Rizs helyett húsgombóc

Rizs helyett húsgombóc

A frederikssundi szappantraktor

2024. június 01. - Tarjenkov

Frederikssund a Roskilde-fjord nyugodt vizei mentén helyezkedik el. Koppenhágától durván egy órára fekvő kis város a munkahetem koronája. Ahogy utcáin haladunk, a város feltárja nekünk mesés történelmét a rendben tartott favázas házakon és vöröslő téglaépületeken keresztül. A lankás tengerpart fekete marhák, dalmataszerű pöttyös lovak, sirályok, csérek és kuuurva sok vadliba pihenő és legelőhelye. 

 

 

20240517_124026.jpg

 

Jó érzéssel kezdünk neki a munkának, hiszen pénteken Frederikssund az utolsó célpontunk. A lejtőn, ami a tengerre néz, percekig állok, gyönyörködöm. Érdemes volt kiköltözni, gondolom magamban. A helyszín meghittségét csak az a néhány, a gépek zaját rosszalló nyugdíjas megvető tekintete rontja el.

A feladat egyszerű. Az egyikünk a nagyját lenyírja traktorral, két másik ember szegélyvágóval megy, majd a végén mindhárman, Viktor, Csepi és én, végigsétálunk a lombfújóval, hogy megtisztítsuk a terepet attól a szartól, amit ott hagyunk fűnyírás során.

Mindennek ellenére nem tiszta a lelkiismeretünk, amikor végzünk. A parkoló mellett egy lejtős, most már meglehetősen gazos terület van, melyről egy büdös szót nem szól a szerződésünk. A térképen megjelölve nincsen, a leírásban nincs szó róla, viszont az arra játszó nyugdíjasokat már nem látjuk az elpofátlanodott, már virágzó gyomok miatt. Tanácstalanul nézzük a gondozatlan gyepet, és azon gondolkozunk, hogy menny időbe telne, ha be kellene vállalnunk a rendbentartását. Míg Csepi telefonál, Viktor és én felmászunk, és elemezni kezdjük a helyzetet.

- Traktorral nem lehet ide feljönni. - kezdte Viktor. - Kézi fűnyíróval csináljuk, és akkor az önjáró besegít a lejtőn?
- Mert azt könnyebb ide felhozni?
- Hm, ja... fel kellene cipelni, látom már. Akkor szegélyvágó?
- Szegélyvágó.
- Csakhogy... nézd csak. - Viktor leguggolt. - Csupa kavics. A szegélyvágó ráverné a kocsikra. Akkor meg jönne a panasz.
- Akkor kézi fűnyíró.
- Kézi fűnyíró.
- Na, várjál. - most én guggoltam le. - Kurva egyenetlen a talaj. Ezen baszhatod az önjáródat.
- Akkor szegélyvágó.
- Szegélyvágó.
- És akkor a kocsik?
- Nem tudom. Szóljunk nekik, hogy pénteken ne álljanak oda.
- Ha el is állnak, a domb tetején még mindig ott van az üvegház. Szanaszét fogjuk törni.
- Hát akkor... basszák meg. Nem tudom... - vontam meg a vállamat.
- És ha az egyikünk tartana egy plexit, miközben a másik dolgozik?
- Aha. Jó, de akkor kétszer annyi idő.
- Az már legyen az ő bajuk. 
- Akkor szerinted mennyi idő alatt lenne meg?
Viktor körbenézett, de nem szólt semmit. Csípőre tette a kezét, majd még egyszer körbevitte a tekintetét.
- Hááát... harminc perc?
- Na, ide figyelj. Ha te csinálod, lehet, hogy elég harminc perc. Nekem lehet, hogy harmincöt kell. De egy dán embernek?
Viktor felnevetett.
- Ja, egy dán?! Pf! A felénél megáll kávézni...
- Elfárad, leül, elkezd beszélgetni. Tehát két embernek simán egy óra.
- Egy óra akkor.
Mire végeztünk a mélyelemzéssel, Csepi is feljött, és elmagyaráztuk, hogy mire jutottunk. 
- Egy óra szegélyvágó? - kérdezte.
- Egy óra szegélyvágó.
- Ja, egy óra szegélyvágó.
- Oké. Elmondom, mi lesz. Nem plexit tartunk oda, hanem egy ponyvát. Két rúd a végén, az egyiket fogod, a másik rúd súlya pedig húzza lefelé, és akkor lehet gyorsan haladni.
- Amúgy nézd csak meg jobban ezt a gazt... - kezdtem, majd letéptem egyet. - Nézd meg, milyen rohadt vastag. A túloldalon is vannak ilyenek, és a trimmer nem viszi, csak ha ott tartod öt másodpercig.
- Nem viszi? Hűha... Hm. Na, de várjál, te az elektromosról beszélsz. Hozd ide a benzinest Stihl-t.
Kiszedtem neki. Ő beindította, majd fullgázon úgy letarolta az egészet, mint a sssszzzarrrt. Kicsit hülyén éreztem magam.
- Ne aggódj, viszi ez. Meg majd kaptok új damilokat. Meg szeretnék egy FS 131-est venni nektek. Azzal nem fogtok szenvedni. - majd Csepi ránézett a talajra.
- Te figyeld már, mekkora kráterek vannak itt? Hát kitöri a bokátok! Ki a franc adta át ezt a területet? Szerinted Magyarországon ezt kifizetné bárki is? Úgy elhajtanának mint a franc!
- Gondolom, te nem adnál ki ilyet a kezedből. - mondta Viktor.
- Én?! Amikor a gyeppel végzek, az ügyfél kiteríti a pokrócot és sakkozni tudna rajta, olyan egyenes a talaj! Ez... ez ... Na, mindegy.

Majd Csepi a száradt, kirohadt, elgazosodott virágágyásokra nézett. Az a terület sem volt kijelölve a szerződés szerint.
- Jajj... na, ezzel meg mi a fasz legyen... Erre is kéne ajánlatot tenni, de ez az egész úgy rossz, ahogy van. Itt szárad, gazos, undorítóan néz ki, az ittlakók meg minket fognak baszogatni. De ezt kapa nem viszi... Pedig semmi közünk hozzá... Mindegy, végeztünk. Pakoljunk össze, menjünk haza.

Ahogy pakoltunk a teherautóra, nyugdíjasok merészkedtek ki annak a dombnak a tetejére, ahol mi is álltunk. A térdig érő gazt nézték. Amikor pakoltunk, Viktor odaszólt nekem.
- Fogadjunk, hogy azért jöttek ki, mert látják, hogy el akarunk menni. Már a nézésükből tudom, hogy itt lesz valami.

Amikor felnéztem, mint a verebek a vezetéken, szépen sorjában egymás mellett álltak az emberek. És egyre többen voltak.
- Na, mi van, lincselés lesz? - kérdeztem hangosan.
- Mondom, itt valami lesz. Figyeld csak meg.
Felraktam az utolsó gépet is a teherautóra, amikor látom, hogy Csepi az öregek irányába néz. Az egyikük hirtelen lekiabált.
- ELMENNEK? HÁT BEFEJEZTÉK? 
- Be! - kiáltotta Csepi.
- ÉS EZ ITT?! EZZEL MI LESZ?!
- Az nincs benne a szerződésünkben! Bocsánat! Majd teszünk rá ajánlatot!
Ahogy Viktor beült a kocsiba, elkezdett röhögni.
- Na, mondtam neked! Az elején láttam.

 

messenger_creation_1e6c8119-b3ac-4834-8249-b1aeaf2cedd0.jpeg

 

Az esetet kibeszéltük. Végülis megértjük az ottlakókat, hogy miért vannak felháborodva. Hát ki a franc íratott ilyen hülye szerződést? A lakótelep egyik felét le kell a nyírni, a másik felét nem, de közös költségen megy a buli? A betonon le kell nyírni a kiálló egy centis fűszálat, de a virágágyásokat nem kell rendbe tenni? Tényleg semmi értelme nincsen. Miért van ilyen hülye módon kezelve az egész?

A következő héten megtudtuk a választ. Amikor megérkeztünk, a virágágyások fele fel volt túrva. Csepi aznap dodzsemezni akart, ezért átvette tőlem a traktort, majd szólt, hogy van egy bónusz küldetésem. Kinyitotta a furgonja hátulját, és odaadta az FS 131-esét.
- Hagyd az elektromost. Bízz bennem.
Miután a terület elejével végeztem, és a túloldal felé sétáltam, láttam, hogy Csepi az egyik kertész nővel beszélget, aki az ágyásban guggolt. Odamentem, hátha hallok valami okosat.

A nő, akit Csepi szerint Suzynak, én meg úgy emlékszem, hogy Sandrának neveznek, azt magyarázta, hogy miért szar az egész úgy ahogy van, merthogy változik a klíma, de az ágyásokat meg basszák öntözni és a többi és a többi, de a részletekre nem emlékszem. Suzy vagy Sandra végül rám nézett.
- Ezt a részt ugye nem fogod levágni. - mutatott az ágyásra, majd az FS 131-esre.
- Nem.
- Oké, ne is. - majd mosolygott egyet.
Aztán elköszöntünk Suzytól vagy Sandrától.

A hellyel végeztünk, majd haza indultunk.

Miközben a teherautót vezettem, Csepi felhívott.
- Te, kiderült, hogy miért nem kell levágni azt a lejtős gazos részt Frederikssundban! Szóltam Christophernek, hogy adjunk már rá ajánlatot, mert jó pénz lenne, erre szólt, hogy a szappantraktoré!
- A... Hogy... a szappantraktoré?
- Igen, igen, az majd elintézi, nekünk semmi dolgunk nem lesz vele! A Suzy dolga! Vagy a Sandráé, tök mindegy!
- Ja, jó rendben. A szappantraktor elintézi. Amúgy minden más oké?
- Aha, majd jövő héten találkozunk! Sziasztok!
- Csőcső!
Majd letettük a telefont.

Elgondolkodtam.

Nahát, ennyire fejlett a technika? Fel tud oda menni egy traktor? De hát csak lépcső vezet fel oda. Meg nagyon meredek! Ráadásul létezik ilyen gyomirtós traktor, ami vegyszerrel dolgozik? De nem értem... Hogyan? Vagy miért nevezik szappantraktornak? Talán buborékozik? Hát, ha az nem is... de akkor habzik! Habzik, amikor szórja a vegyszert! Ezért hívják szappantraktornak.

- Na, Csepi mit mondott? - kérdezte Viktor.
- Képzeld, az a gazos lejtős rész nem lesz a mi dolgunk.
- Tényleg? Mert?
- Mert megcsinálja a szappantraktor. A Suzy vagy a Sandra cége.
- A ... sza... aha. Értem.

Viktor nem szólt hozzá semmit. Neki nem volt fura, hogy felmegy oda a szappantraktor. Pedig lépcsős. És nagyon lejt. Vagy ennyire egyértelmű, hogy szappantraktor kell oda? Viktor egész életében földeken dolgozott, ő biztos látott ilyet. Hm. Nem bírtam tovább.

- Amúgy Viktor... Lehet, hogy én vagyok nagyon városi... de elmagyaráznád nekem, mi az a szappantraktor?
- A... sz... a sza... A Suzy. Vagy hát a Szandra... Tehát a szab-kontraktor angolul alvállalkozót jelent. Nem lehet, hogy a Csepi sub-contractort mondott?

...

...

...

elkezdtem... GYOMORBÓL, kibaszott hangosan röhögni. 

- HÁÁÁÁÁT! DE! LEHET! LEHET, HOGY AZT MONDTA! ELKÉPZELHETŐ, HOGY ARRA GONDOLT! - kiabáltam röhögve. - ÍGY MÁR EGY KICSIT TÖBB ÉRTELME VAN!

Jééééééééééézus

SZAPPANTRAKTOR!

Én, az EBESZ-tolmács, angol tanár itt meg ott, megkérdezem Viktort, hogy mi a szappantraktor, majd kioktat hogy

HÜLYEGYEREK

A SUB-CONTRACTOR ALVÁLLLALKOZÓT JELENT ANGOLUL, TE DIPLOMÁS SZÉGYEN

KÉT FELSŐFOK!

ÜZLETI ANGOL NYELVVIZSGA

KÖZGAZDÁSZ DIPLOMA. Aaaaaaz, az bazdmeg.

Jézusom, a szappantraktor szón azóta naponta egyszer röhögök, szigorúan egyedül, amikor senki sem lát. De hát, legalább boldoggá tudom tenni magam...

