Who's looking for a good pounding?

Csütörtök este. Megfőztem a vacsorát, megettük kb a negyedét, és Alex azt javasolta a szokásokhoz NEM hiven, hogy dobjunk be egy-két pohár lőrét valahol. Üzent Leenek, hogy szivesen innánk valamit.... valahol... nem-e esetleg-e csatlakozna-e? Fél 10 volt, de hétköznap csak délután 2-re megyünk dolgozni.

Leenek fáradt volt a hangja, ezért nem vártam pozitiv válaszra...
- Nézzétek, épp most értem haza az edzésről, kicsit punnyadt vagyok... szóval... mit fogunk csinálni? Tudjátok mit, gyertek át hozzám, de vegyetek innivalót és chipset.

 Jóóól vaan, jóóóól vaaaaan.

Megvettük a whiskeyt, a pálinkát, a kólát  és a boltban még Red Bullnak hitt Red Goat-ot... jesszus, mi a fasz. Lee háza akkora mint a miénk, és egyedül lakik benne, mert a felesége elvált tőle és magával vitte a gyereket. Gondolom éppen ezért olyan készséges, ha ivásról van szó. Leültünk a nappaliban, és olyan dolgokról kezdtünk el beszélgetni, mint Sigmund Freud, az ego és a szuperego, mi a különbség ember és állat között. Továbbá, milyen vicces, hogy mind a hárman tudjuk milyen fasza az a kommunizmus, és hogy szegény Lee, annak ellenére, hogy jó gyerek, jóképü és izmos, miért nem kúrogatja a helyi lányokat. Különös, valamiért az ember nagyon okos lesz, mihelyst italt emel a szájához. Lee felajánlotta, hogy hoz füvet a legközelebbi alkalomra.

Nocsak! Milyen társaságba keveredtem... megint. Az egyetemista - mondjuk úgy - barátaim (dzsiiiiiz, kimondani is rossz!) most óbégatva, nyeritve veszik tudomásul, hogy no lám...

Ismét összefújta a szart a szél.

Hajnali 3 körül lehetett, amikor elköszöntünk, és búcsúzóul Lee azt javasolta, hogy legközelebb inkább együnk. Hazafele menet nem találtunk taxit, ezért 40 percet gyalogoltunk az esőben, de nagyon jót beszélgettünk Alexszal. Rájöttünk, hogy több a közös bennünk mint azt eddig gondoltuk. A beszélgetés legviccesebb része talán akkor volt, amikor Alex feltette a kérdést, hogy miért utálják a lengyelek ennyire az oroszokat?

- Lehet, hogy azért, mert a történelem során kb háromszor töröltétek el Lengyelországot a térképről.
- Jó, de akkor a németeket miért nem utálják?

Hm... annyit azért elmondtam neki, hogy a nálunk cigányviccnek ismert vicceket a németek lengyelvicceknek nevezik. Ezt egy volt német kollégám mesélte:

- Egy orosz és egy lengyel ül a kocsiban. Ki vezet?
- A rendőrség.

Péntek, hajnali 10. Az egyszerüség kedvéért tükörtojás volt a reggeli, persze Alex nem kelt fel fél 1-ig. Úgy gondoltam, hülye leszek megvárni, ezért magamban láttam hozzá az evéshez. Mindeközben a szomszédságban petárdák pattogtak, rakéták süvitettek. Valami megmagyarázhatatlan érzés fog el, amint a székembe hátradőlve hallgatom a meg nem szünő ropogást. Talán ilyen lehetett ágyútüzre ébredni, amikor is mosollyal az arcodon, talán már szendviccsel a pofádban veszed tudomásul, hogy végre nem a te csapatodat zúzza szét a 312. Német Tüzérhadosztály.

A suliban a szombati nyilt napra készültünk, és mivel új vagyok, némiképp be kellett tanulnom óraterveket. Az egyik óra végén vettem észre, hogy sikitozva kaparják az ajtót az óráról kijönni készülő kölkök.

