Először is egy apró, egyáltalán nem fontos info: nem Dzsandzsagang, hanem Dzsandzsjágan.

Tudom, tudom. Szivesen.

***

Húsvét szombat.

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy a húsvétnak van valami hatása a Föld ezen részén, hát nincs, de még a kinaiak sem tudják megakadályozni, hogy mi megünnepeljük.

Valahogy...

Kezdjük ott, hogy ha nem messengerezek valamelyik otthonival, eszembe sem jut, hogy tojást és retket kell zabálni, annak ellenére, hogy itt különösebben nincs szezonja, mert az év túlnyomó részében lehet kapni retket, ráadásul nem túl drágán. A tömérdek mennyiségü étel mellé természetesen alkohol is dukál, mert - ugyebár - milyen húsvét az, amikor nem óbégatsz, nyeritesz, vagy kezdesz el énekelni úgy, hogy közben a piaszagod miatt még a hasmenéses disznó is a fogát szivva közelitene feléd.

Hát mégis milyen az...

Mikor megtudtam, hogy van még egy okom arra, hogy a pohár aljára nézek, még a tegnapból visszamaradt rumos üveg tartalmát akartam a bélflórám megmentésére küldeni. (Captain Morgan és nem Captain Philips, ugye Gebusz?) Délután 2 óra körül lehetett. Persze a non-alkoholista barátaim - Alex és Gulicska - teljes csodálattal nézték, ahogy az első decit lehúzom. Ekkor magyaráztam el nekik, hogy hogy megy ez az igazi, felnőtt, felsőbbrendü Magyar Emberek körében.

Értsd jól.

Tehát az a húsvét, amikor nem borultál be az útszéli árokba, teljesen hiába volt, annak ellenére, hogy velem még egyszer sem történt meg az alkoholista pályafutásom során. Na mindegy is, hát elkezdtem inni, és nagyon meg voltam elégedve magammal. Ekkor mint valami vén fasz, leültettem magam mellé a gyerekeket - Alexet és Gulicskát - és elmeséltem nekik, hogy mi a lányoknak verset mondunk, és ha megengedik, meglocsoljuk őket kölnivel. Azt is elmeséltem, hogy a keményvonalas konzervativok fogják a szódásszifont, kannát, bármit, ami alkalmas arra, hogy vizet tároljon benne az ember, és kiöntik a kiszemelt lányokat, némelyek még azelőtt, hogy a lányok felkeltek volna.

***

Húsvét vasárnap.

Azon a napon két órám volt: egy délelőtt és egy délután. Kora délután, a második órám előtt még beszéltem az otthoniakkal, majd elbicajoztam az órára. Miután lezavartam az órát, felpattantam a bicajra, és egy kis idő után Alex hivott fel, hogy ha hazafelé tartok, vegyek nekik piát és rágcsálnivalót, és dobjam be hozzájuk, azután Magyar Emberek módjára rúgjunk be. 

Melyik Magyar Tartály mondana erre nemet...

Amikor megérkeztem a mi lakókörzetünkhöz, egy, Zhangjiagangban nem éppen meglepő szituáció miatt fékeztem le a bicajom. Három részeg kinai próbálta a negyediket az út melletti árokból kisegiteni. Az alkohol szagát már méterekről éreztem. Természetesen a részegség sem segit a kinai logikán és a helyzetet nehezitette, hogy az volt legnagyobb darab közülük, aki benn volt az árokban. Nem mellesleg nem volt eszméleténél.

Itt most megállnék egy pillanatra. Üzenem mindenkinek, hogy amikor elmegyek inni, igenis nagyon felelős vagyok. Ha ilyen részegre innám magam, ki a franc vinne haza?! Amúgy Zhangjiagangban nem egyszer történt meg velem, hogy piától büzlő, járni nem tudó kinaiakat kellett belesegitenem a taxiba.

Tehát megálltam segiteni, és a csiszolt, perfekt kinai tudásommal próbáltam magam megértetni.