Konkrétan, amikor haladok a traktorral, és erősen koncentrálok a sebességre és a pontosságra, eszembe jut, hogy

SZAP...

SZA....

SZAPPANTRAKTOR!

és kész.. meghalok, leállok a géppel, és potyognak a könnyeim, és már nem érdekel ki lát, és ki nem, a tenyerembe temetem az arcom, és rögöhök.

 

Másnap Csepinek elmagyaráztam, hogy mi történt.
- Ennyire szarul mondtam volna?
- Nem, szerintem annyi, hogy nem számítottam arra, hogy beletűzöl egy angol szót a mondatba, ezért az agyam magyarul próbálta kódolni a mondandód. - mentegettem őt is és magam is.

Majd azért hozzátettem, hogy az nem szab-kontraktor, hanem száb-kancsrektör, de a lényegen nem változtatott.

 

"Mert nem vincseszter, hanem uincseszter duplavével, hogy tanuljál is valamit..."

 

Tehát a frederikssundi szappantraktor nem más, mint Suzy

...

vagy Szandra, aki ott guggolt egy kolléganőjével a kurvára kiszáradt, kurvára gondozatlan gyepen.

Nem pedig egy vegyszeres traktor, amely varázslatos módon fellépeget azon a húsz lépcsőfokon, majd egy egyenetlen, kavicsos területet beszappanoz vagy behaboz.

Nem. Szappantraktorok nem léteznek.

Alvállalkozók viszont igen.

 

Maradok alázatos szolgátok,
Andrej Tarjenkov,
kecskeméti szarvashajpor

Legközelebb oktassam én?

Sziasztok,

vettem gamer-billentyűzetet, mert ezen kényelmesebb az írás, nem kell ráhajolnom a laptopra, és van rajta Í meg Ű betű, ezért nem kell őket kimásolnom folyamatosan egy másik dokumentumból, akárhányszor le akarom írni, hogy

FŰNYÍRÓ.

Már a faszom kivolt a laptopnak a hiányos klaviatúrájával. Na, de mindegy, ami vót, eemút, lehet gyorsan és kényelmesen könyvet és/vagy (And/or) blogot írni.

No, mivel a munkánk 90 százaléka FŰNYÍRÁS (áh, imádom hogy nem kell kimásolni) és gazolás, a cégünk szerette volna, ha a "füves" munkásainak lenne gyomirtós papírja, noha mindez nem azért kellett, mert nem tudjuk, hogy kell felvenni egy permetezőt, hanem azért, mert jogosítvány nélkül nem permetezhetsz növényvédőszerrel Dániában anélkül, hogy meg ne basszanak, de úgy jó keményen. És hát mindannyian tudjuk, hogy a következmények dildója ritkán jön síkosítva, kell az a papír. Amúgy meg nekünk is jól jön, hogy nem kell kapálni, ha pedig a kapa nem fér oda, nem kell a szegélyvágóval neki menni. Csak lespriccelnénk és szevasz. Nem pedig apró kavicsokkal bombázni magunkat és az arra tévedőket.

Örültem neki, mert a cég állta, nem kellett két napig dolgozni, és még ki is fizették napi 8 órában. Amúgy is szeretek újat tanulni, gondoltam, nem baj, ha kicsit jobban fogok érteni hozzá, mint az átlag, valamennyi földdel rendelkező magyar ember.

Mivel hogy ez Dánia, biztos nagyon komolyan veszik az oktatást. Hiszen ha volt annyi tökük hozzá, hogy egy kurva jogosítványhoz kössék a permetező használatát csak azért, hogy két betonlap között kiálló 3 centis FŰSZÁLAT (áh imádom, hogy nem kell kimásolni) leszórjál egy kis vegyianyaggal, akkor gondolom ahhoz is lesz, hogy a szükséges szaktudás elsajátításához kellő forrásokat biztosítsák.

Ha jól emlékszem, Roskilde-ben volt a továbbképzés. Elvileg fontos volt, hogy ott legyek, mert angol NYELVŰ (áh, kurva jó, hogy nem kell kimásolni) oktatásra jelentkeztünk, és köztünk voltak olyanok, például Viktor is, akik nem tudtak se dánul, se angolul. A tervek szerint én fordítok nekik.

A tanóra előtt ingyen megreggelizhettünk, ezért kötelező jelleggel rosszullétig ettem magam epres-málnás lekváros-vajas-sajtos zsömlével, majd az olcsó, híg kavéból megittam négy pohárral. A többiek valószínű, hogy túl sokat éltek már Dániában, ezért magyar származásuk ellenére nem érezték szükségességét annak, hogy megegyenek mindent, amit látnak és ingyen van.

A viccet félretéve, nem azért ettem annyit, mert ingyen volt, hanem azért, mert kurva rég ettem eper lekvárt, a sajtot meg EGYSZERŰEN (áh, imádom, hogy nem kell kimásolni) nagyon szeretem. Mondjuk másnap sajtszagút húgyoztam, de kurva jó volt.

Semmit nem bánok.

Vihogtunk, röhögcséltünk a többiekkel, amikor megjött egy durván 60-70 éves fószer, hogy elvigyen minket a terembe. Nem az első alkalom, hogy tolmácsolásra használják fel a képességeim, de nem tudtam, mire számítsak. Mennyire lesz ez részletes, mély szaktudás? Le fogom tudni helyes fordítani a szakzsargont?

Beültünk a terembe. Körasztaloknál ültünk hármasával és/vagy (And/or) négyesével és/vagy (And/or) kettesével.

A bácsi névsorolvasást tartott, és megkérdezte, hogy nevezhet minket. Arra kért, hogy írjuk fel a nevünket a névtáblára, ezért az "Andor" mellé odarajzoltam egy kiscicát.

Andornak hívnak, de szólíts csak Cirmosnak. Grrrrr.

Ha valakiben felmerült a kérdés, hogy vajon hogy mondanák angolul a cirmos cicát, akkor a válasz a tabby cat. Szívesen. 1250-, lesz.

Nos, a bácsi JÓKEDÉLYŰ, kedves embernek TŰNT. Bemutatkozott, kurvára elfelejtettem már a nevét, valami tipikus Thomas Henriksen, vagy valami ilyen nagyon skandináv neve volt, amúgy meg ki nem szarja le, hogy mi volt a neve. Innentől Thomas bácsi.

Szóval Thomas bácsi belekezdett az oktatásba. Kíváncsian vártam, hogy milyen stílusban fog tanítani angolul valaki 70 éves korában. Az akcentusával nem volt különösebb baj, de a mondandója közben gyakran megállt, és hosszú szüneteket tartott. Néha belekezdett egy mondatba, majd legyintett, és megállt.

Végül írni kezdett a táblára.

NÖVÉNYVÉDŐSZEREK
- GOMBAÖLŐK
- ROVARIRTÓK
- GYOMIRTÓK
- BIOCIDEK

Elmagyarázta, hogy ... itt... hát... úgy van... hogy a... növényvédőszerek... alá tartozik... tartozNAK... ezek... a dolgok, amik alatta vannak.

Ha valakinek nem lett volna egyértelmű.

Durván ennyit sikerült megtudnunk negyed óra alatt. Nem bírtam tovább, odakiabáltam a szomszédos asztalhoz.

- TE CSEPI, EZ NEM TUD ANGOLUL!
- Most jössz rá?!
- Hát de baszki, azt hittem sztrókom van, mert nem működik az agyam fele, de...
- Ez így nagyon hosszú lesz kétszer nyolc órában! - majd Csepi elővette a telefonját és elkezdte videóra venni, hogy mit izzad szegény Thomas egy-egy gondolatmenet átadása során.

Mellettem Viktor nagyon figyelt, de elmondtam neki, hogy azért nem fordítok neki percről percre, mert semmi olyan nem hangzott el, amit én... én, aki soha nem permetezett, ne tudtam volna. És rajtam kívül mindenki tisztában volt azzal, hogy MŰKÖDNEK a gyomirtók.

Thomas elmagyarázta, hogy vannak előírások, amiket be kell tartani (nahát), és hogy nagyon fontos a papír, merthogy megbasznak, ha nincs (nahát), egyébként itt van ez a honlap, onnan mindent megtudunk a növényvédőszerekről, hogy milyen felszerelések kellenek hozzá, meg ilyenek, szóval ha valamit nem tudunk, menjünk fel erre a honlapra, onnan megtudjuk, fölösleges mindent megjegyezni, és hagyjuk is, nézzük meg, hogy kell a permetezőt felvenni és gyalogolni vele.

Gondoltam magamban, hogy ez nagyobb lehúzás, mint bármi tanfolyam, amin Magyarországon részt vettem. A tanárral még közös nyelvet sem beszélünk jóformán.

Hát jó, Thomas felvette a permetezőt, és elmondta, hogy kell kiszámolni, hogy egy adott területre mekkora mennyiségű vegyianyag szükséges. Ezt úgy lehet kiszámolni, hogy kimérünk 100 négyzetmétert, bepermetezzük, majd megnézzük, hogy mennyit fogyott el a tartályból. Ergó, ha 100 négyzetméteren 4 liter folyadékot locsolok ki, akkor mondjuk 400 négyzetméteren 16 litert.

VÁÓ! KÖSZÖNÖM, THOMAS.

Nem tudom bazdmeg, hogy a főnökünk ezért hány ezer koronát baszott ki fejenként, de kkkkkuuuuurvára felesleges volt, ha gyakorlati szempontból vizsgáljuk a dolgokat.

HÁT KÖNYÖRGÖM, ILYEN HÜLYESÉGET.

És érted, kimentünk, és egyesével megnéztük a kosárlabda pályán, hogy hány litert fogyasztunk bizonyos szórófejekkel, és szépen felírtuk a táblára. Én például 3,8 litert locsolok ki 100 négyzetméteren a "reflex" elnevezésű szórófejjel.

VÁÓ!

A tanfolyam legmélyebb pontja az volt, amikor a Thomas bekapcsolta a Google fordító mikrofonját, és felmondta rá dánul, hogy mit akar, a google meg szépen kiírta nekünk angolul. Csepi ezt is felvette, mert annyira szánalmas volt az egész, hogy bizonyíték bemutatása nélkül az ember el sem hiszi, hogy mi folyt ott "oktatás" címszó alatt.

Egy kis idő múlva az egyik diák viszont kicsattant:

- Ezt azonnal hagyja abba! Ennek így semmi értelme, teljesen nonszensz!

Thomas ezt belátta, és kinyomta a mikrofont. Amúgy meg kell hagyni, dánul sokkal kompetensebbnek tűnt.

De ez még nem minden.

Kiöntött mérőedényekbe különböző mennyiségben vizet. A feladat az volt, hogy ...

ez kész... még mindig nem hiszem el... Tehát a feladat az volt, hogy

ááá...

le kellett olvasni, hogy mennyi folyadék van bennük. Úgy, persze, hogy szépen be voltak huzigálva a mértékegységek rajta. Le kellett olvasni, és fel kellett írni, majd

MAJD

utána együtt leellenőriztük, hogy jól olvastuk-e le, és BAZDMEG

THOMAS NYOLCBÓL ELBASZOTT HÁRMAT.

Jó, értem, nehéz lehetett, mert nem minden vonalnál van ám odaírva a szám, csak tizesével voltak ott számok, meg ötösével, hát igen, nem egyszerű. És ő ezt elbaszta. Nem egyszer.

HÁROMSZOR.

A NYOLCBÓL, ÉS NEM A EZERBŐL.

NEM EGYSZER, HANEM

H Á R O M SZ O R.

Hogy milyen tesztet kell nekünk ahhoz írni, hogy megkapjuk a hivatalos papírt, nem tudtuk. Nem tudtuk, de kezdtünk aggódni, hogy a teszt nehéz lesz ahhoz a tudáshoz képest, amit elsajátítottunk Thomastól, akinek nehezére esik az alsótagozatos matematika.

Az egyik szünetben a többiek elbeszélgettek Thomas-szal. Kiderült, hogy rohadtul nem akarta elvállalni az oktatást, merthogy nem tud angolul, de nem volt más választása. Egy nappal az oktatás előtt tudta meg, hogy neki ez lesz a feladata. Erre a többiek megkérdezték, hogy akkor milyen lesz a teszt, mire ő azt mondta, hogy személyesen állít össze nekünk egyet, és az a célja, hogy átmenjünk rajta. Mindenki megnyugodott.

A második nap végén kiosztotta a teszteket. A teszt dánul volt megírva eredetileg, ezért a csávó belebaszta az egész dokumentumot a Google fordítóba, kinyomtatta és kiosztotta nekünk, hogy oldjuk meg.