Mintha ez az egész ismerős lenne valahonnan...

Mivel a szombat-vasárnap hosszú nap, este nem mentünk sehová. 

Szombat. Végre kisütött a nap pár órára. A suliba menet Alex végig Annával beszélt telefonon, miközben elvoltam a saját gondolataimmal. A reggeli nyüzsgő életet figyeltem, melyet az orosz traccsparti festett alá. Én, egy orosz és a kinai emberek. Há, mint egy szar kémsztori. Elbúcsúzott az egyik osztályom, amire sajnálatos módon az egyik kedvenc diákom nem jött el. Találkozásunkkor még sirt is, de végére már megbékélt velem, ami nagyon jól esett. Tényleg sajnáltam, hogy nem volt ott. A szülök és a gyerekek velem fotózkodtak, ami számomra azért volt furcsa, mert rohadtul nem az én érdemem, hogy elballagtak. De hát mit lehet tenni, béna vigyorral vártam végig, ahogy megörökitik a pillanatot. Alex a szopóálarcos pókember volt, nekem délutánra érkezett meg a jelmezem, ami természetesen nem volt elég nagy, és emiatt borzasztóan kényelmetlen volt. Unalmamban megkérdeztem Alexet, hogy morálisan problémát okoz-e, hogy drogot teritünk a lurkóknak. Ugyanis cukrokat osztogattunk, müsoroztunk, amit nem igazán élveztem. A gyerekek nem ismernek, vagy ha igen, akkor a jelmez miatt nem, aminek köszönhetően valamennyiük meg is ijedt, és ezért nem is hibáztathatom őket.

De legalább Candynek tetszett, ahogy hülyét csinálok magamból a gyerekek kedvéért. És ha már egy valaki nevetett rajtam, akkor megérte.

Pezsgő irodai élet. Olyan sok dolgom volt, hogy szelfizni kezdtem.

Végülis némelyik szülő nyaggatására oda jött hozzám pár gyerkőc fotózkodni. Nagyon érződött rajtuk, hogy nem lazultak el mellettem, ezért nem nagyon értem hozzájuk, ami tovább erősitette az istenem-ez-de-szar érzést. A fotózásban vigaszt az nyújtott, hogy ezt a szülőkkel is el kellett játszani, de ők legalább önszántukból álltak mellém, és meg kell mondjam, voltak páran, akik meglehetősen jól ugranak. Ott volt Koko is, aki a főnököm főnöke.

Ő is nagyon jól ugrik...

Most elgondolkodtam azon, hogy magyarázzam-e ezt a rejtélyt, vajon mire gondolhatott a szerző, amikor ezeket a sorokat irta?! Vagy elég egyértelmü ahhoz, hogy ne legyen vicces? Szerintem egyértelmü, ezért úgy döntöttem, hogy elmondom azt a HATALMAS sztorit, ami mögötte van. Nyilvánvalóan az iroda kellős közepén kezdtünk el a mellettünk ülő lányok kinézetéről beszélni, ami azért szar, mert ott mindenki tud angolul. Megkérdeztem Alexet, hogy melyiket választaná a kettő közül:

- Wendyt vagy Elliet?
- Talán Wendyt. Mármint amikor ránézek a combjaira... biztos tud ugrani.

Jajj, de vicces sztooori, aztamindenit! Azóta mondjuk ezt elsősorban jó seggü nőkre, ha nem akarjuk, hogy megértsenek. Tehát a liftben vagy, és nem tudhatod, hogy az ott álló nő tud-e angolul, ezért megkérdezed a másikat, hogy szerinted ez a nő vajon tud-e ugrani. Persze, ha tud angolul, akkor is elég levágós, szóval az egész egy nagy faszság.

Jézus, ilyen szarral zárni a posztot...

Vasárnap este pedig bulizni mentünk, de arról a következő bejegyzésben irok, mert elég hosszú a történet.