- Jól van az emberünk? -kérdeztem.
- Oh Hello, hello! Héhééééj! -örvendeztek fehérségemen. - Jól, jól. Nem tudjuk kiemelni! -mondták nevetve, dölöngélve. 
- Segitek. -mondtam.
Oda álltunk immáron négyen, én fogtam a két karját, a másik három meg osztozkodott a test többi részén. Rájöttem, miért volt nehéz kiemelni: aznap esett egy kicsit az eső, és nedves volt a fü, és a csávó is. Józanon meg lehet oldani, nem egy nagy dolog, de ezek olyan részegek voltak mint a seggem. De csak sikerült. A jómadár most már kinn volt az árokból, de még mindig nem volt eszméleténél.
- Mit fogunk csinálni? Taxi? - kérdeztem.
Az egyik kinai valami olyasmit mondhatott, hogy nem tud járni vagy valami, meg mintha azt is mondta volna, hogy nem akarjuk blabla, és nagyon belekezdett a magyarázásba, mert azt hitte, hogy beszélek kinaiul, persze nem értettem belőle semmit sem. Ekkor a másik kinai kiáltott fel:
- Várjatok! - azzal elviharzott.
Volt nálam egy fél üveg viz, lelocsoltam az arcát az eszméletlenül fekvő srácnak, de semmi. Elkezdtük pofozgatni, semmi. Körülbelül 5 percig próbáltuk feléleszteni, de hiába. Amikor megunták, elkezdtek kérdezősködni, mit csinálok itt, hol lakok, honnan jöttem stb. Ekkor jelent meg az a srác, aki nemrég rohant el.

Hogy hogy a faszomból, de ez szerzett egy raklapemelő békát, bazmeg. 

Én meg tátom a számat, és ami a legdurvább, hogy ezeknek még a szeme sem rebbent! Ez itt mindennapos?!

Ja, ja, hát ha valaki nem tud járni, hozol egy békát, nem? Nem egyértelmü?

Rátettük a meditáló mestert a békára, ami olyan kicsit volt neki, hogy lelógott a keze-lába és a feje is. Az egyik megfogta a fogantyút, és elkezdte tolni. Nem hiszem el. Megköszönték a segitségemet és elköszöntek. Én meg csak ott álltam és bámultam. Megálltak a pirosnál, majd fél perc múlva áttolták a zebrán a békát. A fószer meg csak feküdt, lógó végtagokkal, környezetéről mit sem tudva, eszméletlenül utazott az ismeretlenbe...

EGY BÉKÁN, BAZMEG!

És nem tudom, kinek lesz ez hatalmasabb élmény. Nekem, aki segitett 3 részeg kinainak rátenni a negyediket egy békára, vagy a békán ájultan fekvő fószernak? Képzeljétek el, ahogy elmesélik:

- Öreg, nem fogod elhinni! Beborultál az árokba, de nem voltál magadnál, próbáltunk kisegiteni, de nem tudtunk, mire idejött egy fehér, próbált felébreszteni, de nem tudott, akkor úgy döntöttünk, ráteszünk egy békára, majd azzal sétáltunk az egész városon keresztül!
- MICSODA?! TALÁLKOZTUNK EGY FEHÉRREL?!

A történteken elámulva, molyosogva sétáltam be a kisboltba. Amikor megvettem a szokásos mérget - 1 üveg whiskyt, baijiut és kólát -, fellifteztem a huszonkettedikre, majd - mivel a kulcsom nyitja Alex lakását is - beillesztettem a kulcsot a zárba, elforditottam és benyitottam.

A szobában sötét volt, de valamilyen oknál fogva 2 zseblámpa világitott felém, igy lehetetlenné téve, hogy lássam mi folyik a szobában. Nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam. Mikor meghallottam Alex és Gulicska röhögését, két sugárban kezdték locsolni rám a vizet, és mivel azt hittem, hogy csupán a vicc kedvéért kapok egy-egy spriccet, nem mozdultam. Ezek a nyomorultak csak nem hagyták abba, ezért gyorsan kihátráltam és becsuktam az ajtót.

Hangosan nevetnek. Bentről Alex kiabált ki.

- Andor, Andor bejöhetsz! Nem lesz gond, igérem nem fogunk lelocsolni!
De nem válaszoltam. Eszembe jutott, hogy van még egy fél literes vizzel teli müanyag palackom. Gyorsan elővettem, letekertem a kupakot, és vártam.
- Andooor, remélem nem haragszol! Bejöhetsz, igérem nem lövünk le! Huh, szerinted hallja? Andooooor!
Hallom, hogy közel áll az ajtóhoz. Csak nyisd ki...
- Andoooooor! - és kinyilt az ajtó.
Már lenditettem is a kezem, összeszoritva a palackot, erre sikitást hallok. Hát Alex helyett Gulicska nyitotta ki az ajtót, és kapva az alkalmon, Alex hátulról kezdte őt locsolni. Ekkor Gulicska kirohant a folyosóra, megfordult, és elkezde lőni az őt üldöző Alexet. Én ezalatt gyorsan berohantam a lakásomba. Ekkor Alex kezdett tárgyalásba Gulicskával a tüzszünetről. Letették a fegyvert és kimerészkedtem én is. 

- Aaaah, ez nagyon fasza volt! Nem gondoltam volna, hogy kapásból visszaszivatsz minket. - mondta nekem Alex.
- Naja, én is csodálkoztam magamon.