A permetezőre, amit a hátadra veszel fel, különböző fordításokat adott a Google:

hátmenti spréző

gerincmenti folyadékozó

gerincfolyadék

gerincvelő folyadék

csigolya szóró

hátszóró

hátfolyadék

A 32 kérdésből volt körülbelül 4, melynek nem sikerült megfejteni a lényegét, mert egyik szónak sem volt értelme. Thomas tanácstalanul ránézett az eredeti dán dokumentumra, majd annyit mondott:

- Mindegy... a C válasz a helyes.

Végül, hogy, hogy nem, mindenki átment. Amikor elköszöntünk, mondtam a többieknek, hogy ezek alapján, most, hogy átmentem a vizsgán, ezerszer jobban és hitelesebben tudnám oktatni az anyagot. De hát mindegy.

A hab a tortán, a történet csúcspontja, az aktus orgazmusba torkolló pillanata az, hogy mivel nincs dán személyi számom, nem kaphatom meg a papírt.

 

1000014531-01.jpeg

 

Hát akkor bazdmeg.

Komolyan mondom, beszarás volt az a két nap, nem is mertem vele dicsekedni. Tiszta szégyen. Az ingyen kajával, kávéval és a semmiért kifizetett 16 órával lehet csak dicsekedni. Naívan abban reménykedtem, hogy okosabb leszek és egy okmánnyal több mint addig, de végül egyiket sem sikerült elérni.

Legalább az epres zsömle finom volt. Legalább a tonhalas saláta finom volt. Legalább a currys csirke finom volt. Legalább az a pácolt nyers hal, aminek nem tudtam a nevét, finom volt. Legalább a hamburger finom volt.

Egy magyar embernek meg más ne is számítson.

 

Maradok alázatos szolgátok,
Andrej Tarjenkov,
Az ingyen halételek nagy rajongója

Dánia Update

Most össze-vissza fogok mesélni, mert nincs egy konkrét nagy sztori.

Csepi azt mondta, hogy ha dán cég foglalkoztat, akkor már hónap végén meg kell kapnom a fizetésemet, mire azt mondtam, hogy úgy emlékszem, hogy mintha láttam volna valami olyasmit a szerződésemben, hogy "legkésőbb a következő hónap tizedikéig."

Ötödike van, mindenki tippelje be, hogy a kettő elképzelés közül melyik volt a helyes.

Szeretem ezt a kifejezést. "Legkésőbb a következő hónap tizedikéig." Mintha eddig bármelyik Magyarországon foglalkoztató cég véletlenül hamarabb küldte volna, mint tizedike.

Ne menjen már a hasbaakasztás. Tessék szépen beleállni és odaírni, hogy a következő hónap tizedikén fogjuk küldeni a fizetést, akkor is, ha abban a hónapban a cégtörténet legnagyobb profitját termeltük. De kivéve, ha az hétvégére esik, mert akkor később is mint tizedikén.

Bemenne a főnök az irodába:
- Bérszámfejtők, pénzügyesek! Hónap eleje van, ez tudjátok, mit jelent. Nagyon jó. Tessék kitakarítani az irodát. Ürítsétek ki a kukákat. ÉS A KÁVÉFŐZŐT. Nyaljátok tisztára a padlót. Igen, Gizi a wc-ben is! Töröljetek ablakot. Rendezzetek dokumentumokat, bánom is én! Egy port se lássak a billentyűzeteken. Ha ez mind megvan? Nem tudom, szokj rá a cigire, kávézzál, trécseljél arról, miért válik a Betti a férjétől. DE MEG NE HALLJAM, HOGY KIUTALJÁTOK A FIZETÉSEKET TIZEDIKE ELŐTT!

Nem kell megijedni egyébként, van itt pénz. Ez abban a nyilvánult meg, hogy nem bírtam tovább. és vettem egy kotyogót. Egy konyhai kiegészítős boltban.

Boltban. 

Még egyszer mondom.

Boltban. Nem a lakóövezet melletti gazos árokból szedtem elő, mint a tányérom és a poharam.

Szégyellem is magam! Aki nem a lengyelpiacon veszi Ludwiktól kétezer forintért, az ne sírjon, hogy nincs pénze! Persze, hogy nincs pénze, ha drága

NÉMET

kotyogót vesz!

Akinek nem az anyukája vesz kétezer alatt kotyogót Nyikolájtól a kecskeméti nagybani piacon, amit majd odaad Gebusznak, hogy repüljön el, és vigye el a kisfiának Zhangjiagangba, az annyit is ér. 

Na de mindegy is, van drága német kotyogóm, sikerült hozzá venni 350g dán (?) őrölt kávét.

(Azóta lefőztem egy adaggal, de kifejezetten szar. Ezek szerint nem ezer forintos kávét kell venni, hanem meg kell venni az olaszt.)

A fizetésnapot meg csak azért várom, hogy vegyek végre egy kurva biciklit. Ja, meg azért, mert fogalmam sincs mennyit fogok keresni, és szeretném megtudni, mennyire számítsak innentől...

 

Az egy hónap alatt én is valamennyire dán lettem, mert az esőben és szélben fűnyírás két fokban átformált engem. Most, hogy végre tizenöt fok van, és nem kettő, én is rövidgatyában és pólóban szaladgálok. Az előző héten még a nap is kisütött, így az egyik délután felment a hőmérséklet húsz fokra, aminek következtében folyt rólam a víz annak ellenére, hogy asszonyverő trikóban dolgoztam, de legalább leégett az alkarom.

Íme, ennyi idő kell egy kicsit dánná változni.

Az egy hónap alatt sikerült kitalálni, hogy lehetne sokkal olcsóbban elintézni a mindennapokat. A buszozás naponta kétezer-négyszáz és háromezer forint körül mozog, ezért kell majd a bicaj, ami akármilyen drága lehet, nagyon gyorsan vissza fogja hozni az árát, és még a napi kardióm is megvolna.

A Netto bekaphatja, a Føtex-ben kell kaját venni, mert vásárlásonként többezer forintokat lehet megspórolni. Több az akció és nagyobb a választék. Annyi bajom van csak vele, hogy míg a Netto 150, a Føtex 1500 méterre van tőlem, ezért amikor kurva éhesen és gecifáradtan ülök a buszon, néha nehezemre esik messzebb sétálni, mert hogy a hosszabb táv több idő, én meg éhenhalok közben.

Ami még vicces számomra, hogy itt a tej megromlik egy nap alatt, ha kibontod. Illetve alapból rögtön kibontás után darabos is. Elképzelhető, hogy azért, mert igazi a tej.

Jajj, a másik. A dán szó "Hvidovregade".

A városrész, ahol a telephely van, úgy hívják, hogy Hvidovre. A "gade" utcát jelent amúgy, de nem is ez a lényeg.

Hvidovregade. Mondd ki. Hvidovregade. Mondd ki úgy, ahogy szeretnéd kiejteni. Teljesen mindegy, hogy hogyan. Olvasd ki magyarul, vagy olvasd ki úgy, ahogy gondolod, hogy ki kellene olvasni. Tudod mit, olvasd ki többféleképpen!

Hvidovregade.

Hvi-dov-re-ga-de. Ugye.

Nos, HV kezdésnél a H-t nem ejtjük. A V-t a szó közepén és végén általában nem ejtjük. Az R-t úgy általában nem ejtjük. Az E-t vagy ejtik vagy nem. 

Na, akkor próbáld meg most!

Megy? Nagyon jó. 

Nos, direkt nem mondtam, hogy D-t vagy ejtik, vagy nem, és ha igen, akkor vagy lágy L-ként vagy D-ként.

Próbáld meg még egyszer. Tippelj melyik melyik.

Ja, az A néha E, néha Á.

És Néha É.

Na, nem szopatlak tovább.

A helyes megoldás nagyjából az, hogy vilouagel. Hvidovregade = Vilouagel.

hvid = vil

ovre = oua

gade = gel

Ilyen a dán nyelv, minden egyes szónak meg kell tanulni a kiejtését, és persze emiatt a leírását. Nem gondoltam volna, hogy kiejtésben valami rosszabb lehet az angolnál. Merthogy angolban lehet legalább tippelni és 70 %-kal eltalálni. De a dánban? Hát bazdmeg...

Mindegy, mindegy, tudom hogy kell nyelvet tanulni, Nem kell kérdezni, nem kell megérteni, nem kell ököllel az istenek felé legyezni, csak beszélni, hallani és írni kell hozzá eleget.

A legtöbb ember nagyon illedelmes, hetente csak egyszer köt belém egy nyugdíjas néni. Vagy tele vannak a kukák (kurvára nem a mi dolgunk kiüríteni őket), vagy nincsenek kigazolva a sövényeik alatt (kurvára az ő felelősségük), vagy hangosak a gépeink (kurvára nem tehetünk róla), és éppen olvasnának csendben a teraszon (ilyenkor mutogatunk a pólónkon lévő emblémára: "Nem tehetek róla bazdmeg, hogy te pont azért fizetsz minket, hogy lenyírjuk a füvedet.)

- Nagyon hangos a fűnyíró! - üvölti a néni.
- Tudom! - bólogatok és kierőszakolok egy mosolyt.
De ő tovább néz rám, ezért leállítom a gépet.
- Azt mondtam, nagyon hangos a fűnyíró!
Gondolom, azt akarja, hogy kérjek bocsánatot. Ha pedig nem, akkor fogalmam sincs, mit vár tőlem.
- Igen, nagyon nehéz ebben a zajban dolgozni. - és vágom hozzá a szomorú arcot. - Megőrül az ember ebben a zajban. Képzelje, egész nap ezt hallgatom! Elviselhetetlen...
Majd a néni tanácstalanságában elmegy. Nem számított arra, hogy én fogok áldozati pózban tetszelegni helyette.

- Miért vannak teli a kukák?
- Nem tudom - mondtam. - Biztos sokat szemetelnek az ittlakók.
- Miért nincs elvíve a szemét?
- Gondolom azért, mert nem jött még a kukásautó.
- Ez így nem jó, hogy tele vannak a kukák.
- Egyetértek. Tényleg nagyon undorító.
- Mikor jön a kukásautó?
- Nem tudom, nem én élek itt.
- Nem tudja?
- Nem tudom.
A néni néz egy darabig, majd elmegy.

- Tudna segíteni?
- Megpróbálok.
- Elromlott a wc-m.
- Oké... Füvet nyírni jöttem.
- De nem működik a wc-m.
- Nem tudok segíteni. Az a dolgom, hogy lenyírjam a füvet.
- Nem tudna valakit felhívni?
- Nem tudom, kit kellene hívni. Nem tudok dánul.
- De rossz a wc.
- Nagyon sajnálom. A füvet kell lenyírnom.
A bácsi néz egy darabig, majd elmegy.

Ennyi stressz ér hetente egyszer. És imádom. A fű nem baszogat, a gaz nem kéri számon rajtam a költségvetési kimutatásokat, a főnökeim meg még a munkámat is megkönnyítik, nem pedig nehezítik. Például:

Beszart a teherautó rámpáját működtető hidraulika, ezért nem tudtuk a traktorokat használni, ami azt jelenti, gondolnád, hogy ugyanazzal a projekttel több időt fogunk elbaszni. Ingyen.

De nem. A többletidőt kifizeti a cég, a szerelőnél elbaszott időt kifizeti a cég, Frederikssund-ban pédául Csepi besegített anélkül, hogy arra meg kellett volna kérni, és nem volt munkának álcázott here-vere sem:

mire megérkeztünk Frederikssundba, a munkánk felét megcsinálta, csakhogy hamarabb tudjuk végezni.

Úgy látom, hogy jó helyen járok. Csak drágább kávét kell venni. Meg össze kell jönni egy csajjal, akinek van saját mosógépe.

Meg konyhája.

Meg fürdőszobája.

Ja, meg hűtője.

Meg nappalija.

Ja és wifi-je.

Ruhásszekrénye...

Amúgy fasza minden.

