tökmindegy bazmeg, csak dudáljál, és akkor mindenki tudni fogja, hogy jössz. Ennek ellenére senki sem ideges. Ők ygy indexelnek, oszt' kész.

Egyik legjobb élmény volt amúgy. Szaros robogóval Shanghai utcáin, mindenki csúnya, senki sem tud vezetni, hatalmas felhőkarcolók... megtette a kellő hatást.

Féltem, hogy átbasznak a pénzzel vagy bármi mással, de a buszállomásra tett le, ahol tudtak angolul és megvettem a jegyet Liyangba.

Folytatása következik...