Bementünk Alex lakásába, és boldogan mutogatták, hogy nekem is vettek vizipisztolyt. Mivel ez a két hülye imádja faszságra költeni a pénzét, vettek egy elemmel müködő, halalakú vizipisztolyt is. De mivel annyi eszünk nincsen, hogy előre gondolkodjanak EGYSZERÜEN SOHA, SOHASEM, elemet nem vettek (mi a francnak), ezért engem kértek meg, hogy szedjem ki a kamerámból az enyéim. Amikor felálltam, észrevettem, hogy az előszoba és a folyosó is tiszta viz.

Nocsak, csak nem az előbb locsoltátok szarrá egymást?

EINSTEIN.

- Jobb lesz, ha felmosunk. - böfögtem oda.

Visszamentem a lakásomba, és tölteni kezdtem a felmosóvödröt. Addig előkerestem a kamerát és kivettem az elemeket. Ekkor megint röhögéssel keveredő sikitozást hallok. Úgy hallatszott, hogy megint háború van, mert a spriccelő hang nem akart megszünni. Még egy kicsit vártam a felmosó vödörre, de addigra abbamaradt a locsolás. Vége, gondoltam. Elzártam a vizet, fogtam a vödröt és az elemeket, majd kinyitottam az ajtót. Azon nyomban kaptam a pofámba a vizet, de mivel tele volt a kezem nem tudtam nagyon védekezni. De csak nem hagyták abba. 

Ezek soha nem tanulnak. 

Dühömben letettem az elemeket, fogtam a félig teli vödröt, és  telibeöntöttem Alexet még a folyosón. Gulicska hátulról kezdett lövöldözni, Alex a másik oldalról, de semmit sem számitott, mert a vödör tartalmából én is kaptam. A folyosó úszott a viztől, mi meg ott álltunk röhögve, mint valami ázott kutyák.

Fogtam azt a kurva felmosót és törölni kezdtem a folyosópadlót. Szerencsére az én lakásom mentes volt a viztől, de ugyanezt Alexéről nem lehetett elmondani. Ők ketten törölközővel próbálták az előszobát feltörölni, én addig a folyosón lengettem a rongyot. Körülbelül 20 percbe került okéra törölni, de távolról sem volt száraz.

- Jól lesz az, igyunk. - mondta Alex, lakásába invitálva. 
Bevittem a felmosót és a vödröt hozzájuk. Gulicska ekkor rázta meg kérdőn az elemmel müködő, halalakú vizipisztolyt.
- Bazdmeg a haladat - mondtam röhögve -, nem hozom át az elemeket!
És látták, hogy komolyan gondolom. Ekkor jutott eszembe, hogy a táskát, amibe a pia volt az én lakásomba maradt. Felálltam, megfogtam a kilincset, de már Gulicska már lőtte is a hátam. 

MIKOR FEJEZITEK MÁR BE BAZMEG!?

Kirohantam, de Gulicska utánam rohant, befutottam a lakásomba, megkerestem a táskámat. Gulicska kintről megigérte, hogy nem fog lelőni, de hozzam a piát. Kinéztem, és felfelé tartott pisztollyat mutatta békés szándékát. Kiléptem a folyosóra, Alex lakása felé véve az irányt, mire az a fasz pofánöntött a nála hagyott vödrömmel...

Hogy lehettem ilyen amatőőőr?!

Ott álltam a folyosón megint full-vizesen. Röhögtünk. Fogtam a felmosót és odakúrtam Alexhoz. Bementem a lakására és néztem, ahogy feltakarit a két gyökér. Én addig kikészitettem a poharakat, megtöltöttem őket a srácok preferencia-kosarának megfelelően és 10 perc múlva ők is bejöttek, és ezzel lezártuk a locsolkodást majd inni kezdtünk. Papirforma szerint jól is be is rúgtunk.

A történteknek köszönhetően ha ezek bekopogtatnak hozzám, mindig kinézek a kukucskálón, nehogy szétlocsoljanak az újonnan szerzett fegyverekkel. Itt már 25-30 fok van, közeledik a fülledt, kinai nyár, és abban biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó folyosó-takaritásunk. Legutóbb például kimentünk a tetőre, ahol azzal szórakoztunk, hogy Gulicska szájából kilőjük a cigit.

Oroszok...

Lehet, hogy nem volt éppen hagyományos, mert nem mondtam verset, nem volt nálam kölni, rohadtul vizes is lettem, nem ettem főtt sonkát, nem kaptam kindertojást, nem ittam házibort és nem ettem zserbót sem, de valahogy csak sikerült megünnepelni a húsvétot...

Remélem ti is jól éreztétek magatok!

Maradok alázatos szolgátok,

Andrej Tarjenkov,
a Magyar Tartályok védőszentje