 

Na, még egy dolog. Munka után bementem az irodába ingyen kávét inni. Péntek volt, és mivel nincsenek barátaim, nem siettem sehova sem. Tehát kitöltöttem a kávét, leültem az asztalra, és ment a hessz. Valakinek, valakiknek a gyerekei benn voltak az irodában, néha nevetgéltek, rajzolgattak és ide-oda mászkáltak. Az egyikük egy gyönyörű, vöröshajú, kékszemű kislány volt, olyan kilenc-tíz éves lehetett. A másik, egy kisfiú, öt éves lehetett. Amikor meglátott a kislány, köszönt nekem és tündérien mosolygott.
- Godé!
- Godé! - és felnevettem, olyan aranyos volt.
- Ve hilla du?
- Andor.
- Ve léva du héa?
- Ö... Já... drikka ... en kop ... ööö... káfe.
- Vil du hé en áutográf?
- Onszkül, já téla ikke denszk.
- Pedig eddig nagyon jól ment! Nagyon jó a dánod! - váltott át a kilenc éves kisgyerek folyékony angolra, hibátlan kiejtéssel. Elkerekedtek a szemeim. Aztán fülig ért a szám a mosolytól.
- Köszönöm, nagyon aranyos vagy. Nem rég tanultam ezeket a mondatokat. Csak ennyit tudok nagyjából.
- Azt kérdeztem az előbb, hogy kérsz-e autogrammot. Ő - mutatott a fiúra - most azt játssza, hogy összefirkálja a cetliket és szétosztja a kollégáidnak, mint autogramm.
- Hát jó, akkor én is kérek autogrammot.
- Tessék. Végeztél a munkával vagy lesz még dolgod?
- Végeztem. Megyek haza, ha megittam a kávét.
- Nagyon jó. Akkor jó hétvégét neked.
- Neked is.
Azzal kimentek a konyhából.

Nem tértem magamhoz sokáig. Ha nem is kilenc, de legyen tizenegy éves. Mondjuk azt, hogy tizenegy. Folyékonyan beszél angolul, és olyan illedelmes, hogy egy rakat felnőtt megirigyelhetné. Csepi azt mondta, hogy a kislány zseni, és elképzelhető, hogy nagy ember lesz belőle. Nekem meg volt szerencsém látni őt kiskorában.

Úgy viselkedett mint egy kisangyal. Aranyos is volt... világítottak a kék szemei... hihetetlen élmény volt...

Na, ennyi blog van mára, boldog anyád napját.

JA, A HONVÉDSÉG MÉG MINDIG NEM JELZETT VISSZA. PEIDG HÁT ELTELT NEGYVEN NAP.

Maradok alázatos szolgátok,
Tartályi Undor,
aranykalászos gyeplegelő

Most figyelj, tudsz jobbat?

Sziasztok, mivel megint sikerült külföldre menekülnöm költöznöm, kezdem újra a blogolást. Egy egészen undorító márciusom volt, amikor is engem szopatott a budapesti Thai Nagykövetség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium a diplomahitelesítés kapcsán. Mindenem megvolt már ahhoz, hogy Thaiföldre költözzek, repjegy, szállás, munkahely, biztosítás, csak arra a kurva diplomára kellett volna (még egy) pecsétet adni. És akkor március 30-án Bangkokban landolhattam volna.

De nem így történt. Nyilván feltűnt a thai biztonsági szolgálatnak is, hogy kivel van dolguk.

Cöh, Kínában élt öt évet?! Orosz barátok?! Felejtsd el... Hogy mit mondjuk neki? Hát... mondd neki, hogy régi a diplomáján a pecsét!

Amúgy a diplomám még mindig náluk van, úgy, hogy a felülhitelesítési kérelmet március első hetében nyújtottam be.

De nem számít. Bízom az isteni gondviselésben.

A márciusi ide-oda szipi-szopatás következtében más lehetőségek után kellett kutatnom, így történhetett mindaz, hogy kétségbeesésemben beadtam a jelentkezésemet a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz harckocsizónak. Az orvosi vizsgálat alatt úgy viselkedtek velem, mint egy kutyával, de mivel egész életemben kézilabdáztam, már hozzászoktam. Még felvételim is volt, ahol megjegyezték, hogy úgy tűnik, nincs akadálya annak, hogy honvéd legyek. Azt mondták a felvételi időpontjában, hogy két hét, mire kiderül, hogy alkalmas vagyok-e. Na de ismertek, és tudjátok miféle szerencse környékez engem az elmúlt időszakban.

Április 20. van, egy hónap telt el, és még nem kaptam visszajelzést.  Annyit sem, hogy alkalmatlan vagyok. Dolgozik a magyar elhárítás is? Csak mert kurvára úgy tűnik.

Cöh, Kínában élt öt évet? Amerikai barátok?! Plusz rendőrségi ügyek? Felejtsd el... Hogy mit mondjuk neki? Nem mondunk neki lófaszt sem! 

Mivel számítottam arra, hogy semmi nem jön össze, Dániában is keresni kezdtem a lehetőségeket. Vicces volt, mert felhívott a munkaközvetítő, ő elmondta, hogy volna kertész munka. Én mondtam, hogy mindegy, csak jöjjön valami. Ő erre intézett egy interjút a foglalkoztatóval, majd szóban megállapodtunk, hogy április elsején kirepülök. Ez a folyamat mindössze öt óra alatt zajlott le. Végül az egyik dolog követte a másikat, Koppenhágában élek és dolgozom. Így anyám is megnyugodhat, hogy Európában vagyok, és hogy nem thai lányokkal kufircolok majd a messzi távolban, hanem senkivel, és legalább közel.

És baszdki! Minden. Flottul. Megy. Azóta.

 

A balfaszok. Hát nem szólt a magyar elhárítás?

 

Na, Koppenhága, Dánia. A kiutazás olyan szempontból volt szopás, hogy ki kellett hagynom a húsvét hétfőt, így nem ihattam le magam a sárga földig, pluszban Pistinek kellett felvinnie a reptérre hajnali négykor. Nem szeretek magammal rántani embereket a mélybe.

Körülbelül négy órát aludhattam, ezért fáradt voltam, a reptér pedig fosásig volt, utáltam. Annyi vigasztalt, hogy ezúttal nem kellett átszállnom Moszkvában, és nem kellett az átszállás után még kilenc órát repülnöm, hogy Sanghajba érjek, majd onnan 1 órán keresztül metrózni. Nem, csak ide, a szomszédba jöttem. Mindössze két órás út, semmi, lófasz. 

A foglalkoztatóval, Lajossal (innentől Laja) megbeszéltük, melyik metró megállónál találkozunk. Ő elkísért abba a ... 

... hotelba...

ahol kibéreltek nekem egy szobát. A recepciós és a tulajdonos nagyon barátságosak voltak. Átadták a kulcsot, melyre a százhetes szám volt gravírozva, de hozzátették, hogy természetesen a százhatos szobát nyitja.

Ne zavarjon meg.

Felmentünk az első emeletre jobbra az utolsó előtti szobához, melynek ajtaja tárva nyitva volt, a szoba meg üres, csak egy kicsi radiátor, egy mosdókagyló és egy hozzá tartozó tükör volt a sarokban. Ők erre mondták, hogy ne zavarjon meg, de víz nem jön a csapból, tehát azt ne használjam, és hogy nem kell megijedni, pár órán belül majd jön az ágy is. Laja rám nézett, mosolygott, vélhetőleg a reakciómra volt kíváncsi.

- Ja, értem. - mondtam - Hát akkor majd jön később.

Muhammad, a recepciós közben elkísért minket a konyhába, majd fürdő- és mosdóhelyiségekbe. A tusolók úgy néztek ki mint most a kecskeméti honvédkórházban a komlói sportcsarnokban a '60-as évek közepén.  Nincs wifi, mosógép és hűtő sem. Végülis egy átlagos magyar egyetemi kollégiumi szintet sem üt meg a ...

... hotel...

de kezdésnek talán elég lesz. Ezek hiányát úgy fogom pótolni, hogy csak az adott napra elegendő ételt fogok venni, ami nem lesz nehéz, mert mint később kiderült, a buszmegálló, ahol munkából jövet leszállok, és a szupermarket itt vannak egy percre gyalog.

Sima-liba.

Szóval addig, amíg meg nem jött az ágy, elmentünk kávézni Lajával és a párjával, akinek kurvára elfelejtettem a nevét. Ők elmondták, hogy mire kell számítani itt Dániában. Eső, szél, sirályok, itt van Európa leghosszabb sétáló utcája, Tivoli vidámpark, biciklisre nagyon kell vigyázni, el ne üssem őket, mert nagyon sok pénz, és hogy nagyon sok itt a transzi és meleg. Elmondásuk szerint egy kibaszott jó olasz étterem mellett lakok, ahova körülbelül nyolc ember fér be, és hogy nem adták oda nekik a frissen készült tiramisut, merthogy az úgy nem jó, arra várni kell még.

Majd egyszer kipróbálom, de nem most, mert első fizetésig mindig ösztönös túlélés üzemmód van.

A kávét megittuk, visszasétáltunk a ...

... hotelba...

és vidáman konstatáltuk, hogy van asztalom, székem, ágyam, és fehér lepedőm. Megbeszéltük Lajával, hogy másnap elvisz a munkahelyre, és elköszöntünk egymástól. Visszafordultam a szobám belseje felé, és ekkor esett le, hogy párna meg takaró még nem volt, de betudtam annak, hogy mivel az ágy is később jött, a takaró meg a párna is később jön, de majd lesz.

De nem lett, mert amikor rákérdeztem, Muhammad szólt, hogy azt nekem kéne beszerezni. Csakhát... április elseje volt, és este hat.

Aznap tehát mint valami csöves, törölközőből csináltam párnát, a széldzsekim volt a takaróm, és pulóverben, melegítőnadrágban és zokniban aludtam. Na, gondoltam magamban, hogy bejött nekem az élet! Micsoda zseni vagyok! Mert nekem nem kell egy közönséges irodai állás Magyarországon, nem, nem, nekem sokkal jobb kabátban takarózni egy 15 négyzetméteres lyukban! Engem nem basztok át! Belőlem nem csinál rabszolgát a multi! Most jól megmutattam mindenkinek!

Kínomban röhögni kezdtem. Olyan érzésem volt, mint hogyha én lennék Raszkolnyikov a Bűn és Bűnhődésből, az is lyukban élt, alig bírta fizetni a lakbért, rongyokban járt, ruhában aludt. Belenéztem a tükörbe...

Ez kellett neked, hülyegyerek? Eeeez, mi? Ez az élet? Jól összehoztad! Maradhattál volna pénzügyesnek valamelyik autógyárban, de neked túlságosan is embertelen volt, meg sokat stresszeltél a semmin. De bezzeg most mennyivel jobb, mert nem kell stresszelni pénzügyi kimutatásokon vagy elhízni egész nap a számítógépet bámulva, de most végre lyukban élhetsz takaró és párna nélkül. 

A másnap reggel csak olaj volt a tűzre. Fáradt voltam, mert nem aludtam jól a széldzseki takaró alatt, illetve itt olyan vékonyak a falak, hogy hallottam a szomszédom horkolni, fájt a nyakam a törölköző párna miatt, nem tudtam kávét inni sem, de legalább kurvára hideg volt, szakadt az eső, és fújt a szél.

Kurva jó. Köszönöm, igazán hálás lehetek! Tényleg, tényleg örülök neki, hogy nem jött össze Thaiföld! Ugyan, mit csináltam volna ott? Pancsolni és sütkérezni a meleg tengerparton?

Ugyan! Hát kinek kell az?

Neeeem, nekem ez a szar, nyirkos, esős, szeles, hideg, takaró és párna nélküli Dánia kellett.

Laja amúgy nagyon kedves volt, elvitt a munkaruházatot venni nekem. Munkavédelmis cipő, nadrág, kabát, esőkabát, esőnadrág. Kinn még mindig esett.

- Amúgy esőben is kell nyírni a füvet?
- Muszáj. - mondta. - Ha nem dolgoznál, mert esik az eső, akkor az év háromnegyedében nem dolgoznál. Itt esőben is füvet kell nyírni.
- Jó, ez igazából megnyugtat, mert akkor lesz elég munka. Inkább gyakorlati szempontból kérdeztem. Otthon nem szoktunk esőben füvet nyírni, mert nem vágja olyan jól a füvet.
- Ezek vágják, nem kell aggódni.
Közben bejött egy ember az ajtón, és egyenesen odajött hozzánk.
- Szevasz Öcsi, ő itt Nándi.
- Andor.
- Ja, bocsánat, van egy Nándi ismerősöm.
- Nincs gond. Arnoldozni szoktak agyba-főbe.

Öcsiről sokat meséltek. Hogy mennyire szorgalmas egy igásló. "Érted, fogja, azt' csinálja. Ennyi." Vele fogok dolgozni két hétig, majd őt leváltja egy Viktor nevezetű egyén.

Amikor ilyeneket mondanak, mindig feszélyezve érzem magam. Vajon az én munkához való hozzáállásom elég lesz ide? Érdemes lesz felhúzni a gatyaszárat, gondoltam magamban.

A boltban elrötyögtünk, elbeszélgettünk, majd bementünk a munkahelyre, ahol egyéb adminisztratív beállításokat kellett elvégezni. Kiderült, hogy a cég számottevő része magyar emberekből áll.

Tehát eddig: a foglalkoztató, nevezzük úgy, hogy főnököm, magyar. Öcsi és Viktor magyar. A könyvelő (?) magyar, egy másik irodista szintén magyar, majd bemutatták a hm... nevezzük közvetlen felettesemnek, Istvánt, (innentől kezdve Csepi) ő is magyar.

Lajától már régóta tudom, hogy Csepi nagyon rendes, és mindenben segíteni fog, és az első benyomás nem hazudtolta meg mindezt. Közvetlen volt. Ő fog segíteni abban, hogy melyik helyen mit és hogyan kell majd vágni vagy kapálni. Levitt minket a műhelybe, ahol megmutatta a gépeket. Alapvető dolgokról beszéltünk, mi melyik hány ütemű, melyikbe kell benzin, és melyikbe kell a mix, de inkább ismétlés volt számomra, dehát ugye...

ismétlés a tudás anyja, a vizsgaismétlés pedig a tudás kurva anyja.

Mivel szóba jött, hogy a motoros fűkaszákba mix kell, üzemanyag tartály után kutatott. Megfogott egy nagyobbat, majd megrázta.

- Na, basszus, ebben most benzin van vagy mix? - kérdezte.
- Mert nem írják rá, hogy miben mi van? - kérdeztem. - Egy filctoll kellene hozzá, meg írástudás. "M I X".
- Jajj, hagyjad már. Ezek dánok. Majd meglátod, ezek a kockát gurítják, a labdát húzzák. Jahajj, dolgoztam egyszer egy olyan cégnél, ahol eltűnt egy rakás gép. Kérdeztem, na, hol keressük őket? Azt mondták, hülye vagy? Majd kifizeti a biztosító! Telibeszarják ezek a dolgokat, majd meglátod.

Felpakoltuk a gépeket egy kisteherautóra: 2 John Deere fűnyíró traktor, 2 kézi fűnyíró, 1 fűkasza, 1 lombfújó, a többi kapa, gereblye, meg ilyenek voltak. Még mindig esett az eső.

A teherautót Öcsi vezette, mert egy, buszsofőr volt, kettő, itt élt már jó ideje, és ismerte a járást. Annyit azért Csepi többsoron elmondott, hogy illene majd nekem is megtanulnom vezetni ezt a hatméteres (?) vagy hétméteres (?) fost, mert hogy nagyon szarul kanyarodik (mert hatméteres (?) vagy hétméteres (?)). És hát ki tudja, lehet, hogy a Viktor nem is tud ilyet vezetni, és akkor mi lesz velünk?!

(A napokban kiderült, hogy Viktor folyamatosan ilyeneket vezetett itt is és otthon is. A C jogsit csak azért nem csinálta meg, mert soha nem volt ideje. Ennek ellenére a teherautót én vezetem. Nem panaszkodom, mert imádom vezetni, mert egy nagy batár lomha szar, és egy harckocsira emlékeztet).

Kimentünk az első helyszínre, ahol kapásból az egyik traktorra volt szükség. Csepi leállt vele, és megmutatta, melyik területet kell vele ledúrni.

- Vezettél már ilyet?
- Kormányos Husqvarnát, ilyen karosat nem.
- Nem baj, belejössz. Kezd el itt a sövények mellett.

Hát... most mit mondjak magának. Kezdjük azzal, hogy nem igazán sikerült egyenesben tartani azt a szart, merthogy karos, és nem kormányos, és a terület jobbra lejtett, amivel úgy alapvetően nem is lett volna probléma. Ahogy a sövények mentén közeledtem az épület falához, rájöttem, hogy valahogy meg kellene állni, és onnan visszatolatni. Hátra kezdtem húzni a karokat, és habár tolatni kezdtem, nem egyenesen hátra, hanem 40 fokban jobbra sikerült, aminek következtében úgy letaroltam egy bokrot azzal a 300 kilós szarral mint a huzat. Kis tili-toli után végül is sikerült megállni.

A kitépett bokron.

Csepi futott felém, félig mosolyogva. Kiszálltam a járműből. Nagyon kellemetlenül éreztem magam. Az agyam már a vészharangot kongatta:

MÉG ERRE SEM VAGY JÓ?! MÉG SZÉP, HOGY NEM MENTÉL EL PÉNZÜGYESNEK!

HÜLYEGYEREK.

A SZOCIALIZMUSBAN ESETLEG ELMEHETTÉL VOLNA LIFTES FIÚNAK, DE MOST, 2024-BEN, TE...

TE ÉLETKÉPTELEN VAGY.

Csepi visszatolatott a bokor maradványaitól, majd egy kevésbé lejtős területre tolatott, aztán leállította a motort.

- Ahogy tolattál kifelé - kezdte - megcsúszott a jobb kereked. Esik az eső, és ott éppen lejtős is. Nem a te hibád volt. 

Megnyugtatott, de olyan érzésem volt, mintha csak azért találta volna ki az egészet, hogy megnyugtasson. (Utólag mindezt kétlem). Meg voltam róla akkor győződve, hogy azért taroltam le a bokrot a picsába, mert nem egyszerre húztam hátra a karokat. Akárhogyis, megértő volt velem.

- Kezdd inkább a másik irányba, de türelmesen, lassan! Nem rohanunk sehová. Majd belejössz, ne aggódj.

Hát, ismét felültem a traktorra, tele kételyekkel a fejemben. És ha ezúttal egy kerítés tarolok le? EGY NEM LEJTŐS RÉSZEN?!

De Csepinek volt igaza, ahogy jöttek a kanyarok, egyre pontosabban és gyorsabban sikerült vágni a füvet. Oda futott hozzám. A motor nagy hanggal robogott.

- NA! ÖT PERC KELLETT HOZZÁ, LÁTOD, MÁRIS RÁÉREZTÉL! MOST PRÓBÁLD MEG A SÖVÉNY MENTÉN!

Nem részletezem. Ment a sövény mentén is.

Még mindig esett az eső. Esőkabát ide vagy oda... ha nem is csuromvizes, de mindenünk nedves volt. És fáztam.

A fűnyírás után kapálni kellett az ágyásoknál, de arra Csepi külön felhívta a figyelmet, hogy a feladatkiírás NEM tartalmazza a kikapált gyom ÖSSZEGYŰJTÉSÉT.

- De várjál már, kiszedtem így a kapával, de akkor hagyjam ott? - kérdezte Öcsi.
- Igen.
- De akkor úgy fog kinézni, mint a hányás. - mondtam.
- Igen.
- Ha anyám meglátná, hogy így kapálok, többször biztos nem kérne meg rá.
- Az lehet, de nem kaptunk rá több időt.
- Akkor most tényleg hagyjam így?
- Most figyelj, Öcsi, tudsz jobbat?

Azóta a következő mondatokat használjuk vállrángatás közepette nap mint nap:

Ez van.
Me' mié'? Tudsz jobbat?
Nem tudunk mást csinálni.
A dánok amúgy is leszarják.
Ezért nagyon keményen meg fognak baszni minket.

Más mondatoknak itt nincs funkciója.

Elmentünk egy másik, sokkal nagyobb területre, ahol semmilyen lejtő nem volt, de voltak kisebbfajta gödrök. A magyar kertvárosi agy képtelen felfogni, hogy itt 2 fokban, esőben, szélben, esőkabátban kell füvet nyírni. Ahogy elmentem a gödrök felett, hallottam, ahogy a pengék szelik a vizet. 

Nevetséges volt.

Otthon szerintem egyszer sem nyírtam füvet pólóban. Mert hát ugye... meleg volt. Meg napos. Meg le akarsz barnulni. Itt meg trikó, póló, polár pulóver, kabát, esőkabát, sapka, csősál. Na mindegy, hát nincs ezzel gond.

Gyönyörűségesen lenyírtuk a körülbelül 8000 négyzetméteres területet. Gyermeki öröm öntött el, amikor teligázzal kellett Öcsi traktorját követnem. Végülis, úgy tűnik nem kell nekem sok. Csak egy gép, amivel lehet randalírozni. Ezért akartam targoncázni, és ezért akartam harckocsizó lenni.

Egyiknek sem adták meg az esélyét az istenek.

A balfaszkodásunk reggeli adminisztrációs feladatok miatt nem tudtunk annyi munkát elvégezni, mint kellett volna, ezért egy részük péntekre lett helyezve. Nem volt belőle gond.

Munka után gyorsan elmentem az IKEÁ-ba, hogy vegyek magamnak párnát, takarót és huzatot, merthogy még egy éjszakát nem fogok tudni kibírni nélkülük érfelvágás nélkül. Rohadtul fáradt voltam már a nap végére, de kibaszottul éhes is. Alig vártam már, hogy aludhassak, de még vásárolnom kellett valami ehetőt.

A legolcsóbb opció a babkonzerv-magvaskenyér kombó volt, jól bevásároltam belőlük, és teliettem magam. Arra gondoltam, hogyha hallom ahogy a szomszédom horkol, ő is hallani fogja annak az eredményét, hogy babkonzervet eszek minden nap... 

De ez már legyen az ő baja.

Aznap este úgy aludtam, mint a bunda, és hogy hogy nem, reggel nem éreztem annak szükségességét, hogy ostorozzam és utáljam magam. A tükörben sem Raszkolnyikovot láttam, hanem egy egyszerű embert, aki azért nem dolgozik irodában, mert szereti a kalandokat.

Összefoglalásképpen, az első két napom nagyon nagyon szar volt, de így, hogy sikerült a dolgokat apránként megoldani és egyre kényelmesebbé tenni, kifejezetten élvezem, hogy itt lehetek. A kollégáim meg angyalok.

Na de. Most már kurvára unom az írást, majd jön ennek folytatása. De most elfáradtam.

 

Maradok alázatos szolgátok,
Andrej Tarjenkov
Hivatásos Szabotőr

A legsötétebb nap

Eltelt egy kemény munkahét, fizikailag eléggé kivagyok. Ilyenkor érdemes arra gondolni, hogy jó lesz majd a fizetés nap (egyszer valamikor), ennyi plusz órával szerintem lesz vagy másfélszeres. Hétfőn tizennégyet, kedden meg sikerült tizenöt és fél órát dolgozni. Hát, ki volt a faszom rendesen, csakhogy eufemizmussal éljek. Na de, ami volt, elmúlt, lazulhatok két napot. Pár órával ezelőtt okádásig megraktam a szaunát, és most, hogy olyan helyen élek, ahol van hó, meghemperegtem benne.

Nem olyan érzés volt, mint amilyenre számítottam. Nem olyan, mintha hideg zuhanyt vennél, ahol elkezdesz zihálni a sokk miatt. Nem.

Ez szabályosan szúrt. Fájt. Egyáltalán nem tetszett.

De nem baj. Pár órás szaunázás után belefolyok a karosszékbe és lazulás van.

Hétfőn korán kellett kelnem, mert 11 órára makulátlannak kellett lennie az ebédlőnek és a grilles viskónak. Általában egy egész család jön megtapasztalni az „igazi” karácsonyt. A karácsonyfát, ha van, leszedni és kidobni, a termet felporszívózni, felmosni, elmosogatni, portalanítani. Gyertyákat gyújtani, szemetet kidobni, vizes tartályokat feltölteni, tüzet rakni, hogy mire megérkeznek, meleg legyen. A motoros hószánt feltankolom, beparkolom irányba, és ráakasztom a kocsit. Az ülésekre szarvasbőrt rakom, aztán kisöpröm a grilles viskót.

Körülbelül három óra alatt meg is van.

Mivel Maysie szabadnapon volt, nálam volt az admin telefon. Azon sajnos mindenki elér. A vendégek, az iroda, a túravezetők. A lényeg az, hogy folyamatosan csöng, és nem tudsz a saját munkádra koncentrálni.

„Csak szeretném megerősíteni, hogy a folyóra parkold az Alpine-t.”

„Jó napot, ma estére rendeltem vacsorát, de allergiás vagyok a gombára, és...”

„Tudod, hol van a gyerekméretű motorszán? Keresd meg és indítsd be.”  

„Szia, Ida vagyok, végülis ne a folyóra parkold az Alpine-t, jó lesz a parkoló mellett az erdőnek lefelé. Vagy ... hát, attól függ, hogy milyenek az utak az erdőben. Mert ha nem jók, akkor jó a folyóra is.”

„Jó napot, WASD Lft Control+Shift+N vagyok, csak azt szeretném tudni, hogy tudok-e majd főzni... hogy melyik szobát foglaltam? Azt nem tudom.”

„Szia, na, beindult a gyerek motorszán? Hát húzd ki a fojtószelepet, aztán rángasd. Hahaha, ne a faszodat, hanem a zsinórt, mint a fűnyírónál. Eléggé szopó beindítani, arra készülj fel.”

„Na, hova parkoltad végül? Az erdőhöz? Akkor jók az utak?”

És hasonló faszkodások.

Ezen felül volt transzferem: ilyenkor be kell vinni a vendégeket a városba. Vagy az irodához, a vonatállomáshoz vagy a

REPTÉR! LOBOG A SZÉLBEN A SZÉLZSÁK!

Ha már bemegyek, akkor valamit tuti el kell vinni az irodába, pl.: fel kell pakolnom a kukákat a kocsira, a városban lévő céges konténerbe dobálni. És ha már benn vagyok, akkor tuti, hogy el kell hozni onnan valamit. A legtöbb rakomány tartalma nem tudom, miből van, de néha olyan érzés, mintha ólomdobozokat töltöttek volna fel cementtel, vagy mi a faszom.

Na de mindegy.

Délután négy körül értem vissza, ki kellett pakolnom a szarokat a kocsiból, hogy ne fagyjanak meg, és mire végeztem, vissza kellett vinnem pár vendéget a városba. Megint felpakolni valami szart, aztán elküldtek bevásárolni, így hatra értem vissza a táborba.

Csörrent a telefon, szóltak, hogy az utolsó pillanatban foglaltak két iglut, be kéne rendezni. Négy matracot, négy törölközőt, négy párnát, négy hálózsákot, és 16 db szarvasbundát felpakolni az utánfutóra, bemászni abba a szarba, berendezni, majd az iglu bejáratához két-két gyertyát rakni.

Ezek után becsekkolni az érkező vendégeket, előkészíteni a rendelt reggeliket.

De közben az egyik német páros szarul rakta meg a szaunát, és ki kellett „javítanom” a hibájukat. A szobájuk befüstölt, mint a szar, a füstjelző meg fülsüketítően vijjogot. Letéptem a francba, szaunát meg megraktam úgy, ahogy kell.

Este 9 óra körül volt, amikor szólt a négy iglu vendég, hogy a négy párna, a négy hálózsák és a négy törölköző túl nehéz ahhoz, hogy elsétáljanak velük az étteremből az iglukhoz.

Tehát még egyszer: négy felnőtt ember számára túl nehéz egy-egy párna, törölköző és hálózsák ahhoz, hogy 50 méterre elvigyék.

Ki vagyok én, hogy mások testi fittségét fikázzam  ti mocskos, büdös, satnya szarok,  elkértem tőlük a hihetetlen nehéz tollpárnákat és berendeztem nekik a kunyhókat. Amikor odaértek, volt némi kérdésük a szállásukkal kapcsolatban.
- Nem lesz túl hideg az igluban? – kérdezte vélhetően az anyós.
Nem értem, hogy miből gondolta pár órával ezelőtt, amikor a szállást foglalták, hogy -20 fokban, egy jégkunyhóban langyos meleg lehet...
- Természetesen hideg lesz, azért kaptak speciális hálózsákokat. Ne mossák meg az arcukat. Azzal letörlik a természetes zsírréteget. De ha nagyon nem bírja, akkor sétáljon el az ebédlőbe, és aludjon a földön.
- Ó... – lepődött meg az asszony.
Ahogy reagált ezzel az Ó-val, legszívesebben akkora pofont leosztottam volna neki, hogy hihetetlen.
- És valami világítás?
- Zseblámpa.
Néztem és vártam. Belenéztek az iglukba, csináltak pár fényképet, de nem volt több kérdésük.
- Akkor további szép estét. – köszöntem el.
Azzal megfordultam és elindultam az ebédlő irányába.
- Elnézést, nem baj, hogy a bejáratnál egy kis helyen látszik a jég?! – mondta hangosan, miközben rohant felém.
- Egy befagyott folyón állunk.
- Mármint, hogy nem fedi el a szőr az egész padlót.
Vettem az orromon egy nagy levegőt.
- Nem, nem baj, hogy a szőr nem fedi le az egész padlót. A lényeg, hogy az Önök teste el legyen választva a jégtől. Arra van a matrac és a bunda.
- De nem hűti le az iglut?
Csendben néztük egymást egy ideig. Nagyon nehéz volt. Nagyon nehéz volt nem ugatni.

Kiabálni.

Alázni.

Basszameg, hölgyem, -20 fok van! A -20 fok hűti le az iglut, nem a fél négyzetméteres jégfelület! A fogyatékos kérdéseket meg foglalás előtt kellett volna feltenni!

- Nem hűti le az iglut. – mondtam végül, azzal megfordultam.

Csörgött a telefon, én meg zsigerből káromkodtam. Klaudia volt az.
- Miújság, jól haladtok?
- Mondjuk úgy, hogy nem volt panasz. Minden kész volt időben, de nem volt egyszerű.
- Jól van. Észrevettem, hogy napi 12 órákat nyomsz az utóbbi időben. Vissza kéne venned.
- Köszönöm, hogy észrevetted, de a munkát el kell végezni. Ha a vendégnek baja van, mondjam neki, hogy bocs, vissza kell vennem, és dögölj meg füstmérgezésben, ha nem tudod a szaunát begyújtani?
- Nyilván nem. De van egy ötletem. Írd meg te a műszaktervet holnapra. Magadnak ossz be kevesebb munkát, a takarítást meg hagyd a csajokra.
Jó ötletnek tűnt annak ellenére, hogy tudtam, hogy Klaudia ezzel is csak saját magát akarta tehermentesíteni: nem szeret műszaktervet írni.
- Legyen úgy. – mondtam.
Azzal nem számoltam, hogy a műszakterv megírása további másfél órát fog elvenni az életemből, és hozzáadni a munkaidőhöz. Nevetséges volt az egész. Hát most mondta, hogy kevesebbet kellene dolgoznom, erre este fél 11-kor még a részleteket dolgozom ki a másnaphoz! Tizenkettő helyett így lett tizennégy órázás.

Tehát: hányan leszünk holnap, és ki alkalmas az egyes feladatok elvégzésére? Meg kell nézni, hányan csekkolnak ki és mikor, kell-e nekik transzfer, ha igen, mennyi, hova és mikor. Ezzel egyidőben megtudjuk, hogy hány kabint kell kitakarítani. Foglaltak-e szaunát és mennyit? Meg kell nézni, mennyi érkező van, és abból hány transzfer a mienk, és nem az irodáé. Hányan kérnek vacsorát, és van-e étel allergiás köztük, hányan kérnek utána reggelit?  Lesz-e holnap reggel karácsonyi túra? Van-e olyan projekt, amit nem fejeztünk be és a vendégektől független? Lesz erős havazás holnap? Fel kell szórni az utat valakinek?

Összeírtam a feladatokat, és azon gondolkoztam, hogy kinek lehet szétosztani őket. Megnéztem a beosztást és...

Kiderült, hogy hárman szabadnaposak.

„MAgaDNaK osSz bE KeVEseBb MuNKÁt” HÁT BAZDMEG A KURVA ANYÁDAT, ENNEK MEGFELELŐEN DÉLIG KETTEN LESZÜNK A TÁBORBAN, de tudtam, hogy két lány be fog segíteni a takarításba

DÉLUTÁN, akik közül egy

ELFOG MENNI 4-KOR, A MÁSIK MEG 6-KOR.

Kurva jó, mindjárt beosztok a 46 éves anyukának 36 órányi munkát holnapra, én meg majd itthon kiverem. Bocsi, Shirley, DE HÁT NEKEM VISSZA KELL VENNEM!
Este 11-kor beküldtem a műszaktervet a csoportba. A terv szerint megint kelhetek reggel 7-kor, és hangsúlyozom, hogy a TERV SZERINT este 9-kor végzek, CSAKHOGY nálam volt az admin telefon, mint lassító és idegesítő tényező. Ráztam a fejem, majd lefeküdtem aludni.
Arra ébredtem, hogy valaki hív a cégesen. Kómásan felvettem a padlóról a telefont. Hajnali egy volt és egy svéd szám hívott. Egy ideig néztem, ahogy rezeg, csöng.
- Namosthagyjatokafaszomba. – mondtam ki, majd letettem a földre a telefont.Úgy gondoltam, hogy ha nem veszem fel kapásból, akkor elbizonytalanodik, és azt mondja magának, hogy „hát, végülis, nem is olyan fontos”. Amikor letettem a fejem s betakaróztam, megint csörgött a telefon, most viszont csak pár másodpercig. Na, csak nem olyan fontos, ha kettőt csörgött csak. Becsuktam a szemem, de megint csörögni kezdett a telefon, immáron sokáig. Mégiscsak fontos, a kurva életbe.
Felvettem.
Hej, jag heter Liza och jag ringer dig eftersom jag har tre klienter som väntar i ...
Nem értettem, de nem értettem, miért nem értettem.
- ... kylan och detta är nödsituation, de är på lägret Ripan...
Ja, hát mert nem angolul beszél, azért.
- Bocsánat, nem beszélek svédül.
- Oké, akkor angolul. Szóval azért hívom, mert vészhelyzet van. Van három kliensem, akik megérkeztek a Ripan táborba, de be van zárva, nincsen senki sem a recepción, és ott állnak a hidegben, el kellene menni értük. Nem tudnának szállást biztosítani nekik?
Nem működött még az agyam rendesen, ezért becsuktam a szemem és próbáltam a koncentrálni.
- Először is... szállásnak csak a várótermet tudom biztosítani. Földön kell aludniuk, de meleg van legalább. A másik, hol van a Ripan tábor? Közel van Kirunához? Fogalmam sincs, hol van.
- A Ripan tábor Kirunában van.
- Akkor el tudok menni értük. Körülbelül 25 perc.
- Mondom a címet...
- Ne mondja, írja meg üzenetben, mert nincs nálam papír.
- Rendben, megírom, és próbálok szállást foglalni nekik egy hotelben.

Letettük a telefont. Elkezdtem gondolkodni. Nem is tudom, ki ez. Utazásszervező? Kik ezek az emberek? Lehet, hogy hivatalosan nem szabadna felajánlanom, hogy elmegyek értük, elvégre nem a mi vendégeink. Persze tudtam, hogy állampolgári kötelességem segíteni, csak abban a pillanatban úgy éreztem, hogy még le is fognak baszni a cégnél ezért.

Morcosan felöltöztem és beültem az egyik furgonba. Abban reménykedtem, hogy ha már fel kellett kelnem hajnalban dolgozni, akkor könnyedén fog menni minden. Értem ezalatt, hogy nem fogok eltévedni, könnyedén megtalálom a klienseit, nem beszélve a balesetekről, amit a friss hó tud okozni. Becsúszok egy árokba a semmi közepén, elütök egy szarvast...

Közben Liza elküldte a címet, és az üzenet végére azt is odabiggyesztette, hogy természetesen írni fog egy részletes emailt a cégnek a történtekről, és kiszámlázhatjuk neki. Egy részem megnyugodott, mert a cég száz százalék, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel, ergó nekem ebből bajom nem származhat. Akkora díjat basznak ki rá, amekkorát akarnak.

Na, mennyire szopassuk meg? Sürgősségi transzfer, HAJNALI EGYKOR?! Ejnye, ejnye.

Felhős volt az ég, és nem esett a hó. A reflektor az egész tájat bevilágította. Ninja szarvas legyen a talpán, amelyiket nem veszem észre ilyen körülmények között.

Kirunába érve kacskaringós kis utcákon haladtam 20 km/órás sebességgel, csakhogy biztosra menjek a kicsúszás ellen. Egyre kihaltabb lett a környék, busz itt, markoló ott, traktor emitt. Végül berobogtam egy parkolóba, egy „Recepció” felirattal rendelkező épület mellé. Az ajtónál láttam három darab bőröndöt, de az embereinket sehol. Felhívtam Lizát, elmondtam, hogy milyen autóval jöttem, és hogy tessenek előmászni valahonnan, mert kurvára nem találom őket.

Tíz percet vártam, aztán az egyik viskó ajtaja kinyílt, amiből szó szerint kivánszorogtak. Lassan csoszogtak, totyogtak a furgon felé, mint akik öt napja zarándokolnak étel nélkül. Felpakoltam a bőröndjeiket és beültettem őket. Egy szót sem szóltak, mire én viszonoztam jótettüket, én sem szóltam egy büdös szót sem.

Elvittem őket a hotelhoz, kipakoltam nekik, ők meg szó nélkül becsoszogtak a recepcióra. Szánalmas egy látvány volt. Felhívtam Lizát.

- Végeztünk, most mentek be.
- Nagyszerű! – sóhajtott egy nagyot - Nagyon hálás vagyok Önnek, megmentette az életüket és engem is kimentett a kínos helyzetből. Elküldtem az email a cégnek, amiben elmagyaráztam mindent. Aludjon jól, és kívánom, hogy senki ne hívja fel telefonon.
- Hát... örülök, hogy nem fagyott halálra senki.
- Nem, vegye komolyan, amit mondtam. Megmentett minket.
- Szívesen.

Letettük a telefont, összecsapkodtam a tenyerem és beültem a furgonba. Innentől nem lesz nehéz dolgom. Miközben vezettem, arra gondoltam, milyen kibaszott fáradt leszek egész nap...

Háromnegyed hétkor kelés. C-vitamin, D-vitamin és egy pohár víz, felöltözés, ház mögé hugyozás és indult minden ugyanúgy, mint előző nap. Kitakarítottam az ebédlőt, a grilles viskót, beparkoltam az Alpine hószánt az erdőbe, elvittem négy embert a

REPTÉR, LOBOG A SZÉLBEN A SZÉLZSÁK

azután hazarobogtam, leparkoltam a furgont, és arra lettem figyelmes, hogy Aurelie, az egyik francia származású túravezetőnk nem bírja az Alpine-t kanyarodásra bírni. Nem szokatlan eset, a lécek néha elcsúsznak a felszínen, így habár elfordított kormánnyal, a hószán egyenesen megy tovább. Jobb volna, ha lánctalpakat külön-külön is lehetne hajtani...
- Kell segítség?
- Háááát... asszem. – mosolygott beismerően. – Amikor elindulok, ránts egyet a szánon.

Egyszerűbben ment mint gondoltam, mert jó fogás volt rajta, ráadásul az eleje könnyebb volt.

- Köszönöm szépen. Itt leszel a táborban?
- Úgy gondolom, igen.
- Akkor téged keresselek, ha valami gond van?
Szuper. Mákja van lánynak, hogy jól néz ki. Kék szemű ez is. Sóhajtottam egyet.
- Az admin telefon nálam van.
- Akkor majd később tali. És köszi még egyszer.
Lesétáltam a recepcióhoz, és megnéztem az üzeneteket. Eddig minden jól haladt. Pár perc elteltével Aurelie integetett befelé. Na, ez nem tartott sokáig.
- Van egy kis gond. Elakadt az Alpine és ki kellene mozdítanunk.
Amint gyalogoltunk, a helyzetjelentést tett.
- Nem ér le a hasa, mégsem mozdul. Még csak árokban sem vagyok, ott vagyok a két út találkozásánál. Nem értem. Lehet, hogy valami gyökeren akadt meg?
Megnéztük, tényleg hülye helyen akadt el. Látszólag semmi nem adott okott arra, hogy harcképtelen legyen.  
- Na, felülök rá, amikor nyomom a gázt, húzd. – mondta.
Rántottam egyet rajta, az pedig kiugrott, de fél méter múlva megint megállt annak ellenére, hogy Aurelie nyomta neki a gázt, de veszettül. A gép füstölni kezdett és égett gumiszag lett.
- Ajajj... – mondta – Ennek akkor valami technikai problémája lesz. Emeljük fel és tegyük az út szélére, hogy ne aggasson. Utána nekem mennem kell. Megírnád a csoportba, hogy elbaszódott az Alpine, és hogy valószínű, hogy az ékszíj a hunyó?

Arrébb tettük, Aurelie pedig elviharzott. Miközben a mondandómat szerkesztettem, gondolkodni kezdtem. Aurelie ennyiből megállapította, hogy ékszíj? Dehát 5 perccel ezelőtt még semmi baja nem volt. És miért nem Aurelie írja meg, ha ő alatta baszódott  el?
Felültem, és szétnéztem a műszerfalon. Gyújtást adtam rá, és beindítottam. A motor robogott, a műszerfal nem jelzett semmit. Ha robog... és nem füstöl... és nincs gumiszag...  Ránéztem a sebességváltóra: üresben volt. Adtam neki gázt... nem füstöl... Beraktam egyesbe, gázt adtam, füstölt. Hm...

 Fogalmam sem volt, mit csinálok.

Átnéztem a jármű bal oldalára. Két kapcsoló, felirat nélkül. Egy vezeték. Aztán ott vannak a fékek a kormányon...

Hát baaaaaaaaazdmeg, nem behúzva hagyta a kéziféket?

TECHNIKAI PROBLÉMÁK MEG ÉKSZÍJ ...

Neked is bizony a kurva anyádat, hogy velem akarod megíratni, hogy hülyék voltunk, amikor igazából csak hülye VAGY TE, EGYEDÜL, NÉLKÜLEM. Kilöktem a féket, és elrobogtam Aureliehez. Csodálkozva nézett.
Jajj... még mindig jó csaj volt, és ami a legfontosabb: ember.
- Úgy hívják az ékszíj problémádat, hogy behúzott kézifék. Ha tippelnem kéne, akkor az egyik hupli megdobta a hószánt, azzal együtt a kormányt is, te pedig korrigáláskor véletlen behúztad – mondtam mosolyogva. – Velem is előfordult, csak én nem húztam be a kéziféket véletlen, viszont a kormány akkorát baszott a térdemre, hogy majdnem elsírtam magam. Nem is értem, miért használjuk ezeket a labilis szarokat...
Aurelie felnevetett, majd a mutatóujjával megbökte a homlokát.
- Ó igen, nagyon okos vagyok... rám férne a pihenés. – mondta. – Köszi még egyszer.
Megfordultam, de csörgött a telefonom. Matous (ejtsd: matus) volt az.
- Hey, man. Hogy áll a gyerek motorszán?
- Nem mozdul a fojtószelep. Feltételezem azért, mert 30 centi vastagon állt a szánon a hó. Alig találtam meg.
- Melyik irányba húztad?
- Az összesbe.
- Kifelé kell, a motorból kifelé.
- Egyik irányba sem mozdul, ember, be van fagyva a gecibe.
- Nos, hideg van. Akkor forralt víz.
- Nagyon szívesen segítenék Matous, de tényleg nincs időm ezzel bénázni.
- Akkor majd megoldom. Hol van a szán?
- Az egyik sufninál a recepció mellett. Mondjuk zuhog a hó, szóval lehet, hogy addigra be lesz temetve... Egy félig kidőlt fa alatt lévő hókupacot keress.
- Jó. A táborban leszel végig?
- Igen.
- Akkor majd hívlak, ha kell segítség.

Óriási. Mióta visszajöttem a városból, eltelt fél óra, és még semmit nem csináltam a feladataimból. Amúgy...mit is kell most csinálnom? Ilyenkor úgy meg tudnak zavarni a folyamatokban. Megálltam egy percre, és becsuktam a szemem. Most tényleg, mi a faszt kell csinálnom? Eltelt így fél perc. Ott álltam az erdőben, csönd volt és erősen havazott. Vettem pár jó nagy levegőt.

Hát persze. Havat kell lapátolni a vízvezetékek fölé, hogy ne fagyjanak meg.

A következő óra ezzel telt, és szerencsére egy ideig nyugtom volt. Nem hívott senki sem, senki nem kért segítséget. Csak azután Bojánának (spanyol a csajszi, szerintem ejtsd bohánának) víz kellett, Matousnak egy szerszámos láda, Klaudia pedig be akart küldeni a városba szendvicsért a reggelikhez.

Hát, nem végeztem a hólapátolással...

És a lejtőket sem fogom tudni felszórni időben...

Amikor leszállítottam a vizet és a szerszámos ládát, bepattantam a pickup-ba és berobogtam az irodába szendvicsekért. Amikor beléptem, csörgött a telefon. Aurelie volt az.
- Nos, az ebédlőben nem működik a wifi, nekem pedig kéne a karácsonyi programhoz.
- Megpróbáltad kikapcsolni aztán bekapcsolni? – kérdeztem, miközben a mélyhűtőkben matattam.
- Azt sem tudom, hol van.
- A mosogató felett az ablakban, fehér Huawei.
- Oké, köszi, akkor megpróbálom azt.
Letettem, és kikukáztam négy doboz szendvicset. Még ezen kívül kell narancslé...
Csörgött a telefon, de már tépett az ideg. Anno a raktárban legalább lehetett hangosan káromkodni, viszont itt az irodában, hááááát...
- Szia, Amanda vagyok, és azért hívlak, mert...
Ott voltam mögötte. Még jó, hogy nem káromkodtam.
- Az egyik vendég le szeretné mondani a vacsoráját, mert az esti túrás kaját választaná inkább, csakhogy... már délután 3 óra van. Le tudja még mondani? Probléma ez nektek?
- Nincs gond. Megírom Shirley-nek, hogy nem kell főznie. Még örülni is fog neki.
Megírtam a jó hírt, aztán előtúrtam a na’ancsleveket. Bepakoltam a dobozokat a kocsiba. Mielőtt beindítottam a motort, ránéztem az üzenetekre.

„A ma esti vacsoráját mondta le, vagy a holnapit? Nem holnap megy túrára?

Basszátok meg a kurva anyátokat. Visszarohantam Amandához az irodába.
- A ma estit mondta le, vagy a holnapit?
Amanda ráncolta homlokát, majd leült a gép elé. Kattintgatott, aztán felém fordította a monitort.
- Kicsit meg vagyok most zavarodva. A rendszer azt írja, hogy van egy vacsora ma estére.
- De te törölted egyáltalán a kérésére?
- Igen, de nem biztos, hogy jól mutatja a rendszer
- Akkor minek van a rendszer, és minek kell külön törölni?
Amanda nem szólt semmit.
- A vendég neked mit mondott, melyik napot akarja lemondani?
- Nem mondott dátumot...
- Akkor légyszi nézd ki a telefonszámát, és akkor felhívom.

Felhívtam. Szerencse, hogy Shirley szemfüles volt. A holnapit mondta le, nem a mait, és azt is hozzátette, hogy nem eszik vöröshúst, ami azért lett volna gáz, mert száz, hogy szarvashúst sütöttünk volna neki. Felhívtam Shirley-t, és kiderült, hogy habár lazacunk van, nincs hozzá spárga, se krumpli, se citromszósz.

Felhívtam Klaudiát, hogy mi az ábra. Ő azt mondta, hogy akkor kurva gyorsan menjek el boltba, mert neki kell 4 órakor a pickup. Hihetetlen, hogy minden órában van valami gáz, amit meg kell oldani.

Be a pickupba, szupermarket, aztán padlógáz. A táborba 15:58-ra értem be. Kipakoltam a szarokat, Klaudia már vitte is a kocsit. Sóhajtottam egy nagyot, aztán elvittem a kaját az ebédlőbe. Amikor betoppantam, Bojana lépett oda hozzám, nagy mosollyal az arcán.
- Fogadjunk, hogy elfogyott a tüzifa. – mondtam fáradtan, mosolyogva.
Bólogatott. Bojana is aranyos csajszi volt.
- Adj 10 percet. – sóhajtottam.
Fel a quadra,  elmenni a zsákért, megrakni egy ládát tüzifával, vissza az ebédlőbe. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót a fával kezemben, és beléptem. Egy egész család nézett rám.
- Wow! – mondta az egyik gyerek. - Apa, nézd, mennyi fát hozott! Elég lesz egész télre!
A szülők is, én is felnevettünk. Jó, hogyha reggelre marad 2 darab tüzifa.
- És mit szoktunk ilyenkor mondani?
- Nagyon szépen köszönjük a fát, uram!
A tartóba beraktam a fák nagy részét, majd kinyitottam a tűzhelyet, hogy bedobjak párat.
- Uram, vigyázzon, nehogy megégesse a kezét – mondta az egyik kislány.
- Köszönöm, aranyos vagy, hogy emlékeztettél. – mondtam. – Ha nem szólsz, lehet hogy nem figyeltem volna oda, és akkor ki tudja, mi történt volna.

Bedobálgattam a fát és elmentem a recepcióra. Négy vendég állt a viskó előtt, becsekkolásra várva. Körbemutogattam nekik a tábort, elmagyaráztam, amit el kell, és elkísértem őket a szállásukra. Kiderült, hogy az egyikhez nem voltak feltöltve a vizes tartályok, ezért vissza kellett mennem és elintézni  – ezzel is ment a drága idő.

Amikor ezzel megvoltam, csörgött a telefon. Chloe volt az.
- Basszus, Andor... tudom, hogy kurvára elfoglalt vagy, de... befordult a kocsi segge az árokba, ki kellene húzni. Oh, forr foksz szék. – mondta olyan gyönyörű észak-ír akcentussal, hogy elmosolyodtam. Örökre a lelkembe zártam. – A főúthoz közeli S lejtőn vagyok.
- Az kurva jó, mert nincs itt a pickup, Klaudia elvitte. A quad van, de szerintem az nem elég erős ehhez. Mindjárt megyek.
Nem csoda, hogy becsúszott az árokba. Friss volt a hó, és nem volt időnk felszórni a lejtőket. Az az érdekes, hogy eddig nem volt belőle probléma.
Kiértem Chloe-hoz, de már tudtam, hogy esélytelen az egész. A kanyar közepén, és még a lejtőn felfele sikerült becsúsznia az árokba. A hó esik mint az állat... még mi is csúszkálunk a mélyen bordázott bakancsainkkal... semmi tapadás. Azért megpróbáltuk a quaddal kihúzni, természetesen egy helyben forgott a kerék, a quad meg maradt a picsáján.
- Hogy történt? – kérdeztem.
- Hát mentem volna fel, de jöttek szemben, ezért meg kellett állnom, mert nem fér el itt két kocsi. Ekkor kezdett visszacsúszni, és ennyi. Esélyem sem volt.

Felmentem a főúthoz, ott állt egy Mercedes. Nem mondtam, hogy akaratukon kívül, de ők okozták a „balesetet”. Szóltam nekik, hogy várniuk kell, mert mentés van. Amikor visszafelé mentem Chloehoz, láttam, hogy egy másik furgon jön ugyanabból az irányból. Elkezdtem sprintelni feléje, hevesen integetni kezdtem, de késő volt. A furgon csak jött, és megállt a lejtő közepén.
- Kell segítség? – kérdezte a lány.
- Basszus, nem láttad, hogy integetek?
- Gondoltam, segítség kell, ezért álltam meg...
- A lejtő közepén?!
- Nem kellett volna?
- Nem... – sóhajtottam egyet. – Nem fogsz tudni felmenni.
- Ó... hát... – végigmérte az autót, aztán körülnézett. - Akkor próbálj meg te felmenni.
- Én is be fogok csúszni az árokba.
- De te talán több esélyed van mint nekem.

Beültem a volánhoz. Hogyha csak visszagurulnék egészen az előző kanyarig, akkor talán nagy lendülettel újrapróbálhatom. Rükvercbe tettem, kiengedtem a kéziféket és gurultam lassan vissza. A probléma az volt, hogy semmit nem láttam hátra a szélvédőkön keresztül: le voltak fagyva a francba. Lehúztam az ablakot, és úgy próbáltam tájékozódni.

Nem sikerült. A furgon nem kanyarodott jól a friss havon. A jobb hátsó kerékkel belementem az árokparti hófalba, ami miatt elfordult a kocsi. Ekkor 1-es be raktam, hogy kimásszak belőle, amivel sikerült még jobban beleásnom a kocsit a hóba. Ez is elakadt.

Ezer másik dolgom volt, ezért mondtam nekik, hogy szóljanak Klaudiának, én meg szólok Gunnarnak a táborban. Ő biztos ki tudja őket húzni a traktorral.
Amikor robogtam a quaddal vissza, pont Gunnar jött szemben, ezért megállítottam és elmagyaráztam mindent. Ezután még egy kocsi jött, és őket is tájékoztattam a helyzetről.

Két szaunát kellett 7 órára 60 fokra felmelegítenem és „berendeznem”, ami körülbelül 2 órába telik, és folyamatos odafigyelést igényel. Mindkettő szaunában tüzet gyújtottam, de láttam, hogy jött két vendég. Szóltam nekik, hogy várjanak egy picit, mert egyáltalán nincs időm velük foglalkozni.
A két szauna közt pattogtam a tüzifával. Amikor úgy láttam, hogy rendesen ég mindkettő, visszamentem a vendégekhez és becsekkoltattam őket a megszokott módon. Mire visszaértem, az egyik szauna tüze kialudt.

Na, elmentek ti most már a mocskos büdös kurva anyátokba!

Berohantam  a recepcióra és elővettem a tűzgyújtó kockákat és a kézi lángszórót. Elvileg elég lenne egy-kettő azokból a kockákból, de én bedobtam a doboz tartalmának a felét, és maxra nyitottam a lángszórót. Meghúztam a ravaszt és káromkodtam és káromkodtam és káromkodtam...

IIIIGEEEEEEEN?! NEM GYULLADSZ BE, MI? HÁT EZT NEKED, HOGY ROHADJÁL MEG OTT, AHOL VAGY, MIT HOZZAK MÉG, BENZINES KANNÁT?! FELGYÚJTOM AZ EGÉSZ SZAUNÁT, HA KELL!

A kályha nagy hanggal lánggolt. Úgy láttam, elég volt. Elég... Meggyújtottam a gyertyákat, hoztam be illóolajakat. Gyűjtöttem még fát és kisöprögettem. Visszamentem a másik szaunához.

HÁT DE BAZMEG, HOGY A FASZOMBA ALUDT EZ IS KI?!

 

*Hiba...\

*Rendszer túlterhelve...\

*471-es vészhelyzeti protokoll kezdeményezése...\

 

Bebasztam az összes gyújtókockát a kályhába, még illóolajat is szórtam rá. Utólag nem tudom, minek, de az agyam már nem reagált úgy a dolgokra, ahogy az helyénvaló. Maxra a lángszórót, és telibe az egészet.

VELEM TI NEM BASZTOK KI

A francba már ezzel a

Kibaszott.

Kurva.

Nappal.

Csupán fél óra volt arra, hogy felmelegedjenek, de tudtam, hogy esély sincs rá. Csak akkor, ha a vendégek nem pontosak, és késnek mondjuk... negyed órát. Továbbra is ide-oda mászkáltam a két szauna között, ütöttem a fákat befelé, hogy minél több legyen benn. Csörgött a telefon. Chloe volt az.
- A 18:30-as transzfert te csinálod?
Ki akartam dobni a telefont az ablakon.
- Hogy a micsodát?! – kérdeztem elkeseredve.
- Van egy 18:30-as transzfer az irodából a táborba.
- DE AZT NEM AZ IRODA VÉGZI?!
- Nem, a te neved van alatta.
- De baszki, az irodától jön! Menjek be ezért? – aztán rájöttem, hogy nem Chloe-val kell kiabálnom, lágyabb hangot vettem. – Figyelj... bocs, de két szaunát kell bemelegítenem, nem hagyhatom itt, Shirley meg vacsorát főz...
- Oh, forr foksz szék... - sóhajtozott.
Eltelt 10 másodperc, újra megszólalt.
- Egyszerűen nem vagyunk elegen! Nem tudsz valakit megkérni?
- Könyörgöm, senki sincs a táborban rajtunk kívül!
- Forr foksz... szééék... Megpróbálom valamelyik túravezetőt elérni.
- Ha nem tudsz senkit sem keríteni, akkor elmegyek, de csak 8 óra után tudok innen elszakadni... Várniuk kell, de legalább elmegy értük valaki... Majd hívj vissza jó? És akkor kitalálunk valamit.
Vissza a szaunákhoz, fákat tömködni befele. Chloe visszahívott, Matous épp ráért, ő majd elhozza őket. Abban reménykedtem, hogy nem lesz több vendég, nem lesz több telefonozás, nem lesz több vészhelyzet, csak hadd végezzek ezzel az egésszel.

Hatalmas robajra lettem figyelmes, ezért kinéztem a szaunák közül.
Gunnar beindította a monstrum Volvo markolót. Narancssárga fényekkel, lassan araszolt ki a táborból. Ezek szerint a Klaudia pickupja sem volt elég? Ekkora lenne ott már a gáz? Hát hány kocsi csúszott be utánunk az árokba?

Teljesen mindegy. Oldják meg ők, ennél többet már nem tudok nyújtani. Én csak ütögettem befelé a fákat. Ennél többet már tényleg nem tudok tenni.

A Jóságos Isten meghallgatott, a vendégek pont negyed órát késtek, és addigra felment 55 fokra a szaunák hőmérséklete. Ekkorka kis különbséget már az elhibázott brüsszeli szankciókra is rá lehet fogni.
Könyörgöm, már csak azt az öt csomag reggelit kell összekészíteni és VÉGE. Legyen már vége!
Quadra fel, elrobogtam az ebédlőhöz. Dobozok, zacskók, szendvicsek, italok, gyümölcsök, joghurtok elő. Csak be kell pakolgatni, aztán elvinni őket, és kész. Mindjárt kész.

Matous hívott, hogy megérkezett a vendégekkel. Neki a szolgálatot megköszöntem, a vendégeket meg becsekkoltam. Vissza az ebédlőhöz, majd szétosztogattam a reggeliket a viskókhoz.
Leparkoltam a quadot, és ennyi volt. Még fel kellett sétálni a kabinhoz... Alig bírtam emelni a lábam, teljesen kész voltam. Amikor beléptem, Shirley hatalmas mosollyal mutatott az asztalra.
- A csajszi csak az egyik lazacot tudta megenni. Elhoztam neked a maradékot. Ráadásul takarítás közben találtam két doboz IPA-t. Mindkettő a tiéd.
Mint egy zsák szar, lehuppantam a fotelba, és egy húzásra leküldtem az első IPA-t. Fogtam egy villát, és lecsíptem egy nagy falatot a lazacból. Csak akkor szólaltam meg, amikor már lenyeltem.
- Úúúúristen, Shirley. Köszönöm szépen! Egész nap nem ettem...
- Mikor lett volna rá időd?! Fucking hell... Nem embernek való ez a meló. Te csak egyél és igyál. Van még pár lager sör a hűtőben.

Mindent felfaltam és az összes sört megittam, ami volt. Nem volt kérdés. Csak ültem, és néztem a plafont. Semmi gondolatom nem volt. A tizenöt és fél óra munka egyetlen szünet és kaja nélkül... teljesen kinyírt.

Visszagondolva, habár a munka nehéz és sok, ez még mindig nem olyan szar, mint amilyen szar igazán lehetne. Hát az összes kollégám aranyos, rendes, segítőkész szorgos ember. Mi lenne akkor, ha még csak nem is kedvelnénk egymást? Ha még valaki be is tartana a hátam mögött? Ha Chloe mondjuk egy bunkó, passzív-aggresszív picsa lenne? Ha Shirley felzabálta volna az összes lazacot, hogy ne kelljen adni nekem? Ha Gunnar még mindemellett le is baszott volna minket a furgonok miatt? Ha lenne bónusz megvonás?

Csak néztem a plafont, és örültem, hogy nem olyan szar, mint amilyen szar igazán lehetne. Hogy aranyos, rendes, segítőkész szorgos emberek vesznek körül, akikre számíthatok. Az egy más kérdés, hogy mindenkiből előjön néha a balfasz. Nyilván egyszerűbb lett volna, ha Aurelie nem húzza be véletlen a kéziféket, de behúzta, ha nem az utolsó pillanatban kellene egy gyerek motorszánt keresnem, de nyilván elfelejtődött, ha Amanda tudná, hanyadikán kell vacsorát törölni, de hát még fiatal,  meg ha Chloe-val szemben nem jött volna egy Mercedes, de épp akkor jött, ha a fekete Volkswagen furgon négykerék-meghajtásos lenne, de nem az.  

Ez van. Szopunk, de büszkén. Így zárult a legutóbbi hetem, de túléltem, mert túl lehetett élni.

Fizetésnap köszönts be, hadd öltözzem fel ünneplőbe

Boldog téli napfordulót, kedves mindenki. Innentől már több fényünk lesz.

 

Maradok alázatos szolgátok,
Andreas Tarjenkasson,
Hasztalan Autómentő

süti beállítások módosítása